Ezt olvasta már?

0

Már több mint 270 ezren szavaztak az előválasztáson

Rekordközeli számban voksoltak a magyarok csütörtökön, de attól egy kicsit elmaradt a részvétel az előválasztás negyedik napján – közölte a Országos Előválasztási Bizottság.


hirdetés

 

Csütörtökön 63.006 személy szavazott helyben, sátornál, és 8.315 szavazó interneten keresztül adta le szavazatát.

 

Összesen tehát a nap folyamán 71.321 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már több mint 270 ezren szavaztak.

 

Bár több mint kétszeresére nőtt az online szavazók száma, arra kérik a magyar választópolgárokat, hogy aki csak teheti, inkább személyesen szavazzon. A személyes szavazás kevesebb várakozással jár együtt és így szabadulnak fel azonosítási alkalmak azoknak, akik személyesen nem tudnak szavazni. A következő napokban pótolják a múlt hétvégén elmaradt szavazási alkalmakat is, amelyek hamarosan megismerhetőek lesznek az előválasztás honlapján is.

24.hu







0

hírek innen, onnan

Varázslatos hatásuk van ezeknek illatoknak

Tudományos módszerekkel is igazolták, hogy a természet közelsége milyen jó hatással van ránk.

Most szabadul el igazán az infláció Magyarországon

Júliusban 13%-ra ugorhatott fel az infláció Magyarországon - derül ki a Portfolio elemzői várakozásokat monitorozó felméréséből....

Jól járnak a lengyelek az ukrán menekültekkel

A Lengyelországba érkezett ukrán menekültek fele munkát akar vállalni a lengyeleknél, ami nagy hasznára lehet a befogadó országnak, mert...

A háború ellenére is elindul az ukrán focibajnokság

Nézők nélkül, bunkerrel ellátott stadionokban, és csak az ország egyik felében, de újraindul a fociszezon Ukrajnában.

18 megyére adtak ki riasztást, így indul a hét

Nem süt majd hétágra a nap, valamint eső is várható.

A tomboló kánikulának búcsút mondhatunk, de mégsem lesz köszönet abban, ami a héten vár ránk

Augusztus második hetében már nem kell rettegnünk a kiszámíthatatlanul szélsőséges időjárástól, esőért azonban továbbra sem...

Három megye ússza meg mindössze, kiadták a vészjelzést

Legalább pár napig megússzuk a hőgutát...

Megkezdődött az előkészítő munka a sportállamtitkárságon, felálltak a munkacsoportok

Megkezdődött a tervezett új programok előkészítése a sportállamtitkárságon, felálltak az ezzel kapcsolatos munkacsoportok -...

Hidegörvény nehezítheti meg az életünket a héten

Hétfőn egyelőre sok napsütésre számíthatunk, egyedül a Dunántúlon alakulhat ki komolyabb felhőzet.

Robog felénk a vihar: térképen mutatjuk, melyik megyékre adtak ki riasztásra

Hétfő reggel kiadták a riasztást: néhol rövid idő alatt 10-30 mm csapadék, kisebb méretű jég, szélerősödés és viharos szél jöhet.

A kormány döntése miatt védett erdők végezhetik tűzifaként?

Egy kormányrendelet szélesre tárja a kaput a tűzifa kitermelése előtt a természetvédelem rovására. Védett erdőkben is lehetővé teszi...

Az Orbán-kormány szerint 2010-2019 a legfényesebb évtized, kár, hogy az MNB adatai világosan cáfolnak

A kormányzati kánon szerint 2010-2019 közötti időszakban a magyar gazdaság elmúlt száz éve leggyorsabb növekedését produkálta. Már...

Sport

Videón a labdarúgó NB I újabb tömegverekedése

A szombat esti Debrecen-Kecskemét meccsen estek egymásnak a játékosok.

Hasba rúgta terhes barátnőjét a német válogatott focista

A Dortmund játékosának könnyen véget érhet a pályafutása.

Csak jobb jöhet: tüntetés, sokatmondó CR-reakció, hazai United-vereség

A Manchester United 2–1-es vereséget szenvedett a Brightontól az Old Traffordon a Premier League első fordulójában.

˝Öt vagy hat Bajnokok Ligáját akarok nyerni a Real Madriddal˝

A brazil támadó a szerdai UEFA-szuperkupa előtt adott interjút.

