Ezt olvasta már?


Nemzetek Ligája - Hat nap alatt 54 mérkőzés a rajton

A labdarúgó Nemzetek Ligája a koronavírus-járvány ellenére a tervezett szeptember eleji időpontban rajtol el, egyúttal ez a 2022-es, katari világbajnokság európai selejtezősorozatának is a kezdete.

A szeptemberi dupla fordulóban csütörtöktől jövő keddig 54 mérkőzésre kerül sor, melyek közül egyet bonyolítanak le semleges helyszínen, de azt sem a pandémia miatt. A Moldova-Koszovó találkozóra azért az olaszországi Parmában kerül sor, mert előbbi nem ismeri el független országként utóbbit. Valamennyi összecsapást zárt kapuk mögött rendezik, októberben és novemberben újabb egy-egy dupla kör következik.

A legnagyobb érdeklődés a 2018-as világbajnokság döntőjének "ismétlését" övezi: az ezüstérmes horvát csapat jövő kedden lesz a világbajnok francia válogatott vendége. A horvátokra előtte is komoly rangadó vár, mivel vasárnap a címvédő és Európa-bajnok Portugália vendégeként lépnek pályára. A műsorból kiemelkedik még a csütörtöki német-spanyol és a jövő hétfői holland-olasz rangadó.

A Nemzetek Ligája 2020/21-es idényéből két pótselejtezős helyet osztanak ki a következő világbajnokságra, de hogy melyik két válogatotté lesz, az csak az európai vb-selejtezők 2021 novemberi zárása után derül ki. Ezt a két helyet ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes kapja meg, amely a vb-selejtezők során nem végez az automatikus kijutást jelentő első, vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen.

A divíziók létszámát az első szezon tapasztalatai alapján valamelyest átalakították, így került a magyar csapat a C-ből a másodosztálynak megfelelő B divízióba. A feljutásos-kieséses rendszer megmaradt, azaz a legjobbakat tartalmazó A és a másodosztályt jelentő B divízió négy csoportjának utolsó helyezettjei kiesnek. Fordítva pedig a B és a harmadosztályú C divízió négy-négy csoportgyőztese feljut. A C divízió négy csoportutolsója rájátszást vív a bennmaradásért, a két vesztes esik ki a D divízióba, ahonnan a két csoportgyőztes kerül a helyükre.

Az Európa-bajnokság jövő nyárra halasztása miatt az élvonal négy csoportelsőjének minitornáját, amely a végső győztesről dönt, csak jövő ősszel rendezik meg.

 

Nemzetek Ligája, 1. és 2. forduló:

A divízió:

----------

1. csoport:

péntek:

Olaszország - Bosznia-Hercegovina, Firenze 20.45

Hollandia-Lengyelország, Amszterdam 20.45

hétfő:

Bosznia-Hercegovina - Lengyelország, Zenica 20.45

Hollandia-Olaszország, Amszterdam 20.45

 

2. csoport:

szombat:

Izland-Anglia, Reykjavik 18.00

Dánia-Belgium, Koppenhága 20.45

kedd:

Dánia-Anglia, Koppenhága 20.45

Belgium-Izland, Brüsszel 20.45

 

3. csoport:

szombat:

Svédország-Franciaország, Solna 20.45

Portugália-Horvátország, Porto 20.45

kedd:

Svédország-Portugália, Solna 20.45

Franciaország-Horvátország, Saint-Denis 20.45

 

4. csoport:

csütörtök:

Ukrajna-Svájc, Lviv 20.45

Németország-Spanyolország, Stuttgart 20.45

vasárnap:

Spanyolország-Ukrajna, Madrid 20.45

Svájc-Németország, Bázel 20.45

 

B divízió:

-----------

1. csoport:

péntek:

Románia - Észak-Írország, Bukarest 20.45

Norvégia-Ausztria, Oslo 20.45

hétfő:

Észak-Írország - Norvégia, Belfast 20.45

Ausztria-Románia, Klagenfurt 20.45

 

2. csoport:

péntek:

Skócia-Izrael, Glasgow 20.45

Szlovákia-Csehország, Pozsony 20.45

hétfő:

Izrael-Szlovákia, Netanya 20.45

Csehország-Skócia, Olomouc 20.45

 

3. csoport:

csütörtök:

