Ezt olvasta már?


Mindig van mit tanulnunk magunkról

Az élet folyamatos tanulás - hangzik el sokszor -, ami való igaz: mindig van mit tanulni arról, hogy kik vagyunk, hogyan működünk, mi az, ami igazán fontos nekünk. Minél többet tudunk meg magunkról, annál inkább rájövünk, bőven van még mit felfedezni.

 

Ez egy nagyon izgalmas, szinte sírig tartó folyamat, amihez persze kell egy adag kíváncsiság és jó sok bátorság is. Ha ugyanis mélyre megyünk, akkor olyan dolgok is kiderülhetnek, amikkel nem biztos, hogy jó érzés szembesülni.

 

Mindenképpen megéri azonban, hiszen minél inkább ismerjük magunkat, annál önazonosabb és kielégítőbb életet élhetünk. Nemcsak a lelkünket, hanem a testünket is érdemes azonban “vizsgálni”, ebben pedig lehet, hogy furán hangzik, de egy jól megválasztott vibrator is nagy segítségünkre lehet.

 

Mai írásunkban ezt a témát fogjuk górcső alá venni és elmondjuk, hogy miként tudja segíteni egy ilyen tárgy az önismereti utunkat.

 

Egy tárgy, ami rengeteget segíthet a testünk megismerésében

 

Ha van egy eszköz, amivel kapcsolatban még mindig rengeteg a félreértés és az ellentmondás, az a vibrátor. Sokan egyfajta játékos kiegészítőként tekintenek rá, mások számára pedig inkább szégyellnivaló, sőt, jobb inkább nem is beszélni.

 

Valójában azonban jóval több ennél: egy olyan eszköz, ami segít abban, hogy felfedezzük, jobban is megismerjük a testünket. A használatával közvetlenül egyértelmű visszajelzéseket kapunk, segít felfedezni, hogy mit élvezünk a leginkább: mely területek a legérzékenyebbek, mely érintések, intenzitások esnek a legjobban.

 

A saját tempónkban történhet a felfedezés

 

A vibrátor használatának egyik legnagyobb előnye, hogy a saját tempónkban ismerhetjük meg a testünk működését. Nem kell közben megfelelnünk a másik elvárásainak, kizárólag magunkra összpontosíthatjuk a figyelmünket.

 

Ez hatalmas biztonságos adhat, hiszen bőven van időnk arra, hogy kellemesen ellazuljunk, hogy kísérletezzünk a különböző ingerekkel, intenzitásokkal miközben megfigyeljük, hogyan változik a testünk állapota.

 

Segít a gátlások oldásában

 

Emellett pedig rengeteget segít a gátlásaink oldásában is, amik sokszor visszatartanak attól, hogy mélyen átengedjük magunkat az élvezeteknek és a vágyainknak. Sokan vagyunk, akikben ott lapul a szégyen, a bizonytalanság és az önkritika, a vibrátor azonban segít abban, hogy ezeket fokozatosan el tudjuk engedni.

 

Az élmény, a megélés során csak magunk vagyunk, így sokkal könnyebben meg tudjuk engedni magunknak az ellazulást. Ha pedig ezt sokat gyakoroljuk, akkor ez lesz a természetes számunkra a párunkkal való aktus közben is.

 

Látható tehát, hogy a testünk felfedezése legalább annyira izgalmas és nem utolsósorban hasznos lehet, mint a lelkünké, hiszen minél inkább tudjuk, mi esik jól nekünk vagy mi okoz igazán élvezetet számunkra, annál jobb lehet a szexuális életünk.

 

Ebben pedig rengeteget tudnak segíteni azok a segédeszközök, melyeket akár teljesen önállóan is tudunk használni. Ha fel szeretnénk fedezni a kínálatot, akkor ne habozzunk felkeresni a Desirel webshopját!







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

EL-nyolcaddöntő: A Fradi fél évszázada vár arra, amit Robbie Keane-ék elérhetnek a Braga ellen

Ha kivívja a továbbjutást az SC Braga ellen, a Fradi 1975 után jut be ismét egy nemzetközi kupasorozat legjobb nyolc csapata közé. A...

Botrány a választás előtt, a Facebook lecsavarhatta Orbán Viktor hangját

Elhallgattatják Orbánt? Meghökkentő, ami a Facebook kulisszái mögött történhet.

Izrael váratlanul pusztító csapást mért a világ legnagyobb gázmezejére: durván drágulni kezdett a gáz és az olaj

Az izraeli légierő a világ egyik legnagyobb, katarhoz és iránhoz tartozó földgázmezőjének infrastruktúráját támadta. A South Pars...

Kormányinfó jön.

A hétközi kormányülés friss témáival Gulyás Gergely és Vitályos Eszter érkezik.

„A kiégés szélén állok” – Az Exatlon sztárja, Valkusz Milán öccse mélypontra került: drámai vallomást tett Máté

Az Exatlon idei Bajnok csapatának tagja, Valkusz Máté őszintén ismerte be, hogy nagyon komoly mélypontra jutott, többek között emiatt is...

Bodrogi Gyula mérhetetlen fájdalma: ötven év után ez volt az első születésnap Voith Ági nélkül – így néz ki most a színésznő sírja

Március 17-én lett volna 82 éves Voith Ági, aki súlyos betegség után január végén hunyt el. A Jászai Mari-díjas színésznő nagy...

Találkozik a háromlábú kutya és macska: majd szívek olvadnak el

A kutya és a cica ugyanabba az állatmentő központba, ahol nagyon rosszul indultak a dolgok.

Jól hangzik az egymilliós juttatás, de egyelőre vége a jó időknek a győri Audinál

Nyolc és hat után idén nulla százalékos lesz a béremelés a győri Audinál. A márka nyereségessége zuhant az elmúlt években,...

Magyar Péter megnevezte az ügynökséget, amely szerinte az ukrán zászlós provokációért felelős

A Tisza Párt elnöke szerint a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség áll a provokáció mögött. Azt állítja, hogy a cég folyamatos...

Kéretlenül telepítette volna a Windows ezt az appot a számítógépekre

A sorozatos felháborodások miatt inkább leállt vele.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Több államtitkár és Budai Gyula is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt

A kinevezési buli másnapján a közeli tóban találták meg a NAV egyik tábonokának holttestét.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0