Megkezdődik a hibrid autómodellek gyártása a kecskeméti Mercedes-gyárban
Megkezdődik a CLA 250 e Coupé és a CLA 250 e Shooting Brake hibrid modellek gyártása a kecskeméti Mercedes-gyárban.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a kizárólag Kecskeméten gyártott hibrid Mercedes-Benz CLA bemutatásakor kedden elmondta: kiemelten fontos, hogy minél több olyan értékteremtő vállalkozás működjön az országban, amely nemzeti érdeket szolgál, magas színvonalú tudást hasznosít és high-tech gyártókapacitásokat hoz létre, valamint gondol a fenntarthatóságra, és óvja a környezetet. A kecskeméti autógyár egyike az olyan stratégiai fontosságú beruházásoknak Magyarországon, amelyre ez jellemző - szögezte le. Az új modelek gyártása nem csak az üzem, de a magyar járműiparban is fontos mérföldkő, hiszen olyan helyzetben történik, amelyben a világ járműipara nem mindennapi gazdasági kihívás előtt áll - mondta. Palkovics László beszélt arról is, hogy nemzeti érdek a munkahelyvédelem és a munkahelyteremtés is. Emlékeztetett: az autóipar adja a magyar export közel negyedét, az éves magyar GDP több mint 5 százalékát, a beszállítók és egyéb szolgáltatók pedig további 8-9 százalékot adnak hozzá ehhez. A kecskeméti üzem több mint 4400 munkatársat foglalkoztat, regionálisan és országosan is az egyik legjelentősebb munkáltató - sorolta. Hangsúlyozta: az ITM elkötelezte magát amellett, hogy 2030-ra az előállított energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes lesz, 2050-re pedig klímasemleges országgá válik Magyarország. A klímavédelmi és gazdaságfejlesztési szempontokat azonban csak az iparral együtt lehet érvényre juttatni. A Mercedes-Benz gyár ebben példaértékű. Jörg Burzer, Mercedes-Benz AG igazgatótanácsi tag, termelésért és ellátási láncért felelős vezető elmondta: a Plug-in-hibrid meghajtású CLA Coupé és CLA Shooting Brake gyártása a világszerte elindított elektromos offenzívájuk újabb mérföldköve. A Mercedes-Benz kompakt járművek szegmensében ezzel hat modellre bővítik a Plug-in-hibrid kínálatot. Hangsúlyozta: az év végére portfóliójukban már öt teljesen elektromos, illetve húsz Plug-in-hibrid modell szerepel majd. Tíz év múlva az eladott személyautók 15 százaléka elektromos, illetve hibrid jármű lesz, és kevesebb, mint 20 év múlva sikerül egy szén-dioxid-semleges flottát kialakítaniuk. Mint mondta: a CLA 250 e Coupé kombinált üzemanyag-fogyasztása 1,5-1,4 liter, kombinált villamosenergia-fogyasztása pedig 15,1-15,0 kilowattóra 100 kilométeren, kombinált szén-dioxid-kibocsátása pedig 35-31 gramm kilométerenként. A CLA 250 e Shooting Brake kombinált üzemanyag-fogyasztás 1,6-1,4 liter, kombinált energiafogyasztás 15,5-14,8 kilowattóra 100 kilométeren, kombinált szén-dioxid-kibocsátása pedig 37-33 gramm kilométerenként. Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kecskeméti gyárnak az elmúlt nyolc évben autónként 40 százalékkal sikerült csökkenteni az energiafelhasználást, a vízfelhasználást 30 százalékkal, a hulladék újrahasznosítást pedig szinte 100 százalékra emelték. Kiemelte: "a kecskeméti gyár lépésről lépésre átáll a zöld energia felhasználásra", így 2022-től gyakorlatilag szén-dioxid-semleges lesz a működése. Az ügyvezető igazgató beszélt arról is, hogy a világjárvány miatt öt hétre le kellett állítaniuk a termelést, de az óvintézkedéseknek köszönhetően áprilisban újra lehetet indítani a gyártást, amely jelenleg két műszakban folyik. Augusztus első hetétől pedig ismét három műszakban zajlik majd a gyártás. Christian Wolff elmondta: "az augusztusra tervezett nyári szünet nem az autóipar gyengélkedésének újabb jele". A gyártásmentes időszakra egy további új, "zöld modell" miatt van szükség. A Mercedes-Benz A-osztály hibridmodelljének bevezetéséhez ugyanis bizonyos átállásra van szükség. Ezzel a lépéssel elérik azt, hogy minden modelljüket hibrid- és belsőégésű motorral is gyártják majd - tette hozzá az ügyvezető. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2012. március 30-án indult a termelés. A 800 millió euróból épített gyárban az első modell a B-osztály volt, ezt követte 2013-ban a négyajtós kompakt CLA, majd 2015-ben a CLA Shooting Brake. A két utóbbi modellt kizárólag itt gyártják a világpiacokra. A termékpalettát 2018 májusa óta az új A-osztály is kiegészíti.
