Ezt olvasta már?


Mercedes-gyár: teljes kapacitáson pörög a termelés

Világszerte élénk a kereslet a Mercedes-Benz kompakt autói iránt, amelynek köszönhetően a német prémiumautó-gyártó kecskeméti üzemének telített a termelési programja az idei évre – írja a Világgazdaság.

A lap felidézte, hogy mozgalmas évet zárt a Mercedes kecskeméti gyára, ahol 2019-ben több új modell sorozatgyártása indult el: az új CLA Coupét a CLA Shooting Brake, ősszel pedig a Mercedes-AMG Performance három kompakt modellje követte.

 

A Kecskeméten készülő járművek is nagymértékben hozzájárultak a Mercedes-Benz márka sikeres magyarországi értékesítési eredményeihez – közölte a Világgazdasággal a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

 

A vállalat az idei évvel kapcsolatban szűkszavúan nyilatkozott, a világgazdaság jövőbeli fejlődését illetően nem bocsátkoztak találgatásokba, azt azonban elmondták, hogy

 

A MERCEDES-BENZ KECSKEMÉTI GYÁRÁNAK TERMELÉSI PROGRAMJA MÁR 2020-RA IS TELÍTETT.

A lap szerint ebből arra lehet következtetni, hogy egyelőre nem okoz problémát a hazai autógyárnak a német autóiparban tapasztalt megtorpanás és a globális gazdaság növekedésének lassulása. A mintegy 4700 munkatársat foglalkoztató gyárunk teljes kapacitással termel azért, hogy a kompakt autók iránti, világszerte élénk keresletet kielégítse – közölte a vállalat.

 

Érdemes felidézni, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár közel teljes kapacitáskihasználtság mellett működött az utóbbi években. A 2019-es gyártási adatok ugyan még nem nyilvánosak, azt viszont elmondhatjuk, hogy az utóbbi három évben rendre 190-200 ezer autót gyártottak le a hazai üzemben.

 

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. beszélt arról is, hogy hosszú távon tervez Kecskeméten. Fontos bizonyítékai ennek azok a fejlesztések, amelyek a már meglévő gyáregységnél zajlanak a hatékonyabb termelés érdekében.

 

Forrás: portfolio.hu







0
0
0

0
0
0
0