Nagyszabású Vasarely-kiállítás nyílt Párizsban
Több mint két évtized óta először nyílt a hétvégén átfogó Vasarely-kiállítás Párizsban: az op art magyar származású mesterének mintegy hetven munkája egészen az év végéig látható a művészeket és alkotásaikat játékos és humoros formában.
A retrospektív tárlathoz kapcsolódóan a belvárosi múzeum emeleti galériájában két olyan kortárs magyar művésztől, Bullás Józseftől és Esterházy Marcelltől láthatók munkák, akiket festményeikben, illetve videóikban szintén a színek és a formák játéka foglalkoztatja.
Az egyszerre időrendben és tematikusan szerveződő Vasarely-kiállítás játékos és interaktív módon, kevés szövegmagyarázattal, pedagógiai eszközökkel érteti meg a legfiatalabb látogatókkal, hogy a kezdetektől a formák iránt érdeklődő festő hogyan vált fokozatosan az optikai művészet mesterévé.
A kiállított alkotások mellett a gyerekek optikai játékok és társasjátékok kipróbálásával maguk értelmezhetik a műveket, tapasztalhatják meg a geometriai formák kapcsolatát a valós világgal. Vasarely egész életében kísérletezett, újraértelmezte a színek és formák kapcsolatát. A látogatók a rendelkezésükre álló eszközökből maguk is újraalkothatják Vasarely műveit, illetve Vasarely különböző módszereivel új műveket találhatnak ki, létrehozva egy teljesen önálló, saját optikai világot.
A kiállított munkák jelentős része a Vasarely által az 1976-ban Aix-en-Provence-ban létrehozott alapítványból érkezett, s először láthatók Párizsban, amióta a bíróság 2008-ban Pierre Vasarelynek, a festőművész unokájának ítélte a nagyapja hagyatéka feletti rendelkezés jogát. A magyar művész családjának tagjai éveken át pereskedtek a hagyatékért. Ezen kívül a párizsi Pompidou központ, a pécsi Janus Pannonius Múzeum Vasarely-gyűjteménye, valamint francia magángyűjtemények bocsátották a kiállított tárgyakat a múzeum rendelkezésére.
Pierre Vasarely az MTI-nek elmondta: nagyapjának az op art létrehozása mögött álló kísérletező munkásságát valójában nem sokan ismerik. Kisgyerekként sokat hallgatta nagyapja fantasztikus meséit egy képzeletbeli, futurista, színes világról, amelyben ő, "kis Pierre"-ként Győző - ahogy nagyapját eredeti nevén hívta - játszótársa volt. Sokat kugliztak, kártyáztak, sakkoztak és biliárdoztak együtt, s egyikük sem szeretett veszíteni. Ezeknek a játékoknak az univerzumából fejlesztette ki Vaserely a formákra és színekre épülő művészi világát.
Victor Vasarely (1906-1997), az op-art festészet kiemelkedő alakja Pécsett született Vásárhelyi Győző néven, a budapesti Műhely Akadémián tanult, de egy grafikai pályázat nyerteseként kijutott Párizsba, ahol a nonfiguratív művészet világhírű alkotója lett, képei a legnagyobb francia múzeumok gyűjteményeiben szerepelnek.
A kiállításhoz kapcsolódva a Musée en Herbe Bullás József kilenc új művét is bemutatja, aki az új absztrakt festészet úttörőjeként op artos effektekkel keveri a geometrikus festészetet a repetitív ornamentikával. A hagyományos olaj, vászon technikával készült képeken a Vasarely op-nál puhább, az úgynevezett valőrökre és színviszonylatokra épített transzcendens teret fokozza a fókusztalanság és az elmosódottság.
Az emeleti galériában a Párizsban élő Esterházy Marcell két régebbi munkája is kiállításra került. A v.n.p V.2.0 (2004-2005) című 12 perces filmen egy vasárnapi ebédet látunk: az asztalfőn a művész nagyapja ül, aki - levesét lassan kanalazva, majd a rántott húst eszegetve - nyugalmával és magába fordultságával éles ellentétben áll a körülötte zajló felfordulással, a család többi tagjának zaklatott kapkodásával. A művész az eredeti felvételt nagyapja kezének mozgását figyelve felgyorsította, így a néző számára olyan a hatás, mintha az idős ember enne normál ritmusban és környezete létezne szokatlanul ideges és vibráló tempóban.
