Ezt olvasta már?

0

Nagy István: 106 milliárd forint jut az erdőgazdálkodásra

Több mint 106 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre az erdőgazdálkodás fejlesztésére, ebből erdősítésre közel 40 milliárd forint jut a Vidékfejlesztési programban - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton.


hirdetés

A tárcavezető köszöntő beszédében elmondta, a program átalakításával az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, 80-130 százalékkal több forrást vehetnek igénybe. Az ágazatot 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül, ezek közül négy jelenleg is nyitott.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős államtitkára a találkozón ünnepélyesen megnyitotta a 23. Erdők hetét, amelynek programjai országszerte arról szólnak, miként szolgálja az erdők fenntartása és területük növelése a klímaváltozás hatásainak csökkentését.

Nagy István elmondta: a programban az erdőtelepítések jövedelempótló támogatásának összegét az eddigi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték és annak időtartamát minden fafajnál egységesen 12 évre emelték. Emellett a piaci viszonyokhoz igazodva minden állomány esetében bővülnek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai is.

Ismertette, a környezeti változásokhoz igazodva a lágylombos, az akác és a nemesnyár fafajoknál egy-egy évvel nőtt a támogatott ápolási időszak hossza. A telepítési költségek támogatását is átlagosan közel 20 százalékkal megemelték, így összességében a tölgyes vagy bükkös erdő telepítésének támogatása hektáronként az eddigi 2,6 millió forintról közel 5 millió forintra nő; egy hektár akácos vagy nemesnyáras támogatása hektáronként 1,2-1,3 millió forintról 2,8-2,9 millió forintra emelkedik.

Hektáronként 2800 euróval támogatják ritka elegyfafajok ültetését az új erdőterületekre, hogy minél változatosabb és ellenállóbb erdők szülessenek - fűzte hozzá.

A miniszter kiemelte, hogy a szaktárca törekszik az erdőtelepítések ösztönzésén túl a meglévő erdőterület megőrzése is, ennek érdekében 2021. december 31-ig meghosszabbították az erdők szerkezetének átalakítására szóló pályázati lehetőséget, és további 3 milliárd forinttal emelik a keretet.

Kitért arra is, hogy az erdőterület növelésében az agrártárca fontos szövetségesei a gazdák, akik már eddig is sokat tettek, a rendszerváltás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt telepítettek Magyarországon.

Az államtitkár hozzátette: az erdészek mintegy 100 programmal, többek között vezetett túrákkal, erdei kisvasúti programokkal várják jövő vasárnapig az érdeklődőket. Mindezek mellett készülnek még éjszakai csillaglessel, valamint az AM-ben a fásítások európai helyzetéről szóló nemzetközi tudományos konferenciával is.

Mocz András, a MEGOSZ elnöke elmondta, hogy Magyarországon jelenleg több mint félmillió erdőtulajdonos van, magántulajdonukban 860 ezer hektár területtel, ebből 200 ezer hektár rendezetlen. A szövetség törekszik arra, hogy a rendezetlen erdőterületeket 10 százalék alá csökkentése, valamint megfelelő jogszabályi környezet teremtsenek az adó és pénzügy területen is a magánerdők működéséhez.

A találkozón hárman részesültek Rimler Pál kitüntetésben magánerdő gazdálkodásban kiemelkedő tevékenységükért, a MEGOSZ emlékérmet szintén hárman vehették át Nagy István agrárminisztertől, Zambó Péter államtitkártól és a MEGOSZ elnökétől.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Meglepő adatok az ingyenes parkolásról

A megkérdezettek kilenc százalék váltott azért autóra a tömegközelekdés helyett, mert ingyenes lett a parkolás derül ki egy friss...

Napi horoszkóp június 6.: az Ikrek apró botlást korrigálnak, a Bakoknak kellemes meglepetésben lehet részük

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!

