Ezt olvasta már?


Őrizetbe vette S. Lászlót a nyomozó főügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség szombaton a késő éjszakai órákban, a Liszt Ferenc Repülőtéren őrizetbe vette, vasárnap pedig gyanúsítottként hallgatta ki a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben S. László volt futballistát.

Akivel szemben jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete és vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja merült fel.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vasárnapi közleménye szerint az akcióra - melyben a KNYF és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) munkatársai vettek részt - a Fővárosi Törvényszék által 2011. július 13-án kiadott nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján került sor.

A KNYF és az NNYI által 2011. június 28-án kezdeményezett akció keretében nyolc személy elfogását tervezték, de közülük S. Lászlóé nem sikerült, mert kiderült, hogy az Egyesült Államokban tartózkodik. Onnan aztán - bár úgy tűnt, mintha ezt tervezné - nem repült haza.

"Megalapozottan feltehető volt, hogy S. László ki akarta magát vonni a büntetőeljárás alól, ezért ezt követően a Központi Nyomozó Főügyészség vele szemben nemzetközi és európai elfogatóparancs kibocsátást kezdeményezte. S. Lászlót a Fővárosi Törvényszék által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján 2011. július 28-án Limában, a Jorge Chávez Nemzetközi Repülőtér érkezési oldalán lefolytatott ellenőrzés során fogta el a perui hatóság. Magyarország és a Perui Köztársaság között nincs kiadatási egyezmény érvényben, azonban S. László maga kérte a kiadatását, amelyhez a perui hatóságok hozzájárultak. Ennek és a magyar hatóságok S. László elfogását követő gyors intézkedéseinek köszönhetően a "bundaügy" egyik központi alakját sikerült gyanúsítottként kihallgatni" - áll a KNYF vasárnapi tájékoztatásában, amely kitér arra is, hogy S. Lászlóval vasárnap öt rendbeli, bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete és nyolc rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló, folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúját közölték.

S. László az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen panaszt nem jelentett be, egyebekben megtagadta a vallomástételt. A gyanúsított jelenleg őrizetben van - adott tájékoztatást a KNYF.

A megalapozott gyanú lényege szerint - amint arra a Központi Nyomozó Főügyészség közleménye utal - S. László 2010-ben egy olyan nemzetközi bűnszervezetnek lett a tagja, amelyben a vezető alatt közvetlenül elhelyezkedő szinten öt fő szervező állt, közöttük az S. Lászlóhoz kapcsolódó K. Zoltán.

"A bűnszervezet célja az volt, hogy szerte a világon a fogadó irodák által kínált labdarúgó-mérkőzésekből kiválasszanak olyan mérkőzéseket, amelyekkel kapcsolatban reális esélyük volt arra, hogy azok eredményét a velük kapcsolatban álló és a mérkőzések manipulálására hajlandóságot mutató játékvezetők és játékosok segítségével befolyásolják. Ezt követően a manipulált mérkőzések eredményére különféle, többnyire illegális fogadóirodákban fogadásokat kötöttek azért, hogy ilyen módon jogtalan haszonhoz jussanak. S. Lászlónak, mint a bűnszervezet egyik fő szervezőjének, K. Zoltán egyik fő segítőjeként, a bűnszervezet egyik "pénzfutáraként" az volt a feladata, hogy a kiválasztott mérkőzéssel kapcsolatban megszervezze a játékosok és/vagy a bírók megvesztegetését. Ennek megtörténte után a bűnszervezet vezetője az illegális fogadóirodákban a beépített emberei segítségével az adott befolyásolt mérkőzésre több százezer eurós fogadásokat kötött. A mérkőzésekkel kapcsolatban felmerült összes költséget, benne a fogadásokra szánt összegeket a bűnszervezet vezetője bocsátotta az egyes szervezők és a fogadóirodák rendelkezésére. Ennek keretében S. László K. Zoltánnal együtt 2011 februárjában - a bűnszervezet irányítójának megbízásából, játékosok megvesztegetésével - finn első ligás mérkőzések eredményét kívánták befolyásolni, illetve ázsiai fogadóirodáknál azokra fogadásokat kötni."

Az ügyben eddig összesen 17 személyt hallgatott ki a főügyészség gyanúsítottként. A gyanúsítottak közül jelenleg hárman előzetes letartóztatásban, hárman pedig házi őrizetben vannak, egy személy lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Több hónapig tartó jólét kezdődik! Ők hatan a kínai horoszkóp kiválasztottjai

Június 13-ától, szombattól olyan szerencse és boldogság érkezik hat kínai csillagjegy számára, hogy alapjaiban változik meg az életük....

Orbán Viktor: Vitnyéddel az uniót akarták "kitaktikázni"

A kongresszus előtt reagált a miniszterelnök szavaira.

Orbán Viktor: Soha nem adom fel

Tisztújító kongresszust tart a Fidesz.

Orbán Viktor: A választási vereséget követően azonnal lemondtam

A Fidesz tisztújító kongresszusának napján erősítette meg Orbán Viktor, hogy a vereség miatt van szükség a tisztújításra. Azt is...

Bódis Kriszta is kormánybiztos lett

Magyar Péter miniszterelnök Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekest a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztossá, Bódis Krisztát a...

Matt Damon mindhárom lánya csodaszép: Isabella, Stella és Gia gyönyörűek, mint édesanyjuk

Matt Damon közös fotón szerepelt lányaival, mindhármuk elképesztő szépség.

Vidéki prókátor: Amit Orbán a kárpátaljai magyarokkal művelt, virtigli nemzetárulás volt

A kegyelmi ügyet leleplező ügyvéd szerint mindig sejteni lehetett, hogy Orbán nem akarta megoldani a kárpátaljai magyarok kollektív...

Orbán Viktor elmondta, hogy miért vesztették el az áprilisi választásokat

Arról is beszélt a kongresszus előtti sajtótájékoztatón, hogy jobb lenne-e a Fidesznek nélküle.

Dolly megrendítő titkot árult el Fenyő Miklósról: erre készültek együtt az énekes halála előtt

Fenyő Miklós halála mélyen megrázta a magyar könnyűzenei életet, és különösen fájdalmas veszteséget jelent azoknak, akik évtizedeken...

Megszólalt a gyermekvédelem Boráros Gábor ügyében: ezért térhettek vissza másodszor a családhoz

Boráros Gábor otthonában a hírek szerint második alkalommal is megjelent a gyermekvédelem, miután korábban bejelentés érkezhetett a...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

0