Ezt olvasta már?

Négysávossá bővült az 54-es főút kecskeméti szakasza

Négysávossá bővítette az 54-es főút kecskeméti szakaszát a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából ...

0

OrgonaPont és Orgonák éjszakája - Augusztusi programok százait ajánlja a Filharmónia Pécsen is

A hangszerek királynőjeként számon tartott orgonáé a főszerep a Filharmónia Magyarország augusztusi rendezvényein: az OrgonaPont elnevezésű sorozat keretében 40 helyszínen 50 koncertre, az augusztus 8-i Orgonák éjszakáján több száz eseményre várják az érdeklődőket.


hirdetés

A színes programoknak köszönhetően betekintést nyerhetünk ennek a páratlan hangszernek a birodalmába, megismerhetjük különlegességeit, amelyeket sokan nem is sejtenek - írta a Filharmónia kedden az MTI-hez is eljuttatott tájékoztatójában.

Kiemelték, hogy az OrgonaPont koncertsorozatba Budapest és vidéki nagyvárosok mellett kistelepülések is bekapcsolódnak, a közönség olyan nagyszerű orgonaművészek játékát hallhatja, mint Somogyi-Tóth Dániel, Kovács Szilárd Ferenc, Szamosi Szabolcs, Sárosi Dániel, Kővári Péter, Balatoni Sándor, valamint a Fischer Annie-ösztöndíjas Tóka Ágoston és Schallinger-Foidl Artúr, s a tavalyi Orgonák éjszakája rekordere, Mészáros Zsolt Máté. Rajtuk kívül fantasztikus előadókat, köztük Sebestyén Márta népdal- és Miklósa Erika operaénekest is köszönthetik az érdeklődők.

A sorozat különböző állomásain orgona-énekhang együttesével és érdekes hangszerpárosításokkal lehet találkozni, az orgona kürttel, fuvolával, oboával és hegedűvel is "randevúzik" - írták.

Kitértek rá: a tavaly hagyományteremtő szándékkal életre hívott, idén augusztus 8-án sorra kerülő Orgonák éjszakáján "újra megtelnek templomok, terek, különleges helyszínek a hangszerek királynőjének csodálatos hangjával".

A programok között lesz orgonakoncert, orgonás liturgia, előadás, kiállítás, hangszerbemutató, s igazi különlegességként szokatlan helyszíneken is hallható orgonazene - fűzték hozzá.

Jelezték, hogy vándor orgonák csendülnek fel várak udvarán, piacokon, fürdőkben és főtereken. Egy orgona a Balatonon vízre száll, egy másik dallamai napközben a Tihanyi Apátság előtt, este az apátságban, fényjáték kíséretében szólnak majd. A közönség Kaposváron egy új orgona bemutatkozásának lehet fültanúja.

Pécsett a bazilikában sötétben tartanak jótékonysági koncertet látássérült művészek előadásában. Az est során Péterfay Ferenc orgonaművész és Bán Tamás klarinétművész játéka, továbbá a Kopa testvérek, Marcell és Dóra versei hallhatók, a jegyvásárlók a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét támogatják.

Augusztus 8-án 20 óra 20 perckor az Orgonák éjszakája minden programján "közös hangként" megszólal Beischer-Matyó Tamás Invocation című műve, erősítve azt a kapcsot, amely összefűzi a program résztvevőit - hangoztatták a szervezők. Megjegyezték, a mű magában hordozza az Orgonák éjszakájának üzenetét, amely a 2020. év kihívásai által létrejött összetartozást, hitet is jelképezi.

Közölték azt is, hogy a Filharmónia nemcsak a felnőtteket, de a fiatalabb korosztályt is szeretné megszólítani, ezért ehhez a rangos eseményez kapcsolódva Az én orgonám címmel képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdet általános és középiskolások részére.

Az OrgonaPont és az Orgonák éjszakája programjaira a Filharmónia Magyarország jegypénztáraiban, a www.jegymester.hu oldalon, és a koncertek előtt a helyszíneken lehet jegyet váltani, az eseményről további információk a www.filharmonia.hu honlapon találhatók - olvasható a tájékoztatóban.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A legfontosabb betegségeket vesézik ki a TikTokon

Hátrányos megkülönböztetés éri a krónikus fájdalmakkal küszködő fiatal nőket.

