Ezt olvasta már?


Manchesteri robbantás: a legmagasabb szintre emelték a brit terrorkészültséget

A legmagasabb, kritikus szintre emelték kedd éjjel Nagy-Britanniában a terrorellenes készültségi szintet.

A döntést Theresa May miniszterelnök jelentette be a Downing Streeten, a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA késő esti értekezlete után. May közölte: az elhárító szolgálatok megítélése szerint nem lehet kizárni, hogy az előző esti manchesteri öngyilkos merénylet elkövetője mögött egy szélesebb csoport állhatott, és emiatt nem zárható ki akár az sem, hogy rövid időn belül újabb támadás történhet.

Az intézkedés lehetővé teszi egyebek mellett, hogy a kiemelt védettségű helyszíneken járőröző rendőri egységeket katonai alakulatokkal egészítsék ki.

Nagy-Britanniában eddig a második legmagasabb terrorkészültségi fokozat volt érvényben, amely a hivatalos meghatározás alapján súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy nagy valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszer most életbe léptetett legmagasabb, kritikus riasztási fokozatát akkor lehet elrendelni, ha az elhárító szolgálatok megítélése szerint küszöbönálló merénylet veszélye fenyeget.

Theresa May az intézkedést bejelentve mindazonáltal hangsúlyozottan feltételes módot használt, úgy fogalmazva: a biztonsági szolgálatok a manchesteri merénylet vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy "ez idő szerint" indokolt a készültségi fokozat emelése, mivel megítélésük szerint egy újabb támadás nem csupán valószínű, de lehetséges, hogy hamarosan bekövetkezik.

A brit kormányfő kiemelte: az intézkedés elsősorban arra nyújt lehetőséget, hogy a kormány pótlólagos erőforrásokat és támogatást biztosítson a rendőrségnek.

Theresa May közölte: azután, hogy a belső elhárítás (MI5) kötelékében működő egyesített terrorizmus-elemző központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) döntött a riasztási szint emeléséről, a Scotland Yard már kérte is Sir Michael Fallon védelmi minisztert, hogy egészítse ki fegyveres katonai alakulatokkal a fegyveres rendőri járőregységeket. Fallon a kérést jóváhagyta, és az ilyen helyzetekre kidolgozott intézkedési terv életbe lépett.

May kijelentette: a cél nem a lakosság "felesleges ijesztgetése", a döntés "arányos és észszerű válaszlépés" a manchesteri merényletre.

Az intézkedés előzményeként, hétfő éjjel a 22 éves Salman Abedi öngyilkos merényletet hajtott végre a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena rendezvénycsarnokban, ahol Ariana Grande amerikai énekesnő adott koncertet. A líbiai származású, de Manchesterben született Abedi az előadás végén, a Manchester Arena - a legnagyobb brit fedett rendezvényközpont - előcsarnokában, a koncertről távozó tömegben robbantotta fel a nála lévő pokolgépet.

A merényletben 22-en életüket vesztették, 59-en megsérültek. Az áldozatok és a sérültek között egyaránt sok a gyermek és a tizenéves fiatal. A legfiatalabb azonosított halálos áldozat egy nyolcéves kislány.

A jelenleg használt brit riasztási rendszert a 2005 júliusában elkövetett londoni merényletsorozat után dolgozták ki. Abban a támadásban négy brit állampolgárságú muszlim öngyilkos merénylő robbantott fel három metrószerelvényt és egy városi buszt, 52 utast megölve, és több mint hétszázat megsebesítve.

A legmagasabb, kritikus készültségi fokozatot azóta - a kedden bejelentett döntés előtt - kétszer, 2006-ben és 2007-ben léptették életbe.

Az első alkalommal egy terrorcsoport egyszerre több, Londonból Észak-Amerikába tartó utasszállító repülőgépet akart felrobbantani az Atlanti-óceán felett. A kiszemelt hét járaton összesen több mint 1500-an utaztak. A csoport hidrogén-peroxidot akart a gépek fedélzetére csempészni üdítőitalos vagy szájvizes palackokban, és ezekből a felszállás után készítettek volna pokolgépet.

