Ezt olvasta már?

Ötszáz alá esett az új fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 89, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 459 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon – közölte a koronavirus.go...


Milliárdos lett a Fradi ukrán edzője a csapat BL-szereplésével

Ukrán sajtóértesülés szerint a vezetőedző szerződésében ott van, hogy a csapata nemzetközi szerepléséből származó bevételek 20 százaléka őt illeti - írja a hvg.hu.


hirdetés

Különösen jövedelmező volt az elmúlt őszi idény Szerhij Rebrovnak, a Ferencváros vezetőedzőjének: azzal, hogy csapata a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt, 3 millió eurót (több mint egymilliárd forint) keresett – írja a hvg.hu a Sport.ua ukrán hírportál nyomán. A tréner éves fizetése 1,7 millió euró a lap szerint.

 

Lapinformációk szerint Rebrov szerződése olyan kitételt tartalmaz, hogy a Fradi nemzetközi szerepléséből származó bevételeinek 20 százaléka őt illeti.

A lap emlékeztet, Orosz Pál, a Fradi vezérigazgatója korábban a Nemzeti Sportnak azt mondta: az az elvük, hogy akinek szerepe van a pénz megkeresésében, kapjon is belőle. Rebrov 2018-as szerződtetésekor pedig Kubatov Gábor, az FTC elnöke nyilatkozta azt, hogy Rebrov kiemelkedő prémiumot kap BL- vagy Európa-liga-főtáblás szereplés esetén.

 

A Ferencváros a BL-szerepléssel összesen több mint 17,2 millió eurót keresett - írja a hvg.hu.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

A Fenerbahce drukkerei Sergio Ramoshoz hasonlították első meccse után Szalai Attilát - videó

A magyar válogatott védő nagyszerű játékkal mutatkozott be a török sztárcsapatban.

Hatalmasat zuhant a spanyol autógyártás

Spanyolországban tavaly több mint félmillióval kevesebb gépjárművet gyártottak 2019-hez képest - olvasható a spanyol gépjárműgyártók...

Szabó Szabolcs a Momentum színeiben indul 2022-ben

Biztos benne, hogy harmadszor is megveri Németh Szilárdot.

150 millió forint büntetést szabott ki a jegybank egy angliai hátterű cégre

A jegybank már az eljárás ideje alatt feljelentést tett a rendőrségen különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt.

Megkezdődött Corvin János sírjának feltárása: erre jöttek rá a kutatók a földi maradványok vizsgálatakor

Corvin János és fia horvátországi sírjának feltárásával kezdődött a Hunyadi-család származásának kutatása - mondta el a Kossuth...

Elszabadultak az indulatok: ököllel és baseballütővel esett egymásnak három férfi egy berettyóújfalui benzinkúton

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádat emelt azok ellen a férfiak ellen, akik ököllel és baseball ütővel támadtak egymásra, míg...

"Minden csoda három napig tart, kivéve, ha mém vagy!" - Bernie Sandersnek üzent Hide The Pain Harold

Hide The Pain Harold, vagyis Arató András Facebook-oldalán "üdvözölte" a mémmé vált szenátort, aki fagyoskodásáról lett híres.

100 millió dollárt kínál Elon Musk ha tiszta levegőt készít valaki

Több mint figyelemre méltó, sőt, minden túlzás nélkül állítható, Földünk sarkalatos kérdésével függ össze Elon Musk új...

Müller Cecília: nem enyhíthetünk, kevés a beadott oltás

Kifejezetten rövidre sikerült az operatív törzs mai tájékoztatója, amelyből ezúttal a kérdések is kimaradtak. Az viszont kiderült, hogy...

Szerbiában túl nagy az érdeklődés az oltás iránt

A szerb kormány keddtől megszüntette a lehetőséget, hogy bárki soron kívül beadathassa magának a kínai Sinopharm cég koronavírus elleni...

Sport

Hosszú Katinka bikiniben mutatta meg elképesztő alakját - kép

A világklasszis úszó kiváló formában van.

Bekattant az orosz sífutó: megütötte az őt lehajrázó ellenfelét - Videón a döbbenetes jelenet

A sífutóversenyek prominens orosz versenyzője, az összetett Világkupa 2020-as győztese, Alekszandr Bolsunov olyan brutális jelenetet rendezett vasárnap a finnországi Lahtiban, ami ebben a sportágban igencsak ritka.

Kikaptunk a spanyoloktól, a franciákkal játszunk a kézi-vb negyeddöntőjében

Több kulcsjátékosunk is pihenőt kapott a fárasztó napokat követően. A negyeddöntőben a franciák jönnek.

Újra Dárdai Pál lett a Hertha vezetőedzője

A magyar szakember 21 hónap szünet után tér vissza a nehéz helyzetben lévő berlini csapat kispadjára.

Az Egyiptom elleni sorsdöntő meccs előtt kapott ételmérgezést Egyiptomban a szlovén férfi kézilabda-válogatott

A szlovén szövetség főtitkára szerint többen hánytak és ordítottak fájdalmukban. Jegyzőkönyvet írtak, de tudják, hogy ez már nem segít rajtuk.

Lothar Matthäus is megszólalt Dárdai kinevezése kapcsán

A Manchester City vezetőedzője is szóba került.

