Ezt olvasta már?

0

Nemzet Sportolója - A tagok Faragó Tamás vízilabdázót javasolják a címre

Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának szerdán.


hirdetés

A 67 esztendős sportoló háromszor állhatott dobogóra olimpián, 1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert.

A választásra jogosult tizenegy tag szerdán dönthetett arról, hogy kit választ új tagnak, közülük kilencen jelentek meg személyesen a sportállamtitkárság Hold utcai székházában megtartott ülésen, Bíróné Keleti Ágnes és Balczó András telefonon adta le szavazatát, de a voksolás titkos volt.

A döntés után Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tájékoztatta a sajtót a jelölt személyéről, kiemelve, hogy már az első körben eldőlt a szavazás, hiszen Faragó Tamás megkapta a szavazatok több mint ötven százalékát.

"Nagyon jó döntés született, mert Faragó Tamás ma is aktívan dolgozik a vízilabdasport utánpótlásában, sőt oktatóvideó-sorozatot is közzétett az interneten" - mondta az államtitkár.

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja elmondta: több mint nyolc jelölt neve került szóba, köztük a vízilabdázók közül Faragó mellett Bodnár András is.

"Faragó Tamás mellett szólt az is, hogy pályafutása után edzőséget vállalt, a női vízilabda válogatottat világ- és Európa-bajnoki címig vezette, a mai napig ott van az uszodában és oktatja a kicsiket, ezért én is őt támogattam" - fűzte hozzá a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, aki örült annak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-ei halálával megüresedett helyre a vízilabda tudott olyan személyt kínálni, aki érdemes a Nemzet Sportolója címre.

"Faragót Szabó Tünde államtitkár értesítette a jó hírről, nagyon boldog volt, teljesen meghatódott, és azt mondta, hogy már alig várja hogy találkozzon szeretett klubtársaival" - mondta Schmitt Pál.

A sporttörvény alapján mindig a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.

A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is meghatározó szerepet töltött be a magyar sportéletben.

A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Szakmai gyakorlat inkább diákszövetkezetben

Egy felmérés szerint, ha a diákok szövetkezet berkein belül végzik el a szükséges szakmai gyakorlatukat, akár jelentősen többet is...

Még mindig szenved a magyar ipar

Jelentős volt a visszaesés a legnagyobb súlyú járműgyártásban.

?Ha munka van, minden van? ? a kormány a fesztiválokat és a klubokat is megmentené

Több mint kétmilliárd forintos támogatást nyújt a kormány a zeneipar háttérembereinek, koncerthelyszíneknek és fesztiváloknak.

Biztató adatok érkeztek Szerbiából, már a második hullámra készülnek

Egy hónapja nem volt ilyen kevés az új fertőzöttek száma az országban.

Nem úgy volt az! Zuckerberg csak poénkodott a Google felvásárlásával

A Facebook-vezér az Instagram felvásárlása kapcsán írt arról, hogy egyszer a Google-t is meg lehetne szerezni.

Az étrendünk valóban befolyásolja a mentális egészségünket?

Ezért szokták a bélrendszert a test második agyának hívni.

Nyomozócéget alapított Mészáros Lőrinc, feleségét, gyerekeit is bevette a buliba

Új területen igyekszik kamatoztatni sokoldalúságát Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor gyermekkori barátja. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd A...

NHL: kétgólos hátrányból fordított a Montreal

Ezúttal is Jeff Petry ütötte a Montreal győztes találatát.

Egy fillért sem kap az NKA-tól, megszűnhet az 51 éves folyóirat

Az Új Forrás nyílt levélben kér segítséget.

Koronavírus: a kisvárdai tesztek eredményei

Mindenki átesett a procedúrán.

Ha ülő életmód, akkor székrekedés? A szakorvos válaszol

Igen, a székrekedés hátterében az ülő életmód is állhat - de van megoldás!

Sport

A Groupama Arénában elbúcsúztatták Szűcs Lajost - képek

A korábbi olimpiai bajnok klasszis labdarúgó 76 évesen halt meg.

Idegenlégiós hurcolta be Kisvárdára a koronavírust

A játékos tünetmentes, de mindenkit leteszteltek a klubnál.

Az eltiltott Ramost igen, Bale-t nem viszi magával Zidane

Sorsdöntő Bajnokok Ligája-meccs vár a Real Madridra Manchesterben pénteken.

Olcsón, és pont a városi riválishoz igazolhat el a Real Madrid középpályása

Érdekes transzfert erősített meg az El Golazo de Gol című műsor.

Óriási káosz és botrány Romániában, mi lesz a Sepsivel?

Szinte percenként változik a helyzet.

A Tatabánya legyőzte a Telekom Veszprém kézicsapatát

Habár csak felkészülési mérkőzésen, de nagy győzelmet aratott idegenben Vladan Matic együttese.

A Liverpool egy ötmilliós garasoskodás miatt bukhatja el a kiváló spanyol középpályást

Színre lépett ugyanis a PSG, és rálicitált a vörösökre.

