Mérséklődik a nyári meleg
A nyár utolsó napjaiban még sok napsütés várható, többfelé 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekkel. A meteorológiai ősz első napjaiban tovább mérséklődik a meleg, többfelé csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet és több helyen záporok, zivatarok is várhatók.
Hétfőn több órára kisüt a nap, de elszórtan - legkisebb eséllyel az Észak-Dunántúlon - záporok, zivatarok is lehetnek. Hajnalban 12 és 20, délután 25 és 32 fok között alakul a hőmérséklet.
Kedden hajnalban a kevésbé felhős, szélcsendes területeken foltokban pára és köd képződhet. Délután sok napsütés várható, de helyenként, főleg a déli és keleti megyékben zápor, zivatar is lehet. A leghidegebb órákban általában 14-20 fok várható, de a kevésbé felhős, szélvédett tájakon ettől pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. A hőmérséklet csúcsértéke általában 25 és 30 fok között valószínű.
Szerdán, a meteorológiai nyár utolsó napján gomolyfelhős napos idő várható, de napközben nyugat felől egyre inkább megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet. A nap második felében északnyugat felől lehet számítani esőre, záporra, esetleg zivatarra. Nagy területen lesz élénk, helyenként erős a szél is. A minimumhőmérséklet általában 13 és 19 fok között várható, de a hidegre érzékeny helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A maximumok általában 23 és 30 fok között várhatók, északnyugaton várható a hűvösebb, délkeleten a melegebb idő.
Csütörtökön, szeptember elsején a nap első felében még helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Hajnalban általában 12-18 fok várható, de a kevésbé felhős, szélcsendes, hidegre érzékeny tájakon alacsonyabb értékeket is mérhetnek. Napközben 21-27 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Pénteken a több-kevesebb napsütés mellett csupán néhol fordulhatnak elő záporok. A szél élénk, néhol erős lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet jellemzően 7 és 16 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. A csúcsértékek 22 és 27 fok között várhatók.
Szombaton felhős idő valószínű, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Akár több helyen is előfordulhat eső, zápor, zivatar. Több helyen lesz élénk, néhol akár erős a szél is. Hajnalban 6-17, délután 20-28 fok várható.
Vasárnap is több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar. Nagy területen megélénkülhet, helyenként megerősödhet a szél. A minimumok 8 és 18, a maximumok 20 és 26 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
hírek innen, onnan
Otthagyta a rendőrséget Laponyi Zsolt, aki nem akarta, hogy Rétvári Bence politikai célokra használja a fotóját
Az őrmester a Facebookon jelentette be, hogy március 9-én azonnali hatállyal beadta lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy a fegyelmi...
Vége a spórolásnak? A cigánykártya szerint 2 csillagjegy szülöttei milliomosok lehetnek a hétvégére
A cigánykártya lapjai és a csillagok állása szerint a hét közepén jelentős energiák mozdulnak meg a bőség házában. A lapok közül...
Online ismerkedés: hamis profilok, torzított valóság – Miért nem az igazi arcunkat mutatjuk?
Az internetnek köszönhetően a párkeresés teljesen új dimenzióba lépett. Ma már sokan nem személyesen, hanem társkereső applikációkon,...
Öt nap zene egyetlen töltéssel – ezt kínálja a Nothing Headphone
Aki szeretni a minőségi audiotartalmakat (nyilvánvalóan első helyen a zenét), annak szüksége van egy jó fülhallgatóra. A verseny és a...
Betelt a pohár Peller Mariann-nál: rányomult egy ismert magyar férfi, de amit ezért kapott…
Nem kért a tolakodó pasiból.
Elszabadult az Antonelli-láz: Toto Wolff máris megóvná az F1 szupertehetségét
Wolff mindenkit nyugalomra intene.
Majka kimarad a Curtis-filmből: „Én azt sejtem, hogy félelmei vannak”
Majka eredetileg szerepelt volna Curtis filmjében, de végül kimaradt belőle.
Tordai Bence cáfolja a róla terjedő tiszás állítást, nyilvános vitára hívta Koncz Áront
Tordai Bence visszautasította azt az állítást, amely szerint indulása a budapesti 4-es választókerületben egy, a kormányoldalhoz köthető...
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Jókora esés a lakossági állampapíroknál, de van rá magyarázat
40 százalékkal esett a lakossági állampapírok értékesítése heti összevetésben, a 70 milliárd forintnyi bruttó értékesítés az idei...
Jó évet zárt a magyar biztosítási szektor, de bőven vannak feladatok, hosszú a lista
Aggasztóak a világgazdasági kilátások, de a 2022-ben kidolgozott megküzdési stratégia a mostani olajsokk idején is segítheti...
Éjszaka csaptak le a hírhedt milíciára: brutális légicsapások után nyomult be a hadsereg az ellenséges területre
Szárazföldi hadműveletet indított az izraeli hadsereg Dél-Libanonban a Hezbollah ellen.
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt
A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem
A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.
Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között
Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát
Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Bulvár
Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét
A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött
Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.
Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin
Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.
Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”
Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t
Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”.
Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz, vagy hűség a választókhoz?
A miniszter más elfoglaltságot talált magának.
Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban
Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.
Borzalmas kép terjed Obamáról
Újra terjed az interneten az az összeesküvés-elmélet, amely szerint Michelle Obama valójában transznemű. A Snopes tényellenőrző oldal szerint azonban az állítás teljesen alaptalan, és több manipulált kép, kiragad
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
Ilyen volt valójában Magyar Péter és Varga Judit házassága, bennfentes tálalt ki
Lehullt a lepel a legnagyobb titkokról.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