Súlyos vereséggel búcsúztak a horvátok a kézilabda-vb-től

Az Eb-ezüstérmes csapat veresége azt jelenti, hogy Katar jutott be a negyeddöntőbe.

Ilyen nehéz dolga még soha nem volt Dárdai Pálnak

A teljesen szétesett Hertha kispadján kell csodát tennie.

?Nem tagadom, elsírtam magam? ? Először szólalt meg a visszatérését követően Dárdai Pál

A Hertha BSC legendája 2022 nyaráig szóló szerződést írt alá szeretett csapatával.

A Chelsea új edzője mentheti meg két német válogatott focista karrierjét

A méregdrágán igazolt Timo Werner és Kai Havertz csak szenvedett a bajnokságban Lampard alatt. Tuchel segíthet abban, hogy jobbak legyenek.

Kemény meccsek várnak Dárdaiékra - szurkolói reakciók

Hamarosan a Bayern és a Lipcse ellen is bizonyíthatnak.

0

Bulvár

Már magyar rendszámmal is büntetlenül gyorshajthatunk Ausztriában

Az Európai Bizottság döntése értelmében a külföldiekre is vonatkozik a mentesség. A teljes anyag Már magyar rendszámmal is büntetlenül gyorshajthatunk Ausztriában címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerz

Üzenet a vendéglátósoknak ? erről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján

Több téma is előkerült az operatív törzs mai tájékoztatóján

Alufólia ? hasznos társ a konyhában? Vagy inkább felejtsük el?

Az alufólia hasznosságát nem kérdőjelezhetjük meg. Ezzel szoktuk letakarni a süteményt, húsokat, rakott ételeket a sütőben, hogy ne piruljanak meg túlzottan, és a puhító gőzöket is bent tartja a tepsiben. Csomago

Kitette a melleit, így biciklizett az ismert énekesnő

Vélhetően megakadt rajta pár szem.

Vigyázat, a Windows 10 azonnal összeomlik ettől a hivatkozástól

Újabb érdekes Windows 10-hiba bukkant fel a homályból: a böngésző címsorába írt belső link azonnal kék halált okoz, de ami még nagyobb baj, hogy ezt mások is kihasználhatják ellenünk.

Borzalmas baleset, árokba borult egy busz, rengeteg halott

Legalább huszonegy ember életét vesztette és harminchárman megsérültek egy buszbalesetben Brazília déli részén - közölte hétfőn a G1 helyi hírportál a katonai rendőrségre hivatkozva.

Ezerszámra mentené az életeket, ha hozzájárulnánk ? miért is halogatjuk a szűrővizsgálatokat?

Ha azt mondom, tudatos öngondoskodás, mi jut eszedbe A sport? A megfelelő mennyiségű és minőségű énidő? A reziliencia fejlesztése? Az egészséges táplálkozás? Ilyesmik, ugye? De vajon a szűrővizsgálatok rendsze

Hosszú Katinka bikiniben mutatta meg elképesztő alakját - kép

A világklasszis úszó kiváló formában van.

Hátborzongató: Egy halálos magyar tó, ami mindent elnyel

A baljós nevű mocsáron egykor vérfagyasztó dolog történt egy átok miatt.

Meghalt a MacGyver és a Miami Vice szereplője

Közel 130 filmben és sorozatban szerepelt.

blogmorzsák

Egy fiatalember hátborzongató el­tűnése az éjszakában

Egy eltűnés, amelynek hatására Amerikában új törvényt hoztak, az eltűnt fiú után pedig Brandon-törvénynek nevezték el.

Arséne Lupin mítosza új, szociális köntösben

A sorozat elindulása után valóságos Arséne Lupin-láz tört ki Franciaországban.

A vécén trónolás nem mindig volt divat

Mutatjuk, hogyan alakult a WC „evolúciója”.

Egy angol miniszterelnök izgalmas halála

Lord Palmerstone egy biliárdasztalon próbált kedveskedni a szobalánynak, alig 81 évesen.

Az 5,5 milliós Lamborghini-bringa

Nem csak a kialakítása, de a tudása miatt is igazán különleges ez az elektromos bringa.

Mondatok, amik kinyírják a párkapcsolatot

Vannak szófordulatok, amelyek intő jelként tűnnek fel a párkapcsolati kommunikációnkban.

Ezért hasznos a pulzoximéter járvány idején

Elég oxigén jut a szervezetedbe? Így tudd meg azonnal!

Alaszkai malamut fajtaleírás: a robusztus, fáradhatatlan szánhúzó

A malamut hatalmas erővel, energiával és intelligenciával rendelkezik. Ezért nem szabad, hogy a gazda fejére nőjön!

Orbán elengedi 2022-őt?

A hívek csalást kiáltanának, de a politikai hatalom elveszítése nem járna együtt a gazdasági hatalom elveszítésével.

Megalázó kiszolgáltatottság

Az egészségügyben dolgozók semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy mi lesz velük.

Magyarország egy cyberpunk Hollywood

„Kemény és tragikomikus február, vagy inkább március elé nézünk.“

Sikkessé vált a funkci­onális analfabétizmus?

„Nem tennék, amit tesznek, ha értenék, mit jelent az, hogy 40-50 000 gyermek éhezik Magyarországon.“

0