A kecskeméti üzemben 2019 februárjában kezdték meg a CLA Coupé második generációjának gyártását, majd néhány hónappal később, júniusban az új CLA Shooting Brake első sorozatban gyártott példánya is legördült a szalagról. Tavaly októberben pedig megkezdődött a háromféle Mercedes-AMG Performance gyártása is.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, ez 2,7 százalékos növekedés 2018-hoz képest.
hírek innen, onnan
Azonnal töröld, ha ilyen programot töltöttél le a számítógépedre: az FBI figyelmeztet
Az FBI arra kéri a felhasználókat, hogy azonnal ellenőrizzék, telepítették-e a felsorolt programok valamelyikét.
Gyanús jelek a mobilon: így derülhet ki, ha valaki belenézett a telefonunkba
3 jel, hogy valaki hozzáférhetett a telefonunkhoz – ezekre figyeljünk
Ez a per nagy hatással lehet a jövő internetére
Újabb front nyílt az AI-háborúban.
Vérüket adták az újpestiek a győzelemért, a kórházból jelentkezett be a két játékos
Olykor a sisak sem védi meg az embert a korongtól.
Nagy a baj? Népszerű turistacélpont omlott össze Spanyolországban
Az esetről videó is készült
Magyar Péter szerint az őt feljelentő Toroczkai László valójában Orbán Viktor kifutófiúja
A Tisza Párt elnöke tételesen tagadja a Mi Hazánk elnökének vele szemben megfogalmazott vádjait, amelyben költségvetési csalás, sőt egy...
Orbán Viktor: Ha nincs olaj, nincs pénz
Újabb üzenetet küldött Orbán Viktor Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.
Veszélyben a Pokoli rokonok folytatása? Megszóltak a bennfentesek, ezt teszi most az RTL a sorozattal
Népszerű sorozat tűnhet el az RTL képernyőjéről, a hírek szerint nem folytatják a Dobó Kata és Árpa Attila főszereplésével már a...
Kíméletlenül bántak el a lángok egy villanyautóval Ócsán, majdnem a ház is leégett
Az elektromos autó töltés közben kapott lángra, az oltásnál előkerült az oltólándzsa is.
Újabb adathalász csalás jelent meg a magyar netezők körében, ezt kell tudni róla
A legújabb csalás állítólagosan lejárt TAJ-kártyákkal operál, de több ponton is vérzik a történet.
Lemondott Trump terrorelhárításért felelős vezetője az iráni háború miatt
Joseph Kent azt írta Donald Trumpnak, hogy nem tudja jó lelkiismerettel támogatni az Irán elleni háborút.
Mindenki gyűlöli Keanu Reevest az új filmjében
Megjelent az Outcome előzetese, amelyben Keanu Reeves egy botrányba keveredő, lecsúszó filmsztárt játszik.
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos
Meglepő helyről jött a felfedezés.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


