Megújult pálya várja a futókat
Szombaton nyolcadik alkalommal rendezik meg Baján a Kikelet Félmaraton futóversenyt. Az elmúlt években a Mogyi SE triatlonozói rendre kibérelték maguknak a dobogót, idén is hasonló tervekkel várják a megmérettetést.
Tavaly Karai Botond ért elsőként célba, korábban éveken át Faldum Gábor nyerte a 21 km-es futást. A több száz fős mezőnyben azonban sok kiváló atléta van, akik minden évben azzal a szándékkal jönnek, hogy megszorítsák a mogyisokat. Bajai Péter vezetőedző (Mogyi SE): „Edzés jellege lesz a klub sportolói részére. Király István és Karai Levente idén hiányzik, Európa Kupán indulnak Spanyolországban, de Faldum Gábor most rajthoz áll. A tervek szerint jó időt fut.”
Ami a terepet illeti, ezúttal lesz némi újdonság. A szervezők ugyanis – a futók kívánságára –, a verseny történetében első alkalommal beiktatták a Nagy-Pandúr kört. Bajai Péter: „Részben kényszerű váltás, de talán jobb és érdekesebb lett a pálya. Többen látták már az új pályarajzot, a visszajelzések szerint mindenkinek tetszik.”
A 21 km-es táv mellett lesz 10 és 5 km egyéni, valamint 2 és 3 fős váltó is. A szervezők bíznak a kedvező időjárásban.
forrás: baja.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


