Ezt olvasta már?

Átgördült a hordó Bátaszékre

Nyáron történt alapkőletétel Alsónyék és Bátaszék határában, december 18-án pedig szalagot vágtak és hordót gurítottak az elkészült kerékpárút hídjánál.

0

Miért nem válaszolunk az üzenetekre?

Az online világban történő chatelés során a résztvevők egyre inkább elvárják a folyamatos és azonnali választ. Ha az nem érkezik meg, az emberek egy része nyugtalan lesz, és személyes okokat sejt a háttérben. A válasz elmaradásának hátterében számos tényező állhat.


hirdetés

A chatprogramokat úgy alakították ki, hogy jutalomként éljük meg a partnerünk reakcióját, sőt, már az is örömmel töltsön el minket, hogy látjuk a kis pontocskákat, amik arra utalnak, hogy a másik fél választ ír. A válaszéhség a mobilok elterjedésével egyre fokozódik, és így egyre több időt, illetve egyre nagyobb gyakorisággal töltenek online a felhasználók.

 

A Samsung Electronics legújabb kutatásából például kiderül, hogy a kamaszok 54, a felnőttek 57 százaléka sose kapcsolja ki a telefonját. A fiatalok közül majdnem minden harmadik néhány percenként ránéz a készülékére, míg a felnőttek majdnem harmada félóránként[1]. A folyamatos készenlét válaszfüggőséghez is vezethet, ami szüntelen agyalást jelent a másik fél szándékairól. „A körülöttünk lévő világ is azt sulykolja, hogy minden platformon adjuk át magunkat ennek a tendenciának – vélekedik Skultéti-Szabó Katalin, klinikai szakpszichológus. - A kommunikáció azonban nagyon összetett folyamat, amit a testbeszéd is kiegészít. A virtuális eszmecsere során ez a vizuális kellék hiányzik eszköztárunkból, így nem csoda, ha hiányában elbizonytalanodunk és helyettesítőket keresünk. A legdurvább konfliktus abból adódik egy ilyen helyzetben, amikor nem válaszolnak a kérdéseinkre, figyelmen kívül hagynak bennünket. Ez a »virtuális testbeszéd«, ami ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a valóságos."

 

A legtöbb emberben kisebb-nagyobb szorongást okoz, ha nem kap választ az üzeneteire, ez felerősödik, amikor a különböző appokban látjuk is, ha a másik fél már elolvasta. Nem csak a válaszhiány okoz szorongást, de az is, ha mi kapunk olyan üzenetet, amire nem akarunk válaszolni. Ilyenkor trükközni kezdünk, inkább nem nyitjuk meg az üzenetet vagy megpróbáljuk elrejteni az infót arról, hogy olvastuk a sorokat.

 

De miért is nem kapunk/adunk választ?

Ennek több oka lehet, melyek akár kombinálódhatnak is:

 

  • Hétköznapi ok: Egyszerűen nem érünk rá az adott pillanatban, később pedig elfelejtünk reagálni.
  • Játszmázás: Ha pszichológiai hadviselést óhajt folytatni valaki, arra kifejezetten jó terepet nyújt a virtuális tér. Online könnyebb játszmázni, mint élőben. Ezekben az esetekben a nem válasz is válasz, mellyel az egyik fél jelezheti, hogy a másik túl gyakran és túl sok információt ír. De a válaszhiány kifejezett célja lehet az is, hogy a partner rosszul érezze magát.
  • Személyiségbeli ok – A háttérben az is állhat, hogy az illető egyszerűen nem mer válaszolni. Kíváncsi, de félénk vagy gyáva, esetleg el akarja kerülni a kellemetlen interakciókat. Az is jellemző, hogy valaki inkább nem válaszol, mintsem veszekedésbe keveredjen vagy kellemetlen érzése legyen, mert alacsony a tűrésküszöbe ezen a téren. És nyugodjunk meg: van, aki egyszerűen unja a virtuális csevegést és sajnálja rá az időt.

Hogyan győzzük le az aggodalmunkat?

„Az okostelefon a mindennapjaink részévé vált, így talán természetesnek vesszük, hogy ha írunk valakinek, az rögtön látni fogja az üzenetünket. A technológia valóban közelebb hoz bennünket és ennek tagadhatatlan előnye, hogy hívás nélkül is azonnal kapcsolatba tudunk lépni másokkal – tartja fontosnak Samu Zsófia, a Samsung Electronics Magyar Zrt. kommunikációs vezetője. – Azonban, mint kutatásunkból[2] is kiderült, személyes társaságban a többség nem tartja illőnek a mobilozást, így gyakran azért nem kapunk instant választ, mert a másik félnek egyszerűen nem alkalmas a helyzet." A felelős használathoz tartozik saját önbizalmunk védelme is: ne érezzünk kényszert az azonnali válaszra, és ne érezzük rögtön megbántva magunkat, ha késik a másik reakciója. Skultéti Katalin, klinikai pszichológus szerint a realitás talaján kell értékelni a mobilon kapott reakciókat. „Nem szabad átesni a ló túloldalára, azaz nagyobb jelentőséget tulajdonítani a válaszhiánynak, mint amennyit valóban érdemel. Az okostelefonok megkönnyítik az életünket, de nem gondolkoznak és éreznek helyettünk, azt továbbra is önmagunknak kell" – véli a szakember.