Autógyárakat zárnak be Európában, de a magyar üzemeket egyelőre nem kell félteni

Jelen állás szerint a brit, a francia és a spanyol autóiparban dolgozók kénytelenek a legnagyobb megrázkódtatásokat elszenvedni.

Ma egyértelműen Cristiano Ronaldo és felesége kapják a mintaszülő-díjat

A feldíszített lakás külön megérdemli a figyelmet.

Ezzel a szakállal rá sem ismerni Kenderesi Tamásra

A fiatal úszó modellként is megállná a helyét. Forrás: Nők Lapja Café: Ezzel a szakállal rá sem ismerni Kenderesi Tamásra

Meggyilkoltak egy 24 éves nőt Szabolcs megyében

Hajtóvadászat indult az elkövető ellen.

Az egész országban betiltják az égetést: mit lehet kezdeni az avarral, zöldhulladékkal?

Azt a rendelkezést, ami alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatják az avar és a kerti hulladék égetését, 2021 január...

Koronavírus: rosszul állnak a fejlődő országok a harcban, Brazíliát épp most tarolja le a járvány

Szombat reggel már 6,75 millió főnél jár a világban a megerősített koronavírus-fertőzések száma. A legtöbb esetet az Egyesült...

Janisch Attila tiltakozása az őt és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet érő rágalmazások ellen

?Ragaszkodom ahhoz, hogy szabad és független emberként gyakorolhassam a szabad véleménynyilvánítás jogát.?

A többség nevében

Amit Orbán Viktor a cserben hagyott szegényeknek, dolgozóknak kínálni tud, az csak a fehér felsőbbrendűség hamis illúziója, amit akár...

Sport

Megrázó hír: súlyos betegségben elhunyt a legendás magyar vízilabdázó, zeneszerző, üzletember

Elhunyt Gém Zoltán, az egykori vízilabdázóból lett zenész, énekes, zeneszerző, a BVSC vízilabda-szakosztályának legendája.

Vagy Lázár János lesz a teniszszövetség elnöke, vagy be lehet csukni a boltot

A közgyűlés előtt ugyanis egy jelölt áll majd mindenképp: vagy Lázár, vagy Bardóczky.

Abban bíztam, ennél előrébb járunk, de az MLSZ döntésének üzenete nagyon rossz

A Fradi légiósa kiállt George Floyd mellett, aki belehalt egy rendőri intézkedésbe az Egyesült Államokban, de az MLSZ figyelmeztette. Most erről nyilatkozott a BBC-nek, és nem túl hízelgő a magyarokra nézve.

Legyőzte a koronavírust, de az edzésen meghalt a fiatal birkózó ? Döbbenetes részletek az Eb-ezüstérmes Tóth B...

Budapest Felfoghatatlan és megrázó Tóth Bendegúz (22) halála. Az Esmtk válogatott birkózója hirtelen rosszul lett klubja csütörtöki, szabadtéri edzésén. Az U23-as Eb-ezüstérmes sportolót hiába próbálták azon nyomban újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta.

Új kapust talált a Fradi focicsapata - videó

Aggódhatnak Dibusz Dénesék?

Az MLSZ tudomásul veszi, ha szankcionálják a kupadöntőn történteket

A tízezer néző közül nem mindenki tartotta be az előzetesen elvárt óvintézkedéseket.

A szlovák Slovan Bratislava átlépne a magyar NB I-be

A pozsonyi klub vezérigazgatója szerint a magyar NB I profibb, és nagyobb az érdeklődés, mint Szlovákiában.

˝A Liverpoolban sokkal könnyebb futballozni, mint a Unitedben˝

Kielemeztük a világ legdrágább védőjét, aki még nem léphetett pályára a válogattban.

Elhunyt a BVSC vízilabda-szakosztályának legendája

Hosszan tartó súlyos betegség után 66 éves korában csütörtökön elhunyt Gém Zoltán, aki négy évtizeden át szolgálta a BVSC-Zugló vízilabda-szakosztályát.

