Ezt olvasta már?


Nehezen megfizethető luxussá válhat a nyaralóvásárlás

Továbbra is nagy a kereslet a lakások iránt az országban, de az áremelkedés üteme lassult. A nyaralótelepüléseknél viszont még mindig tempós drágulás látható - derül ki az ingatlan.com több mint tízezer magánszemély által feladott hirdetésén alapuló elemzéséből.

A Balaton körüli megyék közül Somogyban a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára éves szinten 16 százalékkal 280 ezer forintra nőtt. Veszprém megyében 20 százalékkal 315 ezer forintra, Zalában pedig 9 százalékkal 257 ezer forintra emelkedett a négyzetméterár. Siófokon és Balatonfüreden már 600 ezer forint felett járnak a négyzetméterenkénti lakásárak. A Velencei-tó partján Velencén és Gárdonyban 18 százalékkal 300 ezer forintra emelkedett az átlagár, a Dunakanyar településeinek átlagos négyzetméterára pedig 340 ezer forint.

5-600 ezres árak a Balaton mellett

A Balaton északi partján lévő településeknek helyet adó Veszprém megyei járásokban a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára idén április elején 315 ezer forint volt, ez több mint 20 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten. A megyén belül Balatonfüred az egyik legfelkapottabb város, ahol egy lakás négyzetméterára 650 ezer forintra nőtt, ez 16 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A füredi családi házak négyzetméterára 14 százalékkal 377 ezer forintra, a nyaralóké 5 százalékkal 440 ezer forintra nőtt. A harmadik, Balaton érintő megyében, Zalában jóval visszafogottabban, 9 százalékkal 257 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.

A tó déli partján lévő települések Somogy megyei járásaiban a lakóingatlanok négyzetméterára 16 százalékkal 280 ezer forintra nőtt egy év alatt. Az egyik legnépszerűbb város Siófok, ahol komoly drágulás látható a kínálati piaci adatok szerint. A siófoki házaknál a négyzetméterár 25 százalékkal 313 ezer forintra nőtt, a lakásoknál 8 százalékkal 654 ezer forintra emelkedett, a nyaralóként hirdetett ingatlanok esetében pedig 16 százalékkal 433 ezer forintra nőtt az ár. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, a Balaton nagyon felkapott lett az elmúlt években, leginkább a vízparthoz közeli ingatlanok ára drágult jelentős mértékben. Szerepet játszik az áremelkedésben az is, hogy több turisztikai és lakásfejlesztés is indult a legnépszerűbb Balaton-közeli településeken.

Pörgés a Velencei-tónál, egyre népszerűbb a Dunakanyar

A Balatonhoz hasonlóan a Velencei-tónál is lendületes áremelkedés ment végbe az elmúlt egy évben. A gárdonyi és velencei nyaralók átlagos négyzetméterára 18 százalékkal 300 ezer forintra emelkedett. A kiugró drágulásban szerepet játszik, hogy a Velencei-tó közel van a fővároshoz, könnyen és gyorsan megközelíthető, így sokan állandó lakhelyként is számba veszik ezeket a településeket. Hasonlóan népszerű lakóhely és a nyaralók szempontjából a Dunakanyar. A Pest megyei nyaralóövezet településeinek átlagos négyzetméterára meghaladja a 340 ezer forintot, ami 23 százalékos növekedésnek felel meg éves viszonylatban. A Dunakanyar legdrágább települései Dunakeszi, Szentendre és Budakalász, a lakóingatlanok átlagos árai négyzetméterenként 441,423 és 420 ezer forintot tesznek ki ezekben a városokban.







0
0
0

hírek innen, onnan

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai szeptember utolsó és október első napjaiban?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a szeptember...

Hajtóvadászatot indított a rendőrség, miután két dél-afrikai szórakozóhelyen is lövöldözés tört ki egyetlen este alatt

Ezekben 27-en vesztették életüket, de egyelőre egy elkövetőt sem sikerült elfognia a hatóságoknak. Egyre nagyobb gondot jelentenek az...

Mindig kifogástalan illatod lesz, ha beveted ezt a 6 trükköt

Kíváncsi vagy, mi a titka azoknak, akiknek mindig fantasztikus az illata? Akik a legnagyobb kánikulában is üdén illatoznak, mintha most...

Török Gábor rámutatott Magyar Péter elhamarkodott reakciójára: erre szánta el magát az éjszaka közepén az ügyészség

Provokáció és fricska a vádhatóság részéről A Legfőbb Ügyészség egy időben kezdeményezte Magyar Péter, valamint...

Most jelentette be Vitézy Dávid: folytatódik az M49-es gyorsforgalmi út építése a román határig

Folytatódik az M49-es gyorsforgalmi út építése a román határig, így 2029 közepére közvetlen közúti kapcsolat jön létre az M3-as...

"Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett

Egymás után jelennek meg a Hankó Balázs melletti kiállások a közösségi médiában, miközben hétfőn az Országgyűlés elé kerül a...

Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni

Magyar Péter miniszterelnököt a szolnoki Kossuth téren mondott beszéde közben próbálta meg az egyik ellentüntető tojással megdobni.

Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

A cél, hogy a beavatkozásokat ne csak a hagyományos munkaidőben végezzék el, hanem szükség esetén éjszaka is.

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

500 milliárd forint felett nem egy százalék lesz az adó mértéke, hanem több.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A KATA kiterjesztésével együtt rendezni kell a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is.

Forgatás közben égett halálra a 24 éves filmsztár: egyetlen eldobott gyufa okozta a rettenetes tragédiát

Martha Mansfield előtt fényes filmes karrier állt, ám 1923 novemberében egy forgatási napon néhány másodperc alatt minden megváltozott: a...

Hajós András a Heti Hetesben mondta meg, miért nem lett Kossuth-díjas

Hajós András lett a többiek célpontja a Heti Hetes vasárnapi műsorában. A zenész televíziós addig-addig cikizték a többiek, amíg a nem...

0

Sport

Piros lapért kiált a Szoboszlaiék párbaját végignéző ex-játékvezető

Sokkal erélyesebben kellett volna megfékeznie a balhét az angol bírónak Budapesten.

Szoboszlai meglökte az ukránt, aztán a haját kezdte igazgatni - imádta a jelenetet a The Sun

Szoboszlai Dominik meglökött egy ukrán játékost a pénteki nemzetek Ligája-találkozó végén kitört balhé során, majd lazán elsétált és megigazította a haját – a jelenetet a legismertebb brit bulvárlap sem hagy

Soha nem látott szakadék a magyar labdarúgásban, a problémára továbbra sincs megoldás

Az NB I iránti érdeklődés továbbra is messze elmarad az MLSZ elvárásaitól.

Luka Modric örök, felállva tapsolta a horvát zsenit Prága közönsége

A Wembley-ben az angol védelmi hibák és Harry Kane kihagyott büntetője sokba kerültek.

Súlyos sérülés miatt szakadt félbe a meccs: "Valami nincs rendben a fejekben" - keményen kritizálta csapatát a klubelnök

Több mint fél órára félbeszakadt a Sajóbábony VSE és a Parasznya SE megye I-es mérkőzése, miután a hazaiak egyik játékosa súlyos arc- és fejsérülést szenvedett, és mentővel kórházba kellett szállítani. A v

Két támadót is itthon hagyott Rossi az északír meccs előtt: "Ez nem edzőtábor, hanem kórház"

A magyar labdarúgó-válogatott Jurek Gábor, Tóth Rajmund és Szalai József nélkül utazott el vasárnap Belfastba, ahol hétfőn Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi nyilatkozott a talá

NL: Az írek kapusa bojkottál - kiderült, megrendezik-e a debreceni mérkőzést

A keret jelentős többséggel a pályára lépés mellett döntött, miközben Gavin Bazunu kapus személyes meggyőződésére hivatkozva visszalépett a mérkőzéstől.

0
0

Bulvár

Tíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerek

Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület két alapítója elárulta, miért haragszanak az előző kormányra, és milyen áttörést sikerült elérniük az újjal.

Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná

Toroczkai László a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán bejelentette: tárt karokkal várja a cigányokat és zsidókat a pártban, miközben Zelenszkijéket azonnal megállítaná.

Hollywood ünnepelt filmsztárjából prostituált lett: 39 évesen, teljesen lecsúszva halt meg a gyönyörű színésznő

Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében is ritk

Vég-kiárusításba kezdett a Lidl: a bolti átlagár harmadáért vásárolhatsz be ezekből a csemegékből

A Lidl központilag szerzi be az árut, így a harmadáras akció valószínűleg a legtöbb hazai diszkontüzletében elérhető. Érdemes nyitott szemel járni!

Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Péter a tojásdobálással megzavart szolnoki fórumán

Tojással próbálták megdobni Magyar Pétert Szombaton Szolnokon; a miniszterelnök a szigorúbb vagyonadóról, a katáról és a tervezett gyárról is beszélt. A Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Pé

„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott

A Magyar Péter elleni fizikai támadások aggodalomra adnak okot, és még időben szigorítani kellene a miniszterelnök védelmén.

Bóka János: Már a jövő héten megindul a hajtóvadászat

Politikai leszámolásnak nevezte a Mandiner, a Terror Háza Múzeum és az Alapjogokért Központ körül zajló eseményeket a Fidesz frakcióvezetője.

Rendkívüli döntés: árplafont vezetnek be a gázolajra és benzinre a lakosságnak a töltőállomásokon

A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.

0