Szoboszlaiék csapatába igazol a Chelsea-nél megbukott sztárfocista

Sajtóhírek szerint már mindenben megegyeztek a felek.

Micsoda küzdés: kettővel égett a csapat, mégis felállt a padlóról

Nagyot küzdött a Brentford a Leicester City otthonában, s végül 2–2-es döntetlent ért el.

Egyre kilátástalanabb helyzetben az Újpest

Az Újpest csak kapufáig jutott,

Célba érkezése után meghalt egy 47 éves férfi a szlovák kerékpáros és futóversenyen

A férfit megpróbálták újraéleszteni a helyszínen, de sem sikerült megmenteni az életét.

A Mezőkövesd játékosa szájba rúgta a Kisvárda focistáját - videó

Az osztrák Philipp Schmiedlt már a második NB I-es meccsén kiállították.

Az MTK megnyert meccset szórakozott el az NB II-ben

Bognár György csapata negyedórával a vége előtt még két góllal vezetett.

Megőrülnek a Barca-rajongók Lewandowski ronaldinhós trükkjeiért – videóval.

Parádés trükkökkel mutatkozott be Robert Lewandowski új klubja, a spanyol Barcelona drukkereinek. Bár a lengyel világsztár futballistát senkinek sem kell bemutatni, a Bayern Münchentől igazolt csatár így is kitett mag

0

Bulvár

Na most van baj: borzalmas hír jött Ukrajnából

Az orosz erők augusztus elején aláaknázták az Zaporizzsjai Atomerőmű 1. energiablokkjának turbinatermét, valamint a létesítmény környékét is – írja a 168.hu a The Insider nyomán. 

"Kiugrottam az autóból, elszaladtam egy bokorhoz és elbújtam, mintha pisilnék" - Henry Kettner könyvet írt gye...

A Farm VIP korábbi szereplője szeretné, ha az emberek látnák, hogy a youtuber is ember.

Meghökkentő adatok, Európa éllovasa lett Magyarország

Az elmúlt hét évben az EU országai közül Magyarországon volt a legnagyobb áremelkedés a lakáspiacon. Az idén az első negyedévében az új lakások ára éves szinten 19 százalékkal, míg a használt lakások 20 szá

Vlagyimir Putyin betegebb, mint gondoltuk: az elnök bizarr dolgot tett az ukrán hírszerzés szerint

Kirjrilo Budanov vezérőrnagy szerint az orosz elnök betegségét és rossz egészségügyi állapotát már több alkalommal is megpróbálta leplezni a nyilvánosság előtt, ám ez nem sikerült neki, ugyanis a férfi szerint

Ezt tedd ha megcsíp a darázs

Sokakat sokkolt a hír, hogy szerdán egy férfi belehalt a darázscsípésbe Szentendrén. Szerdán egy szentendrei piacon egy zöldséges alkalmazottját csípte nyelven egy darázs. Az 56 éves férfi életét a közeli orvosi

Járhatatlanná vált az M7-es autópálya

Egy autó kigyulladt, ütközés is történt, több kilométeres a kocsisor.

Veszélyben érzik Magyarország uniós tagságát, népszavazást kezdeményeznek

Az EP-képviselő szerint a kormány hozzáállása miatt nemcsak az uniós forrásoktól eshetünk el.

Nagyüzemben mentették az embereket a Balatonból

Tizenegy embert mentettek ki a vízirendőrök szombaton.

Döbbenetes felvételek Ukrajnából: karóra tűzhették az oroszok egy ukrán katona fejét

Felkavaró képeket tett közzé a luhanszki terület kormányzója.

Hiába a tankolási korlátozások, napokon belül elfogyhat az üzemanyag

A kritikus helyzet miatt további megszorítások jöhetnek a magyar kutakon.

blogmorzsák

Súlyos hátrányokkal járhat a fatüzelés

Ne várjon senki csodát még egy száz kilós, csempés vaskályhától sem a fűtőteljesítményt és a gazdaságosságot illetően.

A Visegrádi Együttműködés jelenlegi kilátásai

Mit hoz a jövő a Visegrádi Együttműködés országaira? Széthúzás vagy reményteli jövő. Béke vagy pusztító háború?

0