Ezt olvasta már?


Még igényelhetik a rászorulók a nyári gyermekétkeztetést

Még mindig lehet igényelni a helyi jegyzőnél a nyári gyermekétkeztetést, az arra rászorulóknak - hívta fel a szülők figyelmét az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Az önkormányzat köteles megszervezni a nyári gyermekétkeztetést hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről, a kormány ehhez minden szükséges forrást (6,7 milliárd forintot) biztosít - idézte fel az Emmi, kifejtve: ingyenes szünidei étkezésre azok a gyermekek jogosultak, akiknek rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jár; hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetűek.

Potenciálisan ez a lehetőség valamivel több mint 200 ezer gyermeket érint, de a szülők igényétől függ, hogy kérik-e gyermekük számára az ingyenes étkezést. Azon szülők, akik mostanáig nem tették meg, írásban nyújthatják be kérelmüket a helyi jegyzőnek.

A szünidei gyermekétkeztetést valamennyi iskolai szünidő, valamint az óvodai és bölcsődei zárva tartás idején is biztosítják. Az őszi tanévtől az évközbeni gyermekétkeztetésre vonatkozó feltételek lépnek életbe. Az ingyenes gyermekéteztetési program kiterjesztésének köszönhetően már csaknem félmillió gyermek ingyen étkezik tanévközben - emelte ki az Emmi.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Dráma Ócsán: töltés közben kapott lángra az elektromos autó

Töltés közben gyulladt ki egy elektromos autó Ócsán a hétfő délután Az égő villanyautót a helyszínen tartózkodók tolták ki az...

Úgy hazudnak, hogy az még a Holdról is látszik

Üzenet Zelenszkijnek: nincs olaj, nincs pénz.

A hipopresszív légzéstechnika segíthet endometriózis esetén

Az endometriózis kezelése általában komplex megközelítést igényel: a gyógyszeres és sebészeti lehetőségek mellett a betegséggel...

Marco Rossi a Liverpool és a Galatasaray edzőjének is üzent a BL-visszavágó előtt

A magyar szövetségi kapitány reagált Sallai Roland isztambuli szerepére.

Ezt az előrejelzések sem mutatták: máris kifulladt a front, szerdára már csak a szele marad

Ennél jóval több lehetett volna ebben a hidegfrontban, szerdára teljesen legyengül.

A kódfejtő az új orvosi hős: így írja át az AI a gyógyíthatatlan betegségek forgatókönyvét

A gyógyszerkutatás lassú, kísérletező korszaka véget ért. A mesterséges intelligencia ma már napok alatt képes milliárdnyi vegyületet...

Most aztán már tényleg, de tényleg elkezdjük a kampányt – ígéri Orbán Viktor hónapok óta

A mozgósítás minden választási kampány kulcsa, de mintha most akadozna a Fidesz profi gépezete. A miniszterelnök hónapok óta próbálja...

Ez a nő Vomberg Frigyes felesége: Böbe ezért nem szereti a Séfek séfét

Vomberg Frigyes teljesen más feleségével és gyerekeivel, mint amilyen a Séfek séfében.

Közel kétmillió dollárt vont be a 26 éves magyar srác cége, hogy a betegekhez időben eljussanak a gyógyszerek. Péterffy Tamásék is beszálltak

Rohamtempóban csökken azon területek száma, ahol nincs vonatkozó mesterségesintelligencia-megoldás. Fazekas Levente, az Aira Health...

Április végétől újra lubickolhatunk az orosz olajban – Itt a HVG hírpodcastja

Orbán csütörtökön újra az EU-val fog huzakodni, Magyar szerint még soha nem vezettek ennyire. A két nagy tömb mozgósít, Ukrajna...

Rendkívüli, ilyen lesz a 2026-os nyár, azonnal hátast dobsz a friss előrejelzéstől

Ilyen lehet a 2026-os nyár a farkasordító hideg után.

"Szélsebesen" itt lesz a hétvége, addig pedig ilyen idő vár ránk

Hiába a magasabb hőmérsékleti értékek, az északkeleti szél erős lesz, emiatt hidegebbnek érezzük majd a levegőt.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0