Törökország-Magyarország, Sivas 20.45

Oroszország-Szerbia, Moszkva 20.45

vasárnap:

Magyarország-Oroszország, Puskás Aréna 18.00

Szerbia-Törökország, Belgrád 20.45

 

4. csoport:

csütörtök:

Bulgária-Írország, Szófia 20.45

Finnország-Wales, Helsinki 20.45

vasárnap:

Wales-Bulgária, Cardiff 15.00

Írország-Finnország, Dublin 18.00

 

C divízió:

----------

1. csoport:

szombat:

Azerbajdzsán-Luxemburg, Baku 18.00

Ciprus-Montenegró, Nicosia 18.00

kedd:

Luxemburg-Montenegró, Luxembourg 20.45

Ciprus-Azerbajdzsán, Nicosia 20.45

 

2. csoport:

szombat:

Észak-Macedónia - Örményország, Szkopje 15.00

Észtország-Georgia, Tallinn 18.00

kedd:

Örményország-Észtország, Jereván 18.00

Georgia - Észak-Macedónia, Tbiliszi 18.00

 

3. csoport:

csütörtök:

Moldova-Koszovó, Parma 20.45

Szlovénia-Görögország, Ljubljana 20.45

vasárnap:

Szlovénia-Moldova, Ljubljana 18.00

Koszovó-Görögország, Pristina 20.45

 

4. csoport:

péntek:

Litvánia-Kazahsztán, Vilnius 18.00

Fehéroroszország-Albánia, Minszk 20.45

hétfő:

Kazahsztán-Fehéroroszország, Almati 16.00

Albánia-Litvánia, Tirana 20.45

 

D divízió:

----------

1. csoport:

csütörtök:

Lettország-Andorra, Riga 18.00

Feröer-szigetek - Málta, Tórshavn 20.45

vasárnap:

Andorra - Feröer-szigetek, Andorra La Vella 15.00

Málta-Lettország, Ta'Qali 20.45

 

2. csoport:

szombat:

Gibraltár-San Marino, Gibraltár 15.00

kedd:

San Marino-Liechtenstein, Serravalle 20.45

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Felül kell vizsgálni a hároméves bérmegállapodást

„Egyetértettünk abban, hogy a korábban megkötött (hároméves) bérmegállapodást a makrogazdasági körülmények és tényadatok...

Etikátlan lenne bónuszt fizetni a HUN-REN vezetőinek az államtitkár szerint

Horváth Péter arról is beszámolt, hogy Stipsicz András kinevezése átmeneti.

„Anya, azt hiszem, megfáztam” – az orvos elárula, hogyan készítheted fel a gyerek szervezetét az őszi időszakra

Az iskolakezdéssel egyik napról a másikra megváltozik a gyerekek napirendje.

Molnár Áron nyíltan nekiment Magyar Péternek: kemény lépést követel Orbán Viktor ellen az elszámoltatási ígéretek miatt

Nyílt levélben sürgetik a volt miniszterelnök elszámoltatását Molnár Áron színész-aktivista a közösségi oldalán közzétett nyílt...

Bődületes kapushiba okozta Haalandék vesztét Portugália ellen, a görögök történelmi győzelmet arattak Németországban

Az ír bojkott elmaradt Debrecenben, de a szigetországiak így is nyertek Izrael ellen.

Nemzetek Ligája: Sokk Németországban, Izrael 12 perc alatt bukta el viharos meccsét Debrecenben - videó

Klopp hazai bemutatkozása vereséggel zárult a német válogatott kispadján, Portugália viszont újabb győzelmet aratott a Nemzetek...

Drámai pillanatok a stúdióban: valaki kiesett, nem folytathatta a Sztárban Sztár műsorát

Vasárnap este ismét megtelt a Sztárban Sztár stúdiója, a versenyzők pedig a második élő adásban is alaposan megdolgoztatták a zsűrit....

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai szeptember utolsó és október első napjaiban?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a szeptember...

Hajtóvadászatot indított a rendőrség, miután két dél-afrikai szórakozóhelyen is lövöldözés tört ki egyetlen este alatt

Ezekben 27-en vesztették életüket, de egyelőre egy elkövetőt sem sikerült elfognia a hatóságoknak. Egyre nagyobb gondot jelentenek az...