Elegük lett a mátrai szőlőtermelőknek ? rögzített minimálárat szeretnének

Pallagi Miklós egri termelő szerint tavaly a szőlő felvásárlási ára soha nem látott mélységekben volt. A önköltségi ár alatti...

Felmérés: ha most vasárnap újra főpolgármester-választás lenne, Karácsony győzne

A Medián a HVG megbízásából megkérdezett 1000 budapestit, a válaszokból az derült ki, hogy Karácsony Gergely főpolgármester előnye 4...

Az ember, aki Djokovic és Federer keveréke, és lazán berobbanhat a következő hetekben

A legjobb amerikai teniszezőket is legyőző Brandon Nakashimát wimbledoni bajnok edzi, 19 évesen megjegyezheti a nevét a világ a járvány...

Nagyot nőttek a német feldolgozóipar megrendelései

Júniusban elsősorban a belföldi megrendeléseknek köszönhetően a vártnál lényegesen nagyobb mértékben nőttek a feldolgozóipari...

A pénzmosásgyanú sem tántorította el László Imrét attól, hogy a Stark Capitallal szerződjön Újbuda gazdasági átvilágításra

László Imre egy személyben döntött, és a momentumos képviselők tiltakozása ellenére is a gyanús kötődésekkel rendelkező Stark...

7 erős érv, amiért megéri önismereti folyamatba kezdened

Rohanó világunkban egyre nagyobb szükségünk van a lelki stabilitásra, azt azonban nem olyan könnyű elérni, hiszen a sok stresszt, a...

Gyűrd össze az alumínium fóliát és dobd a mosógépbe. Egészen bámulatos dologra számíthatsz.

Olyan háztartási praktikákat mutatunk, ami mindenkinek jól jöhet!

Kevés esélyük volt az életben maradásra, ráadásul az édesanyjuk is lemondott róluk De ha ma meglátod őket, könnyeket csal a szemedbe

A hármas ikrekből ketten összenőve jöttek a világra, ráadásul nem kellettek senkinek. Aztán

Hálókocsikat vesz a MÁV

A vasúttársaság a szolgáltatásbővítés érdekében gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 22 használt, légkondicionált...

Sport

A Groupama Arénában elbúcsúztatták Szűcs Lajost - képek

A korábbi olimpiai bajnok klasszis labdarúgó 76 évesen halt meg.

Idegenlégiós hurcolta be Kisvárdára a koronavírust

A játékos tünetmentes, de mindenkit leteszteltek a klubnál.

Az eltiltott Ramost igen, Bale-t nem viszi magával Zidane

Sorsdöntő Bajnokok Ligája-meccs vár a Real Madridra Manchesterben pénteken.

Olcsón, és pont a városi riválishoz igazolhat el a Real Madrid középpályása

Érdekes transzfert erősített meg az El Golazo de Gol című műsor.

Óriási káosz és botrány Romániában, mi lesz a Sepsivel?

Szinte percenként változik a helyzet.

A Tatabánya legyőzte a Telekom Veszprém kézicsapatát

Habár csak felkészülési mérkőzésen, de nagy győzelmet aratott idegenben Vladan Matic együttese.

A Liverpool egy ötmilliós garasoskodás miatt bukhatja el a kiváló spanyol középpályást

Színre lépett ugyanis a PSG, és rálicitált a vörösökre.

Jakobsen mesterséges kómában, Lefevere börtönt kért Groenewegenre

Hatalmasat esett Fabio Jakobsen a Lengyel kör nyitószakaszán, a holland versenyzőt mesterséges kómában tartják.

Zidane és Klopp árnyékában, avagy Európa 6 legjobb újhullámos edzője

A héten visszatérő Bajnokok Ligája apropóján megmutatjuk Európa új, tehetséges és markáns edzőgenerációját.

A 89. percben még 0 - 0 volt, végül 3 - 0-ra nyert a Sahtar

Három perc alatt hármat vágtak az ukránok a legvégén.

