Nem célszerű egy speciális agrárbank alapítása
Szakmai körökben már többször felmerült az a kérdés, hogy kell-e alapítani és működtetni speciális agrárbankot, ez azonban nem célszerű - mondta Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére.
Az MTI azt követően kereste meg az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezető igazgatóját, hogy a hvg.hu azt írta: állami agrárbankot hozna létre a kormány, amihez a kulcs a Takarékbank kisebbségi részvénypakettjének megvásárlása lehet. A lap úgy tudja, a részvénycsomagról még folynak a tárgyalások. A kormány tervei alapján a takarékszövetkezetek 1.600 fiókos hálózata értékesíthetné az agráriumot, illetve a kis- és közepes vállalkozásokat segítő állami konstrukciókat.
Varga Antal szerint egy speciális agrárbank létesítése nem célszerű az alapítás időigényét, költségét valamint az agárfinanszírozás ciklikusságát figyelembe véve, ehhez inkább egy működő, univerzális pénzintézet kell.
Hangsúlyozta: erre a feladatra a Magyarországon működő takarékszövetkezetek, központi bankjukkal, a Takarékbankkal együtt alkalmasak, egyebek mellett kiterjedt hálózatuk, vidéken erős ügyfélkapcsolatuk és szabad forrásaik révén.
mti
hírek innen, onnan
Ugrik a rolleres balesetek száma, időszerű a beavatkozás
Bár a közlekedési és beruházási miniszter már jelezte, hogy a Kresz tervezett módosítása akár két lépcsőben is történhet, hogy az...
Trump történelmi sikert hirdetett: szerinte teljesen megbénult az iráni haderő
Donald Trump amerikai elnök szerdai kijelentése szerint Irán túl sokáig húzta a tárgyalásokat, ezért meg fogja fizetni ennek az árát -...
Akár mínusz 30 fokban is percek alatt feltölt: új technológiával tarolna a BYD
A BYD közel kétmilliárd eurót fordít arra, hogy kiépítse Európában az ötperces ultragyors töltési technológiájához szükséges...
Átalakul a pedagógusok teljesítményértékelése – mit hoz ez a tanároknak?
Már a mostani tanévben megszűnik a pedagógusok teljesítményértékelési rendszere (TÉR), és szeptembertől egyeztetések indulnak egy új...
Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók
Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és...
Nyugat-Azerbajdzsán: a vitatott történelem egy politikai kifejezés mögött
Mit jelent ma a „Nyugat-Azerbajdzsán”?
Horváth Éva szakított a párjával, a balesete pecsételte meg a kapcsolatukat
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata gyermekei apjával, Gáborral. Az egykori...
Ez az a törvény, ami miatt magzatpózban sírhatnak a fideszesek
Megszűnik több közérdekű vagyonkezelő alapítvány, amibe a Fidesz nagyon sokat tett. Nem csak anyagi értelemben – de persze úgy is. A...
Pintér Bence újra Győrbe hívta Magyar Pétert, milliárdok sorsáról dönthet a kormány
A városnak idén még több mint 6,5 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást kéne befizetnie.
Megcsalt a férjed? Ez az interaktív könyv segít átértékelni a házasságodat
Mit tennénk, ha huszonhárom év házasság után kiderülne, hogy a férjünk megcsal? Jelenetet rendeznénk? Azonnal beadnánk a...
Fogy Turmp türelme, fontolgatja, hogy újabb támadásokat rendel el iráni erőművek és hidak ellen
Trump szerint Iránnak csak a szája nagy, tettekben semmire nem képes, és túl régóta tárgyalnak egy megállapodásról, ami nekik...
Ő az. Ismert RTL-es arc újítja meg a közmédiát
Megtörtént a kinevezés.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
blogmorzsák
Magyar légikisasszony a Condornál
Beszélgetés Kavassy Fanny-val.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


