Már nagyon várják haza Zoltánt
A Gemenc Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület együttműködésében 2016-ban került GPS jeladó Zoltánra és Kornélra. Kornél a telet a Szegedi Vadasparkban töltötte, Zoltán hazatérése miatt még izgulhatunk kicsit.
Zoltán az első jeladós magyar fekete gólya, akinek vonulását követhetjük Afrikából Gemencig.
Február 16-án Zoltán megkezdte vándorútját Gemenc felé. 150-200 km-es távokat megtéve 20-án már Szudán déli részén járt. 21-én megpihent, vagy az időjárás miatt nem indult tovább, másnap viszont 400 km-t tett meg. 24-én érte el a Nílus völgyét, a hónap utolsó napján a Nasszer-tó közelében éjszakázott.
Februárban 12 nap alatt 2500 km-t tett meg.
Március 3-án a Szuezi-öböl bejáratánál átrepült a Vörös-tengeren, majd a Földközi-tenger keleti partvonalát követve 8-án érkezett Törökországba, 12-én az Ulubat tónál, a Márvány-tenger közeléből küldött adatokat a jeladó.
Március 16-án , 3 nap “pihenőt” követően végre útra kelt, Gallipoli mellett átrepülte a keskeny tengerszorost és megérkezett Európába.
Az információkat köszönjük a Gemenc Zrt. munkatársainak, Zoltán útja tovább követhető a Gemenc Zrt. honlapján.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


