Most érdemes Diákhitelt felvenni
Továbbra is 2,3% marad a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata a 2018. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A kötött felhasználású Diákhitel2 kamata 0%, köszönhetően az állami kamattámogatásnak.
2018. július 1-től továbbra is 2,3% marad a Diákhitel1 kamata, így a 17 éves fennállása óta a legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe a szabad felhasználású hitelforma. A kötött felhasználású Diákhitel2 kamatlába 2017 októbere óta 0%. A kedvező kamatfeltételek a következetes finanszírozási politikának, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhetőek.
A hitelben részesültek száma másfél évtized alatt meghaladta a 390 000 főt, a kihelyezett hitelösszeg pedig lassan eléri a 334 milliárd forintot. Az impozáns számadatok is azt mutatják, hogy a Diákhitel Központ kulcsfontosságú szerepet játszik a hazai felsőoktatás finanszírozásában, és komoly segítséget jelent a diákoknak főiskolai, egyetemi tanulmányaik elvégzése során.
Az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait változatlanul a pénz- és tőkepiacról vonja be, állami kezességvállalás mellett rövid lejáratú készenléti hitelek és hosszú lejáratú kölcsönök formájában kereskedelmi bankoktól, valamint magyar és nemzetközi speciális finanszírozó intézményektől. A forrásszerzés jelentős eszközei az Európai Beruházási Bankkal kötött finanszírozási szerződések, amely hosszú lejáratú források kedvező feltételekkel történő igénybevételét teszik lehetővé a Diákhitel Központ számára. A 2010 óta tulajdonosi joggyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. szintén előnyös forrásszerzési lehetőséget biztosít a Társaság számára.
A Diákhitel felvehető összegei a 2018/19-es tanévben a következőképpen alakulnak: a szabad felhasználású Diákhitel konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.
hírek innen, onnan
Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat
Többek között az űridőjárást monitorozza majd.
Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit
Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...
A saját férje adta fel: kegyetlenül bánt demenciában szenvedő édesapjával a nő
A férfi a bántalmazásról videót is benyújtott.
Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk
Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...
Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat
A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással...
Szigorú ultimátumot adott Trump: azonnal lecsapnak Iránra, és azokra, akik fizetni mernek a Hormuzi-szoroson
Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki három iráni pénzváltó vállalatra és egy kínai olajterminálra. Washington eközben...
A Zalaegerszeg meglepő veresége után a Debrecen közelebb került a bronzéremhez
Megszakadt a Zalaegerszeg elképesztő hazai sorozata.
A nemzetközi sajtóban is hír volt a több gyanús, NER-hez köthető pénzmozgás
A Guardian forrásai szerint jelentős pénzmozgások indultak meg Magyarországról, főként közel-keleti államok neve merült fel.
Trump kiállt a Fehér Ház elé, és azonnali tájékoztatást adott Iránról
Miközben Donald Trump amerikai elnök ismét határozott és éles hangvételű kijelentéseket tett az iráni nukleáris programmal kapcsolatban,...
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Fontos változás jön a YouTube-on, minden felhasználót érint
Teljesen új élményekkel gazdagodik a legnépszerűbb videómegosztó.
Történelmi csúcson zártak az amerikai tőzsdék
A Wall Street főbb indexei emelkedéssel nyitottak pénteken. Ezzel folytatták az évek óta legnagyobb havi ralit, miután az erős vállalati...
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


