Május 31-ig még járnak az adómentességek és a bértámogatások is
Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, de június 1-től még számos intézkedés, így például a kedvezményes áfa az elviteles ételre és a kamatmentes gyorskölcsön is tovább segíti a családokat, ...
... a lakosságot és a vállalkozásokat - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
Több szempontból is jelentős adóügyi könnyítésről van szó. Egyrészt az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint, másrészt a gazdaság újraindításának is fontos lépése lehet az, hogy hét havi munkáltatói adómentességet kaptak a járvány által leginkább sújtott vállalkozások. Az intézkedés érdemi segítséget jelent, hiszen összességében csaknem 30 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél - fejtette ki az államtitkár.
A májusi adóelengedést az érintett, csaknem 20 ezer vállalkozás minimális adminisztrációval a lehető legegyszerűbben veheti igénybe; csak be kell jelölnie a havi adó- és járulékbevallásában az erre a célra kialakított mezőket. A májusi időszakra vonatkozó bevallást majd június 12-ig kell elküldeni az adóhivatalnak - mondta.
Május 31-ig még igényelhető az ágazati és a kutatás-fejlesztési bértámogatás is, amelyből a kormányhivatalok május 8-ig már több mint 84 milliárd forintot utaltak ki - tette hozzá.
Tállai András kiemelte, hogy a vendéglátásban tevékenykedőket május 31-ét követően is segíti az, hogy továbbra is a legalacsonyabb, 5 százalékos általános forgalmi adót kell felszámítani az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített ételre és italra. Az intézkedés a november 14-i bevezetése óta már több mint 10 milliárd forintot hagyott az érintetteknél.
A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön lehet a biztosíték arra, hogy Magyarországon lesz a leggyorsabb a gazdaság újraindítása - szögezte le Tállai András.
Az akár 10 millió forint hitelösszegig elérhető kölcsönt - amely kamatmentes, három év törlesztési türelmi idővel - már nemcsak a járvány leginkább sújtotta ágazatokban tevékenykedő kis- és középvállalkozások vehetik igénybe, hanem azok a kisvállalkozások is, akiknek az árbevétele a járvány miatt jelentősen lecsökkent - mondta.
Azoknak a kisvállalkozásoknak, egyesületeknek is nagy segítséget jelenthet a gyorskölcsön, amelyeknek a tavalyi árbevétele nem haladta meg a 100 millió forintot, és az minimum 30 százalékkal alacsonyabb, mint a 2019-es volt, valamint átlagos állományi létszáma nem haladta meg a 25 főt - magyarázta az államtitkár. Május 18-ig 5800 igénylés érkezett 47 milliárd forintot meghaladó összértékben - jegyezte meg Tállai András.
hírek innen, onnan
Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle botrányból
Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben...
Súlyosan bántalmazták a 24.hu főszerkesztőjét, fényes nappal támadták meg
Világosban történt az eset a XIII. kerületben, Pető Péter többszörös arccsonttörést szenvedett.
A fagy és az aszály dacára érkeznek a molyok és a gombák
Időszerű közterületi teendőket foglal Zsigó György a legújabb növényvédelmi felhívásában. A levéltetvek, a molyok és a gombás...
Retus és filterek nélkül mutatta meg magát bikiniben a 68 éves Sharon Stone, imádjuk bátorságáért
Bikinis fotóval lepte meg követeit az Instagramon Sharon Stone. A 68 éves színésznőt a medence mellett fotózták: a feltöltött képhez nem...
Megdöbbentő vallomás: Nagy Zsolt az életét is eldobta volna – végül egyetlen dolog mentette meg
Szívszorító őszinteség.
Rohantak az egységek: rendkívül súlyos baleset történt az M3-ason
Az autó a szalagkorlátot átszakítva csapódott az árokba.
Szívszaggató dráma Budapesten: percekig küzdöttek egy kisbaba életéért a mentők – videó
Speciális kórházba szállításra volt szükség.
Media1: nyomoz a rendőrség, miután a Szivárvány TV tulajdonosának állítása szerint leköpte őt a Hír TV műsorvezetője
A BRFK zaklatás gyanúja miatt indított eljárást.
Ez a csillagjegy az, aki mellett mindig bizonytalannak érzed magad
Vannak olyan párosítások, amelyek kiegyensúlyozottá tesznek, míg más csillagjegyekkel való találkozás néha inkább bizonytalanságot hoz.
Vitézy Dávid szerint vasútfejlesztési tendereket vont vissza Lázár János az elmúlt napokban
A leendő közlekedési miniszter megjegyezte, ezáltal a rövidesen hivatalba lépő kormány újabb 280 milliárd forint uniós forrásvesztés...
Az ablakok akár egy évig is tiszták maradnak - Tisztításkor elég, ha néhány csepp olcsó adalékot adunk a vízhez
Az ablakpucolás – valljuk be – nem éppen a kedvenc házimunkák közé tartozik. Ki szeretne székre állni, küzdeni, hogy minden sarkot...
Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztosi feladatot kap Magyar Pétertől
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be a hírt, hogy Radnai Márkot, a Tisza Párt alelnökét az emberséges és működő...
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít
A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz
Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív
A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának
Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