Ennek a merénylettervnek a leleplezése vezetett ahhoz a sok országban máig érvényes korlátozáshoz, amelynek alapján bizonyos mennyiségen felül nem lehet folyadékot és képlékeny anyagokat a repülőgépek utasterébe felvinni. A kritikus riasztási szintet egy évvel később is életbe léptették, miután csak nagy szerencsével sikerült meghiúsítani egy újabb készülő merényletsorozatot, amelynek kitervelői a londoni belváros több helyszínén, illetve Glasgow repülőterén akartak autóba rejtett pokolgépeket felrobbantani.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt Magyar Péter a pusztító helyzetről, felszólította miniszter-jelöltjét a cselekvésre

Magyar Péter azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására kérte fel Gajdos Lászlót, a Tisza Párt leendő kormányának élő...

18 kifutós megjelenés, ami olyan, mintha a 2026-os Met-gála témájához álmodták volna meg

Az idei Metropolitan Museum of Art Costume Institute-kiállítás témája a „Jelmezművészet”, amelyet a test központi szerepének...

Mentesen is ütős? Leteszteltem a legnépszerűbb koffeinmentes instant kávékat, megvan a győztes!

Sokan kényszerülünk arra – egészségügyi okokból vagy a késő esti kávézás iránti vágy miatt –, hogy lemondjunk a koffeinről, de...

Azé, aki fölemeli

A leköszönő kormánypárt szavazóit inkább sajnálnunk kell, mint lesajnálnunk. Szavazókat ne illessünk azzal a megvetéssel, amellyel...

3 jel, amivel a lelked a testeden keresztül üzen

A modern orvostudomány és a pszichológia egyre szorosabb összefonódása rávilágított arra a tényre, amit őseink még ösztönösen...

Riasztó adatokat közölt a HungaroMet: 1901 óta nem volt ilyen száraz április

A HungaroMet előzetes adatai szerint rendkívül száraz volt 2026 áprilisa Magyarországon. Az országos átlagcsapadék a szokásos 40 mm...

Vona Gábor benyújtaná a „Lex sógort” Melléthei-Barna Márton kinevezése után

A pártelnök szerint összeférhetetlen az igazságügyi miniszter és Magyar Péter sógori kapcsolata.

Ötezer katonát von ki Trump Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője...

Hiába léptek az olajnagyhatalmak, bekövetkezett a legrosszabb: drámai beszakadást hoztak a fegyveres konfliktusok

Hét OPEC+-tagország elvi megállapodásra jutott arról, hogy júniusban napi mintegy 188 ezer hordóval emelik kitermelési kvótájukat. Ezt...

Összeomlani látszik a nyaralóingatlanok piaca, a Balatonon megdöbbentően nagyot zuhant a kereslet

Csökkent a nyaralóövezetekben levő - elsősorban nyaralók - iránti kereslet, az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz...

Orosz dróntámadás ért egy buszt Herszonban, két ember meghalt és heten megsebesültek

A sérültek többsége a közszolgáltatásokban dolgozott.

Autós üldözés Sopronban

Hajnali kísértés a Mátyás Király utcában A történet április 29-én virradóra kezdődött Sopron belvárosában, ahol két férfi...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

Rátaláltak egy budai ház aljában Somlai Bálint luxuskocsijaira

Hamar összejött egy nagyobbacska összeg az autók értéke alapján.

Zsolti bácsi-ügy: megszólalt egy szakpszichológus, nagyon fontos etikai kérdésre hívta fel a figyelmet kiáltványában

Sajtóetikai kérdéseket vet fel a „bicskei ügy” újabb fejleménye, miután egy koronatanú visszalépett a vallomástételtől, Szigeti Ildikó szakpszichológus arra figyelmeztetett, hogy a média túlzott érdeklődése

0