Szűcs Csaba könnyek között mesélt az édesapjáról: ?Apu az égben is a Fradi legnagyobb szurkolója lesz?

A fia mellett csapattársak, riválisok, barátok, szurkolók vettek részt a július 12-én elhunyt korábbi labdarúgó búcsúztatásán.

Eladták az AS Roma csapatát

Egy amerikai milliárdos üzletember lett az új tulajdonos.

0

Bulvár

Rossz hír a szomszédból: 1300 fertőzött, 41 halott egyetlen nap alatt

Romániábam kiugróan sok koronavírusos beteg halt meg az elmúlt 24 órában, az aktív esetek száma pedig már meghaladja a 25 ezret.

Levandowksi 18 hónapos börtönbüntetést kapott

A 75 éves bíró saját bevallása szerint még sosem látott ilyen súlyos bűncselekményt.

Fásy Zsüliett vörös bombázó lett - Látványos fogyása után alig ismerni fel

Fásy Zsüliett külseje annyira megváltozott, hogy a 22 éves lányt alig ismerni fel.

Ez a titka az egészséges időskornak egy magyar orvos szerint

Azt is elmondja, hogy miért fontos a munka és a hobbi.

Mi az ammónium-nitrát és miért robban ekkorát?

Állítólag 2750 tonna robbanóanyag volt a kikötői raktárban, a pusztítás azonban nem csak a mennyiség miatt ilyen nagy.

Döbbenetes előtte-utána fotókon Bejrút kikötője

Az egyik fotó a keddi robbanás előtt, a másik pedig utána készült.

A Groupama Arénában elbúcsúztatták Szűcs Lajost - képek

A korábbi olimpiai bajnok klasszis labdarúgó 76 évesen halt meg.

Nem akárkivel fogott új vállalkozásba Mészáros Lőrinc

Újabb társasággal gyarapodott júliusban Mészáros Lőrinc céghálója - vettük észre a cégkivonatokban.

Nem várt fordulat: Meghan és Harry visszatérnek a királyi családba?

Kiderült, mit gondol Erzsébet királynő a visszatérésről!

blogmorzsák

Színészcsata New York-ban

Két színész csatája New York-ban avagy miért volt ott a rendőrség, sőt a katonaság is egy Shakespeare-előadáson?

Utolsó napok a búcsú előtt

Míg maga a búcsú nehéz, az azt megelőző napok egészen furcsa hangulatban telnek egy leendő határátkelő életében.

Miről és hogyan álmodik a kutya? Soha ne ébreszd fel rémálmából!

Tudtad, hogy az ebek is álmodnak? Eláruljuk, hogy viselkednek ilyenkor, és miért veszélyes megszakítani egy rémálmot.

Nagyon forr a levegő a TikTok körül

A TikTok szorongatása ugyanazon a to do listán van, amelyen a Huawei kizárása is.

Svájc is karanténba küldi a Spanyolországból hazatérőket

Eközben elhagyta Spanyolországot a korrupciós botrányba keveredett ex-király.

Ronda és finom - a Tesla Cybertruck forradalma

Mitől is olyan forradalmi ez az óvodás rajzokat megidéző designnal megáldott villanyszörny?

Egy zsidó ünnep "comeback"-je

Hogyan lett egy szinte elfeledett ünnep az egyik legismertebb izraeli piros betűs nap?

Köd van Gödön

Furcsa helyzet alakult ki Gödön és nagyon nagy a csönd körülötte.

A Városligetben áll egy fütykös

Most akkor pénisz vagy pálinkásüveg van a tegnap felállított szobor lába között?

Orbán Viktor továbbra is biztosítja a NER oligarchái számára a bomba üzleteket

Végső esetben 30-40 évre titkosítják a kínos részleteket tartalmazó kontraktusokat.

A 7 millió dolláros óra

7 millió dollár egy óráért nem kevés, még akkor sem, ha éppenséggel 189 karátnyi gyémánt díszíti.

Tegnap indult volna a Sziget

Egy egész, varázslatos héten át marad el Budapesten az idei Sziget fesztivál. Nosztalgiázzunk az elmúlt évek szigetes fotóival!

0