Vaughters: "Armstrong akár az égre is kiírhatta volna, hogy doppingol, akkora hatalma volt"

A "vad" kilencvenes évek, dopping, Armstrong és a US Postal. Interjú Jonathan Vaughters-el.

0

Bulvár

Melyik magyar város főtere van a képen? Felismered egyetlen fotóról?

A magyar városokat egy képről nem könnyű feladat megismerni.

A 6 legjobb házi szer levéltetvek ellen: irtják őket, de a gyerekre nem károsak

Ha idejében lépsz, megmentheted a növényed a levéltetűk pusztításától.

Bereczki Zoltán és Bata Éva szerelmére is hatással volt a karanténidőszak

Bereczki Zoltán szerelméről vallott Bata Évával több mint egy éve együtt vannak

Már szinte ingyen kapják a villanyautót a németek

A feltüzelt németek 67%-a ennek ellenére sem választana elektromosat. A teljes anyag Már szinte ingyen kapják a villanyautót a németek címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Balázs.

Szexi fotót posztolt az Exatlon sztárja: A rajongóknak elakadt a szava

Az Exatlon Hungary harmadik legjobb férfi versenyzője olyan fotót posztolt közösségi oldalára, melytől elakadt rajongóinak szava!

Sosem hallott részletek derültek ki Latinovits Zoltán haláláról

Gyógyszerek is közrejátszhattak abban, hogy végzett magával.

A színésznő már 12 évesen terrorizálta kollégáit: fokozódik a botrány Lea Michele körül

Lea Michele már gyerekkorában is bántó módon viselkedett másokkal.

Csúnyán összetörte magát a népszerű énekesnő

Balesete után posztolt fotót az arcáról

Az amerikai indiánok háromféle nemet ismertek el

Csak aztán jöttek a keresztény európai hódítók, akik rájuk erőltették a nemi szerepeket az indiánokra.

blogmorzsák

Miért hasznosak a legyek és a szúnyogok nekünk, embereknek?

A legyek és szúnyogok betegségeket terjesztenek, csípnek, belerepülnek mindenbe. De vannak hasznos tulajdonságaik is.

Rocksztárok, akiknek fájt az adózás

A Beatles és világhírű kollégáik dalban mondták el véleményüket a hivatalról, amelynek a pénzükre fájt a foga.

Új-zélandi torta

Ezt a tortát a délutáni ötórai teázáshoz szokták fogyasztani.

Felnőni macerás

Miért ne maradhatnánk inkább gyerekek? Avagy miért is nem vágyunk a szüleink életére.

Napok alatt lett milliárdos

Ha az ember 3,2 milliárd dollárral távozik, az kissé megédesíti a keserű pirulát.

Fekete víz partján álltam

Vándordal Brassótól Brüsszelig – sokunk életét meghatározza a távolság.

Boriskola / Borvidékek: 7 perc az egyik leghíresebb borvidéken

Franciaországban van, de simán előfordulhat, hogy a védjegyévé vált borral már magyar palackban is találkoztál. Mi az?

Nekünk csak a pekingi kacsa püspökfalatja jut

Jeszenszky Géza és Szent-Iványi István írása magyar-kínai kapcsolatokról.

Kitúrta a VT-Arriva az M6 L.O.G. Kft-t a BKK tenderéből

Újabb buszjáratok kiszervezés folyik Budapesten, ami nagyon sokba fog kerülni nekünk!

Nem a történelmi Magyarország felbomlása volt tragédia

Trianonban az igazi tragédia az, hogy a dunai népeknek nem sikerült közös egyetértéssel létrehozni a nemzetállamaikat.

Te hova dobod a befőttes üveget? És a tetejét?

Nálad is sorakoznak az alsó polcon az üres befőttesüvegek? Mi legyen a sorsuk? Kidobod a háztartási szemét közé?

0