 


[1] Samsung Electronics: A magyarok mobilhasználati szokásai c. felmérés, 2018

[2] Samsung Electronics: A magyarok mobilhasználati szokásai c. felmérés, 2018







0
0

hírek innen, onnan

Hónapokra eltiltották a vezetéstől a Viszkist

Ambrus Attila szerint azért kapott ilyen büntetést, mert utálják őt.

Idén sem lesz fehér karácsony

Hó nem, csak eső fog esni.

Rengeteg magyar hal meg szívbetegségben: ez lehet az egyik megoldás

Évente 25 ezren halnak meg hazánkban hirtelen szívhalálban.

Gazdasági káoszt lát a román államfő a váratlan megszorítások miatt

Klaus Iohannis jobboldali román államfő az előző nap bejelentett adóügyi intézkedések elhalasztására és alaposabb megfontolására...

Már videoklipben is feldolgozták a túlóratörvény elleni tüntetéseket

Egy miskolci rap-rock crossover zenekar volt a leggyorsabb.

Jövőre is díjazzák az elesettek segítőit

A Jószolgálat-díj újra elismeri a különböző szociális területeken példaértékű munkát végző személyeket és szervezeteket.

A kutatók is megdöbbentek, mennyi új fajt találtak Tasmánia vizeiben

Mélytengeri korallzátonyokat és több mint 100, eddig ismeretlen tengeri fajt, köztük homárokat és puhatestűeket fedeztek fel ausztrál...

Kinevették az Apple-t, most mégis jön a szenzorszigettel szerelt Samsung telefon

A Samsung nevetett a leghangosabban, amikor az iPhone X-en megjelent a kijelző tetején a szenzorsziget. A jelek szerint most ők is ilyen mobilt...

Kiskáté ellenzékieknek

Kedves ellenzéki embertársam! Legyél bár szdsz-es, mszp-s vagy jobbikos, hozzád, illetve a maradék józan eszedhez szólunk most, én/mi, a...

Nyomozó ügyészek vették őrizetbe Ódor Ferencet, a Fidesz volt parlamenti képviselőjét

Az encsi járási hivatal vezetőjét, Ódor Ferencet vették őrizetbe kedden a Borsod-Abaúj-Zemolén megyei városban írta a az Index.  A...

0

Sport

Így reagált Pogba Mourinho kirúgására - fotó

A francia világbajnok lehet a Special One távozásának legnagyobb nyertese.

Csúcsgázsik - Őrületes pénzeket keresnek a magyar sportolók: nem is gondolná, ki kaszálta idén a legtöbbet

Lipcse Továbbra is a labdarúgók keresik a legtöbbet a magyar sportolók közül.

A PSG francia válogatott focistája igent mondott a Barcelonának

A párizsi csapat szeretett volna hosszabbítani a játékossal, de nem sikerült megállapodni.

Üzent a Vidi elleni meccsen fejbe talpalt, eszméletét vesztő Fradi-játékos

Üzent a rajongóinak az FTC labdarúgója, Varga Roland, akit fejbe talpaltak egy magyar bajnoki mérkőzésen.

Máris új munkára jelentkezett José Mourinho

Az egyik étteremlánc referenciát kér a Manchester Unitedtől.

Fordulatos meccsen szerzett fontos pontot Dárdai Pál Herthája

Első vereségét szenvedte el a bajnokságban a Borussia Dortmund.

Botrány a Vidi - Cheslea-meccs körül: nem ússzák meg, vizsgálatot indított az UEFA

Botrányos viselkedés miatt indított vizsgálatot az UEFA a Chelsea drukkerei ellen.

Cora Schumacher ezzel az arctetovált bandataggal jár

Mit szól ehhez a volt Forma-1-es pilóta?

Szellő Imre olyat ért el, ami még Madárnak és Kokónak sem sikerült

A Felix Promotion cirkálósúlyú klasszisával már valamennyi világszervezet számol.

Üzent a horrorisztikus sérülést szenvedett Fradi-focista

Varga Roland semmire nem emlékszik az ütközésből.

Kitalálja, ki lett a 2018-as esztendő Aranycipőse? Nem fog meglepődni

Ötödik alkalommal hódította el az Aranycipőt Lionel Messi, a Barcelona sztárfutballistája.

0

Bulvár

"Egy prostituált orálisan kielégített"

Az orális szex során is számtalan szexuális úton terjedő fertőzés adható át, tehát érdemes ilyenkor is gumi óvszert használni - hangsúlyozza Dr. Tisza Tímea.

Elvágta az ujját, belehalt a Győr környéki édesanya

Ma lenne a születésnapja Katalinnak (nevét a család kérésére megváltoztattuk), de döbbenetes tragédia miatt a családja karácsony előtt el kell hogy temesse az anyát, a feleséget. Minden egy szombati ebéddel és répapucolással kezdődött...

