Ezt olvasta már?


Munkálatok zajlanak az újvárosi iskolában

A Bajai Tankerületi Központ egy nyertes pályázatnak köszönhetően ezt az intézményt is felújíthatja.

Sárosi Magdolna, a Bajai Tankerületi Központ igazgatója elmondta, az infrastruktúra fejlesztésére mintegy 750 millió forintos pályázat révén van lehetőség 13 intézményben, köztük az újvárosi iskolában is. „35 millió forintot fordítunk az iskola fejlesztésére. Felújítják a kerékpártárolót, valamint újat is kialakítanak. A belső udvar új térkövet kap, továbbá kiülőket szeretnénk elhelyezni, az udvarba, hogy csoportfoglalkozásokat tarthassanak.”

Az újvárosi iskola udvarán jelenleg is zajlanak a munkálatok. Ábrahámné Tóth Edit, az intézmény vezetője megmutatta: új akadálymentesített bejárat is készül, amelyen keresztül a sportcsarnokhoz lehet jutni. Az udvar hátsó részén pedig távolugró és súlylökő pálya épül. „Nagy örömünk az is, hogy az iskola elő-udvarában készül fedett kerékpártároló.” Így az eddiginél is többen járhatnak majd biciklivel iskolába, amely az egészséges életmód szerves része. Közben pedig a kerékpárok sem áznak, ha elered az eső. Hat tanteremben lecserélik a padlóburkolatot is. A munkálatok a tervek szerint július végéig befejeződnek az iskolában.

 

forrás: baja.hu







0
0
0

0
0
0
0