Még december 31-ig lehet szavazni a 2019-es év halára
A szavazást, a korábbi évekhez hasonlóan, a Magyar Haltani Társaság hirdette meg. Ebben az évben a három jelölt hal a Vörösszárnyú keszeg, a Szivárványos ökle, és a Sebes pisztráng.
Orgován Béla, a hajósi Gyermek és Ifjúsági Horgász és Szabadidő Egyesület elnöke elmondta, hogy az egyesületük tagjai a Vörösszárnyú keszeg mellé tették le voksukat, és bíznak benne, hogy az ő jelöltjük nyeri el 2019-ben az év hala címet. „A gyermekek szempontjából is nagyon fontos szerepet tölt be a keszeg, mivel az első halak közé lehet sorolni, amivel a horgászatuk során megismerkednek.”
Eddig az év halára 11.873 szavazat érkezett. A Vörösszárnyú keszeg 4060 szavazatot kapott, a Szivárványos öklére 3202-en voksoltak, és a jelenlegi állás szerint a Sebes pisztráng vezet 4611 szavazattal.
A haljelöltekről bővebb információt a Magyar Haltani Társaság honlapján találhatnak, illetve szavazatukat is ott adhatják le.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


