Ezt olvasta már?


Négymilliárd forinttal támogatja az állam a Kecskeméti Termostar energetikai beruházását

Négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatással egészíti ki az állam a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. megújuló energia alapú hőtermelésre, valamint a távhőrendszer korszerűsítésére és bővítésére irányuló, összesen 7,6 milliárd forint értékű projektjét.

A kecskeméti hőszolgáltatónál tartott sajtótájékoztatón Palkovics László elmondta: a kormány elsődleges energiapolitikai célja, hogy a fogyasztók jó minőségű, biztonságosan rendelkezésre álló, megfizethető és tiszta energetikai szolgáltatásokhoz jussanak.

A kecskemétihez hasonló fejlesztések azért is szükségesek, hogy a rezsicsökkentés eredményeit meg lehessen tartani, amelyet a kormány a világpiaci áremelkedések ellenére is fenntart, és biztosítja, hogy a háztartásoknak 2019-ben se kelljen többet fizetniük a gáz-, áram- és távhőszolgáltatásokért - tette hozzá a miniszter.

Palkovics László emlékeztetett: a minisztérium az Otthon melege program keretében is támogatja a távfűtéses lakások energiahatékonysági fejlesztéseit. Elmondása szerint Magyarországon még mindig nagyjából 200 ezer olyan távfűtéses lakás van, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható. Az Otthon melege program jelenleg is nyitott alprogramjának keretében okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére van lehetőség.

Hangsúlyozta, a magyar kormány energiapolitikájának fontos eleme a rezsicsökkentés mellett, hogy a hazai energiaellátás biztonságos legye, ugyanakkor mérséklődjön az ország energiafüggősége. Kiemelte: ennek érdekében született az a döntés, hogy az atomenergia továbbra is a magyar energiamix egyik jelentős eleme marad. Ez nagyjából a Magyarországon felhasznált elektromos energia negyven százalékát biztosítja. További negyven százalék elérhető a napenergiát hasznosító megújuló energiaforrások alkalmazásával. Hozzátette: eddig 2700 megawatt naperőmű telepítésére adott ki az energiahivatal engedélyt, amelyek várhatóan 2022-ig megépülnek. A kormány célja azonban további 3000 megawatt kapacitás kiadása.

A miniszter szerint, "napelembe, naperőműbe invesztálni nemcsak környezetbarát megoldás, hanem jó üzlet is".

Hangsúlyozta: a minisztérium ma már az energiastratégia egyik fontos elemével, az energiatárolással is foglalkozik, ez részben direkt módon, akkumulátorok révén valósul meg, illetve köztestárolóként, hidrogén előállításával.

Palkovics László elmondta: Magyarország energiamixének maradék húsz százalékát is jelentős részben megújuló, a környezetet nem terhelő energiatípusokkal állítanák elő, és ebben az egyik legjobb felhasználási forma a távfűtés, amely a legjobban "kézben tartható, kontrolálható".

Kiemelte: Magyarország a kötelező uniós elvárás szerint 13 százalékhoz képest önként vállalta, hogy magasabb szintre, 14,65 százalékra növeli a megújulók arányát a felhasznált energián belül 2020-ra.

Horváth Attila, a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Velünk zöldül Kecskemét elnevezésű fejlesztési projekt új kaput nyit a zöld energia felhasználására a kecskeméti távhőszolgáltatásban.

Az átfogó fejlesztési projekt keretében a négymilliárd forint állami támogatás felhasználásával megépül a társaság új, zöld fűtőművét befogadó telephelye Kecskemét déli iparterületén, egy öt megawatt teljesítményű faapríték tüzelésű kazán, valamint a különálló vezetékrendszereket összekötő távvezeték.

A beruházás szorosan kapcsolódik ahhoz a két, összesen 3,6 milliárd forint összköltségű pályázathoz, amelyet 2017-ben nyert el a kecskeméti hőszolgáltató. Ennek felhasználásával a társaság új telephelyén üzembe áll egy húsz megawatt teljesítményű kazán, amely a faapríték mellett városi zöld biomassza hasznosítására is alkalmas.

Szintén ebből a forrásból valósul meg a Szultán utcai telephelyet a Nyugati Városkapu térséggel összekötő távvezeték, amelynek köszönhetően létrejön az újabb nagy fogyasztók távhőre kapcsolódását is lehetővé tevő kecskeméti távhőgyűrű.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere elmondta: a várhatóan 2021 év végére megvalósuló stratégiai szintű energetikai beruházás eredményeképpen a kecskeméti távhőszolgáltatás európai színvonalú technológiával, korszerű, környezettudatos, fenntartható módon szolgálhatja ki a megnövekedett fogyasztói igényeket.

A város déli iparterületéről a Széchenyiváros központjáig kiépített távvezetéknek köszönhetően számos közintézmény és ipari fogyasztó számára is elérhetővé válik a környezettudatos módon előállított, megújuló energiára alapuló távhőellátás. A beruházással a porszennyezettség-terhelés is csökkenni fog - jelezte.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Sean Penn szétlőtt vasúti kocsiból készített pót-Oscart kapott Zelenszkijéktől – videó, fotó

Bár Sean Penn a legjobb férfi mellékszereplő díját a 2026-os Oscar-gálán nem vette át, mert erőteljes üzenetként inkább Ukrajnába...

Sokan még mindig rosszul tudják: nem az utolsó fizetésed alapján számolják a nyugdíjat, hanem...

Sokan ma is abban a hitben élnek, hogy a nyugdíjuk összegét az utolsó ledolgozott évek fizetése alapján állapítják meg.

Elég volt egy Trombitás Kristóf-poszt, és máris ráfordult a teljes kormánymédia az ukrán zászlóra

Egyetlen, Trombitás Kristóf által közzétett poszt is elég volt ahhoz, hogy percek alatt országos üggyé váljon a Tisza Párt március 15-i...

Megjött a Fed döntése, érkeznek a piaci reakciók

A szerdai nap még jó hangulatban indult a tőzsdéken, délutánra azonban látványos hangulatromlás figyelhető meg, miután arról érkeztek...

1,2 milliárd forinttal támogatta a kormány a Huntsman pétfürdői fejlesztését

Az amerikai központú Huntsman Corporation Hungary Zrt. átadta pétfürdői kapacitásbővítő beruházását, amely a vállalat gyártási...

230 millió forinttal támogatja a kormány a Sennebogen csoport litéri beruházását

Ismét bővít Magyarországon az anyagmozgató gépeket és darutechnológiai berendezéseket gyártó Sennebogen csoport, a bajor társaság alig...

Orbánnak üzent Nagy Ervin a dunaújvárosi gyűlése előtt

A helyi tiszás képviselőjelölt szerint a miniszterelnököt a látogatása alkalmával megkérdezhetik a választók arról, miért van...

Oroszország felpörgette az új atomreaktorát, ami az ukrán határ mellett épül

Teljes, 100 százalékos teljesítményre kapcsolták Oroszország újtípusú, könnyűvizes atomerőművének első reaktorát.

Dízel ár alatt az elektromos Opel haszonjárművek

Ezzel az elektromos mobilitásra való átállás mostantól nemcsak környezettudatos, de a leginkább racionális pénzügyi döntés is a...

Magyarországra jöhet J. D. Vance

Amennyiben nem jön közbe semmi, a Reuters szerint a következő napokban érkezik.

0

Sport

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0