Jakobsen mesterséges kómában, Lefevere börtönt kért Groenewegenre

Hatalmasat esett Fabio Jakobsen a Lengyel kör nyitószakaszán, a holland versenyzőt mesterséges kómában tartják.

Zidane és Klopp árnyékában, avagy Európa 6 legjobb újhullámos edzője

A héten visszatérő Bajnokok Ligája apropóján megmutatjuk Európa új, tehetséges és markáns edzőgenerációját.

A 89. percben még 0 - 0 volt, végül 3 - 0-ra nyert a Sahtar

Három perc alatt hármat vágtak az ukránok a legvégén.

A medence partján beszélte meg két csapat, hogy lehet legyőzni a harmadikat

Az NBA orlandói buborékjában sokféleképpen áramlik az információ.

Szűcs Csaba könnyek között mesélt az édesapjáról: ?Apu az égben is a Fradi legnagyobb szurkolója lesz?

A fia mellett csapattársak, riválisok, barátok, szurkolók vettek részt a július 12-én elhunyt korábbi labdarúgó búcsúztatásán.

0

Bulvár

Rossz hír a szomszédból: 1300 fertőzött, 41 halott egyetlen nap alatt

Romániábam kiugróan sok koronavírusos beteg halt meg az elmúlt 24 órában, az aktív esetek száma pedig már meghaladja a 25 ezret.

Levandowksi 18 hónapos börtönbüntetést kapott

A 75 éves bíró saját bevallása szerint még sosem látott ilyen súlyos bűncselekményt.

Fásy Zsüliett vörös bombázó lett - Látványos fogyása után alig ismerni fel

Fásy Zsüliett külseje annyira megváltozott, hogy a 22 éves lányt alig ismerni fel.

Ez a titka az egészséges időskornak egy magyar orvos szerint

Azt is elmondja, hogy miért fontos a munka és a hobbi.

Mi az ammónium-nitrát és miért robban ekkorát?

Állítólag 2750 tonna robbanóanyag volt a kikötői raktárban, a pusztítás azonban nem csak a mennyiség miatt ilyen nagy.

Döbbenetes előtte-utána fotókon Bejrút kikötője

Az egyik fotó a keddi robbanás előtt, a másik pedig utána készült.

A Groupama Arénában elbúcsúztatták Szűcs Lajost - képek

A korábbi olimpiai bajnok klasszis labdarúgó 76 évesen halt meg.

6 éttermi szokás, ami borzasztóan udvariatlannak mutat: sokan nem is sejtik, mennyire kínosak

Rendkívül kellemetlen, ha valaki így viselkedik egy étteremben. Nemcsak kínosak és zavaróak, de nagyon udvariatlannak is láttatnak.

Nem akárkivel fogott új vállalkozásba Mészáros Lőrinc

Újabb társasággal gyarapodott júliusban Mészáros Lőrinc céghálója - vettük észre a cégkivonatokban.

blogmorzsák

Színészcsata New York-ban

Két színész csatája New York-ban avagy miért volt ott a rendőrség, sőt a katonaság is egy Shakespeare-előadáson?

Utolsó napok a búcsú előtt

Míg maga a búcsú nehéz, az azt megelőző napok egészen furcsa hangulatban telnek egy leendő határátkelő életében.

Miről és hogyan álmodik a kutya? Soha ne ébreszd fel rémálmából!

Tudtad, hogy az ebek is álmodnak? Eláruljuk, hogy viselkednek ilyenkor, és miért veszélyes megszakítani egy rémálmot.

Nagyon forr a levegő a TikTok körül

A TikTok szorongatása ugyanazon a to do listán van, amelyen a Huawei kizárása is.

Svájc is karanténba küldi a Spanyolországból hazatérőket

Eközben elhagyta Spanyolországot a korrupciós botrányba keveredett ex-király.

Ronda és finom - a Tesla Cybertruck forradalma

Mitől is olyan forradalmi ez az óvodás rajzokat megidéző designnal megáldott villanyszörny?

Egy zsidó ünnep "comeback"-je

Hogyan lett egy szinte elfeledett ünnep az egyik legismertebb izraeli piros betűs nap?

Köd van Gödön

Furcsa helyzet alakult ki Gödön és nagyon nagy a csönd körülötte.

A Városligetben áll egy fütykös

Most akkor pénisz vagy pálinkásüveg van a tegnap felállított szobor lába között?

Orbán Viktor továbbra is biztosítja a NER oligarchái számára a bomba üzleteket

Végső esetben 30-40 évre titkosítják a kínos részleteket tartalmazó kontraktusokat.

A 7 millió dolláros óra

7 millió dollár egy óráért nem kevés, még akkor sem, ha éppenséggel 189 karátnyi gyémánt díszíti.

Tegnap indult volna a Sziget

Egy egész, varázslatos héten át marad el Budapesten az idei Sziget fesztivál. Nosztalgiázzunk az elmúlt évek szigetes fotóival!

0