Mindig kifogástalan illatod lesz, ha beveted ezt a 6 trükköt

Kíváncsi vagy, mi a titka azoknak, akiknek mindig fantasztikus az illata? Akik a legnagyobb kánikulában is üdén illatoznak, mintha most...

Török Gábor rámutatott Magyar Péter elhamarkodott reakciójára: erre szánta el magát az éjszaka közepén az ügyészség

Provokáció és fricska a vádhatóság részéről A Legfőbb Ügyészség egy időben kezdeményezte Magyar Péter, valamint...

0

Sport

Piros lapért kiált a Szoboszlaiék párbaját végignéző ex-játékvezető

Sokkal erélyesebben kellett volna megfékeznie a balhét az angol bírónak Budapesten.

Soha nem látott szakadék a magyar labdarúgásban, a problémára továbbra sincs megoldás

Az NB I iránti érdeklődés továbbra is messze elmarad az MLSZ elvárásaitól.

Szoboszlai meglökte az ukránt, aztán a haját kezdte igazgatni - imádta a jelenetet a The Sun

Szoboszlai Dominik meglökött egy ukrán játékost a pénteki nemzetek Ligája-találkozó végén kitört balhé során, majd lazán elsétált és megigazította a haját – a jelenetet a legismertebb brit bulvárlap sem hagy

Luka Modric örök, felállva tapsolta a horvát zsenit Prága közönsége

A Wembley-ben az angol védelmi hibák és Harry Kane kihagyott büntetője sokba kerültek.

Súlyos sérülés miatt szakadt félbe a meccs: "Valami nincs rendben a fejekben" - keményen kritizálta csapatát a klubelnök

Több mint fél órára félbeszakadt a Sajóbábony VSE és a Parasznya SE megye I-es mérkőzése, miután a hazaiak egyik játékosa súlyos arc- és fejsérülést szenvedett, és mentővel kórházba kellett szállítani. A v

Visszatért a Liverpoolban, Szoboszlai mellett tarthatja a Real Madrid kiszemeltjét

Még nem sikerült új szerződést kiharcolnia Liverpoolban, nem úgy, mint a vele szinte egyszerre érkező Szoboszlai Dominiknek. 

Két támadót is itthon hagyott Rossi az északír meccs előtt: "Ez nem edzőtábor, hanem kórház"

A magyar labdarúgó-válogatott Jurek Gábor, Tóth Rajmund és Szalai József nélkül utazott el vasárnap Belfastba, ahol hétfőn Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi nyilatkozott a talá

0
0

Bulvár

Tíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerek

Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület két alapítója elárulta, miért haragszanak az előző kormányra, és milyen áttörést sikerült elérniük az újjal.

Hollywood ünnepelt filmsztárjából prostituált lett: 39 évesen, teljesen lecsúszva halt meg a gyönyörű színésznő

Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében is ritk

Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná

Toroczkai László a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán bejelentette: tárt karokkal várja a cigányokat és zsidókat a pártban, miközben Zelenszkijéket azonnal megállítaná.

„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott

A Magyar Péter elleni fizikai támadások aggodalomra adnak okot, és még időben szigorítani kellene a miniszterelnök védelmén.

Vég-kiárusításba kezdett a Lidl: a bolti átlagár harmadáért vásárolhatsz be ezekből a csemegékből

A Lidl központilag szerzi be az árut, így a harmadáras akció valószínűleg a legtöbb hazai diszkontüzletében elérhető. Érdemes nyitott szemel járni!

Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Péter a tojásdobálással megzavart szolnoki fórumán

Tojással próbálták megdobni Magyar Pétert Szombaton Szolnokon; a miniszterelnök a szigorúbb vagyonadóról, a katáról és a tervezett gyárról is beszélt. A Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Pé

Bóka János: Már a jövő héten megindul a hajtóvadászat

Politikai leszámolásnak nevezte a Mandiner, a Terror Háza Múzeum és az Alapjogokért Központ körül zajló eseményeket a Fidesz frakcióvezetője.

Rendkívüli döntés: árplafont vezetnek be a gázolajra és benzinre a lakosságnak a töltőállomásokon

A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.

A nagymamád is viselte, most újra menő: a frog fastening kabát lesz az ősz slágere

Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új életre kelt,

0