A budapesti Ludwig Múzeum állandó gyűjteményét képező h.l.m.V.2.0 (2004) című film egy marseille-i lakótelepi toronyház homlokzatának számítógépen manipulált változásait mutatja. Az 1960-as évek elején tervezett épületegyüttesben a lift hiánya miatt a szociális hierarchiának ellentmondva eleinte a társadalom gazdagabb rétegei laktak az alsó szinteken, és a szegényebbek a felsőkön. A felvonó beépítését követően azonban a nyolcvanas években a lakók lassan kicserélődtek: a gazdagok kerültek felülre, a szegények alulra. A homlokzat rácsos szerkezetébe ágyazott teraszok inkább tároló, ruhaszárító funkciót látnak el. A videón futó animáció erre a két jelenségre utal.
A két magyar művész a következő hetekben pedagógiai műhelymunkákat is tart francia iskolások számára.
mti
hírek innen, onnan
Megszelídíti a jövő választási kampányait az Országgyűlés
A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének...
Vitézy Dávid: A választások előtt két nappal utaltak ki 94,3 milliárd forint előleget a Duna Aszfaltnak
Szerinte a mohácsi Duna-hídnál a cél végig annyi volt, hogy a lehető legtöbb pénzt lehessen a lehető leggyorsabban kilapátolni.
Nem vagyok rasszista, de romáknak nem kiadó
Míg egy nem romának két üzenetet kell küldenie a lakás kiadójának vagy az ingatlanosnak, hogy megnézhessen egy albérletet, addig egy...
Életveszély, ami Magyarország járdáin történik, most jönnek a nyári tragédiák
Pilis városában mentőhelikopter szállt le, Vitézy Dávidtól várnak megoldást.
Karácsony és a kerületek azonnal elkezdték sorolni, hogy milyen fejlesztésbe kezdenének az érkező uniós milliárdokból
Megszűnhetnek a kerületi önkormányzatok a fővárosban? Mit lehet kezdeni a szolidaritási hozzájárulással? Helyes volt-e elvenni az...
Ruszin-Szendi: Levendulába áztatott törölközőt kért egy konferencián az előző honvédelmi vezetés
A honvédelmi miniszter egy Facebook-posztban kritizálta elődje protokolligényeit. A ciprusi EU-csúcsra a korábbi vezetés a 6 fős keret...
Megjöttek a friss nyugdíjas adatok: Mutatjuk a részleteket
Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a nyugdíjak, de a friss adatok alapján a bérek gyorsabb növekedése miatt sok idős ember mégis azt...
Már a volt elnök is arról győzködi az oroszokat, hogy milyen szuper a gazdaság
A sokasodó gazdasági problémák ellenére a moszkvai döntéshozók továbbra is azt hirdetik, hogy minden a legnagyobb rendben. Ebbe a sorba...
Újra támad Amerikában a már kiirtottnak vélt húsevő parazita, öt állatban mutatták ki a fertőzést
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium közlése szerint ötre emelkedett az Egyesült Államokban az újvilági csavarféreglégy által...
Egyre több vállalat dönt úgy globálisan, hogy végleg kiszervezi ezt a feladatot
A globális létesítménygazdálkodási (FM) piac értéke 2025-ben elérte a 2450 milliárd dollárt, 2026-ban pedig várhatóan 2610 milliárd...
Kirúgták a MÁV-os vezetőt, aki Orbán győri fórumán balhézott
Azonnali hatállyal elbocsátották a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. beszerzési igazgatóját, Szabó Gábort, aki korábban Orbán Viktor...
Németh Balázs felháborodott azon, hogy lecsacsizták, amire Tanács Zoltán kénytelen volt elmagyarázni neki egy mesét a Micimackóból
„Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” – akadt ki a fideszes képviselő, azt...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