Brüsszel ezt üzente a magyar tüntetőknek...

Mindenkinek jogában áll gyakorolni a szólásszabadsághoz és a tüntetéshez való jogát - jelentette ki az Európai Bizottság egyik szóvivője kedden Brüsszelben, hozzátéve, hogy a testület általános álláspontja szerint ezt csakis békésen lehet megtenni.

Kapnak százezer forintnyi karácsonyi jutalmat a tüntetőkkel hadakozó francia rendőrök, jövőre

Ne csinálj semmit, csak, ha parancsot kapsz rá! erre a furcsa munkalassító sztrájkra buzdították a francia rohamrendőröket a szakszervezetek, melyek vezetői leültek egyeztetni Castaner belügyminiszterrel és Nunez államtitkárral a túlórákról.

130 kiló volt - A magyar műsorvezető sármos pasivá fogyott

Rákóczi Feri életmódváltással és futással 30 kilót fogyott.

Korszakváltás jele, hogy néhány autóipari multi elhagyja Magyarországot

A jelek szerint a magyar gazdaság kiemelt ágazatán, az autóiparon belül vannak olyan tevékenységek, amelyeket a mostani bérszinten már nem éri meg Magyarországon tartani. A G7 cikke.

Elképesztő, Meghan mit vett a királynőnek karácsonyra - Erzsébet igen meglepődött

Nem is gondolnád, milyen vicces dolgokat ajándékoznak egymásnak a királyi család tagjai.

Szűzhártya - Ezeket tudtad róla?

A szűzhártya a női test rejtélyeinek egyike. Habár úgy tűnhet, nincs különösebb funkciója, azt gondolják, hogy a szűzhártya szövete a vaginális fejlődés nyomán marad meg. Milyen funkciója van a szervezetben? Mit kell még tudni róla? Embrionális korban a szűzhártya a baktériumoktól és a fertőzéstől óvja meg a vaginát. A csecsemőkben és kisgyerekekben a szűzhártya szintén [...]

Most kaptuk a hírt: hatalmas a készültség, lezárták London egy részét

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség, lezárták a Borough Market és London Bridge környékét.

A kormány tényleg meglepetést okozhat: 10 százalék alatti lehet a minimálbér-emelés

Kérdés, a túlóra-szabályozás szigorítása miatt feldühödött munkavállalók hogyan fogadják a vártnál alacsonyabb mértéket.

Innen tudod, hogy túl kevés vizet ittál

Azt mondják, ha szomjúságot érzel, az már régen rossz annyi folyadékot kellene innunk, hogy sose érjük el ezt az állapotot. A nyári melegben mégis hasznos, ha felismered a kiszáradás lehetséges jeleit, akár magadon, akár másokon a környezetedben.

Megbilincselve vittek el egy volt fideszes képviselőt

Az encsi járási hivatalban és egy étteremben is megjelentek nyomozók, akik egy volt képviselőt és munkatársait bilincsben vitték el - értesült az Index. Azt egyelőre a megyei rendőrség és a TEK is tagadja, hogy az ő akciójukról lett volna szó.

blogmorzsák

Talán még nem késő, hogy túléljük!

Mindössze 12 évünk van megállítani és visszafordítani a globális éghajlatváltozást olyan szintre, hogy a jelenleg már tartó Hatodik Kihalási Hullám végzetes ne legyen.

„Minden más városnál városabb”

A 10 legjobb fotó Velencéről a Fortepanon.

Esély a szívek dobbanására

Történet egy tinilányról, aki gyermekről ábrándozik, majd felnőttként rájön, hogy nem egészen úgy alakul a sorsa, ahogyan eltervezte.

Botrány a gyerekek tagdíja miatt

Pénzt akarnak kisajtolni a gyerekekből vagy aggódnak a jogszerűség miatt? Miért panaszolja be az egyik sorstársi civil szervezet a másikat?

Az ellenzéki politikusok mit kerestek a padlón?

Bangóné kikotyogta, amit az ügyesebb politikusok nem szoktak az orrunkra kötni.

36 pap a Debrecen Eye-on

A lelkipásztor ötleténél csak az meglepőbb, hogy meg is valósul.

Még sosem rendeltél Kínából?

Összegyűjtöttük az 5 legfontosabb dolgot, amire kezdőként figyelned kell!

A legjobb egynapos túrák Dublinból

Az ír főváros mostanában igazán közkedvelt.

„Az oroszok a kapuk előtt“

Az orosz diplomácia sosem volt a hosszú távú elköteleződések vagy a szövetségi rendszerekbe való betagozódás híve.

Ezek voltak 2018 tuti androidos mobiljai

Az eredmények néha jobbak, néha kevésbé jók. Nézzük meg 2018 sláger mobiljait!

Apátiából a könnygázig

„Sosem gondoltam volna, hogy erőt ad EU zászlót tartva a Jobbikosoknak örülni.“

4+1 dolog, amiért Barce­lona nem is olyan jó hely!

Hát itt még senki sem hallott a mindenmentesről?

0