Mától robog a PTE Jubileum 650 mozdony!
Csütörtökön mutatták be az idei évben alapításának 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileuma előtt emléket állító mozdonyt a Nyugati pályaudvaron.
Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Dr. Bódis József, a PTE rektora által tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy színes programokkal készülnek Magyarország első egyeteme jubileumi évében, melyek a tudományos konferenciáktól a világszínvonalú hangversenyig igen széles palettán szolgálhatják a hazai felsőoktatás és a magyar kultúra népszerűsítését.
Az Országgyűlés tavaly döntött arról, hogy a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650 éves jubileuma alkalmából szeptember 1. napját a Magyar Felsőoktatás Napjává, az 1367-es pécsi egyetemalapítás emléknapjává nyilvánítja. Az indoklás szerint mindez nagyban elősegíti a magyar felsőoktatás történelmi korokon átívelő nemzetközi úttörő szerepének hangsúlyozását, így a magyar tudomány eredményei, a magyar felsőoktatás nemzeti örökséggé válnak. Annak érdekében, hogy a kerek évforduló híre az ország minél több pontjára eljusson, a MÁV-START és a Pécsi Tudományegyetem közösen díszíttet fel egy, az egyetemalapítók, így V. Orbán pápa, Nagy Lajos király és Vilmos püspök számára emléket állító mozdonyt. A Siemens Taurus típusú jármű 2018. szeptember 1-ig viseli majd „ünnepi ruháját”, és addig hazánk és Ausztria vasútvonalán mintegy 340 ezer kilométert tesz majd meg, ami annyi, mintha nyolc és félszer megkerülné a Földet. A két intézmény együttműködése nem újkeletű, hiszen már 2014 őszétől a Budapest és Pécs között közlekedő egyik InterCity-járat PTE IC néven szállítja az utasokat.
A sajtótájékoztatóval egybekötött mozdonyavatáson Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora elmondta, hogy szeretnék méltó módon kifejezni tiszteletüket az egyetem alapítói előtt, és ennek érdekében számos színvonalas programmal készülnek a szervezők, nemcsak az alapítás napjára, tehát szeptember elsejére koncentráltan, hanem egész évben. A teljesség igénye nélkül a jubileumi ünnepségsorozat keretében már zajlik a Nemzetközi Tavasz, amely számos távoli ország kultúrájával ismerteti meg az érdeklődőket, Pécsett rendezik meg a Magna Charta Observatory nemzetközi rektori konferenciát és a Magyarok II. Kulturális Világtalálkozóját, de a Nemzeti Agykutatási Program zárókonferenciájának is Pécs ad majd otthont. A fiatalok számára kiemelt esemény lesz a jubileum által áthatott Pécsi Egyetemi Napok, valamint az EFOTT, amelyet ugyan Velencén rendeznek, de a Pécsi Tudományegyetem lesz a hivatalos házigazda. Szeptember elsején a várossal és az egyházmegyével közös díszünnepség részeként avatják majd fel az egyetemalapító Vilmos püspök és Nagy Lajos király szoborkompozícióját, de a művészet kedvelői további élményekkel gazdagodhatnak: a PTE Művészeti Kara egy Ünnepi Oratóriummal, míg a Janus Egyetemi Színház egy Janus Pannonius életéről szóló korhű színdarabbal készül a jubileumra. A részletes programsoroló a www.jubileum.pte.hu oldalon érhető el.
A csütörtöki sajtótájékoztatón felidézhették a jelenlévők a XIV. századot, a PTE Táncegyüttes tagjai ugyanis korhű ruhában középkori táncot adtak elő, az 1367 tájékán ismert, és szakértők szerint akkoriban népszerű zenére.
hírek innen, onnan
Új korszak jön a tartalomgyártásban: milliárdos üzletté válhatnak az AI-generált macskadrámák
30–90 másodperces, AI-generált macskás történetek hódítanak a közösségi médiában: az úgynevezett pet microdrama műfaj már most...
Nagy pofont kaphat az építőipar: ezt tanácsolja a szakértő, ha felújítást tervezel
Az ÉVOSZ elnöke szerint egyes termékeknél a legnagyobb gyártók már bejelentették a kereskedőknek a 10–15 százalék közötti...
Zuckerberg megígérte, hogy útjába állnak ezeknek a hirdetéseknek. Most kiderült, hogy csak egy héten ezerszer buktak el
A szóban forgó hirdetések több mint fele ráadásul olyan engedélyezetlen profilokról jött, melyekről a hatóságok már jelentettek a...
Totális káosz az Aston Martinnál: Adrian Newey háttérbe szorulhat – Christian Horner neve is felmerült
Komoly átalakulás küszöbén áll az Aston Martin Forma–1-es istállója.
Olyan dolog történt a Chelsea meccsén, amire évtizedek óta nem volt példa a Bajnokok Ligájában
A Chelsea csúfos kudarca után kiakadtak a szurkolók.
Meglepő, mennyi élet van a talajban
A talajban élő mikroorganizmusok és élőlények szerepe nélkülözhetetlen a növények számára. Fedezd fel, hogyan befolyásolja a gazdag...
Tóth Gabi miatt pszichológushoz menekült Tóth Vera
Megdöbbentő dolgokat árult el Tóth Gabival való kapcsolatáról a nővére, Tóth Vera. Az énekesnő olykor kéretlenül is segíteni...
Nagy Dávid: Ha nem jutunk be, nem folytatom
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 77 egyéni körzetben indul az április 12-i választáson, ami országos listát jelent. Nagy Dávid...
Példátlan videó került elő a március 15-i fővárosi eseményekről, azonnal világszenzáció lett
A videót rengetegen látták az elmúlt napokban is.
Áprilisi horoszkóp-előrejelzés a Mérlegeknek: szerelmi életedben szembe kell nézned a korábbi mulasztásaiddal, és tenned kell a családi béke helyreállításáért
A következő időszak a belső vívódásokról és a szakmai alázat próbájáról szól, ahol a túlzott megfelelési kényszer helyett a...
Gyakori betegségek: szakértők által kidolgozott diéta a fájdalom és a gyulladás ellen
Fontos tudni, hogy már az enyhe gyulladások is komoly hatással lehetnek az egészségünkre. Az állandó fáradtság, az ok nélküli ízületi...
Mindenüket elveszítették – Egy négy gyermeket nevelő család háza égett le Barcson, szörnyű, hogy mi okozta a tüzet
Nagy bajba került egy négygyermekes család Barcson, miután nemrégiben egy szörnyű tűz miatt lakhatatlanná vált a házuk, s csak a...
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került
A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.
blogmorzsák
Jegyet vettél, de változott a program?
Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?
Így őrizd meg az intimzónád fittségét
Menopauza után is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


