Országos rekorddal zárult a Kodály nyomában országos online zenei játék
aknem 50 hazai és határon túli település 89 kórusában 3100 énekes énekelt együtt a Kodály nyomában országos online zenei játék pénteki díjátadó gáláján, köztük ezren Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban az Énekel a világ akció keretében, ezzel országos rekordot állítva.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az online vetélkedő fővédnöke a díjátadó gálán kiemelte: a magyar zenekultúra történetében Kodály Zoltán Bartók Bélával nem csupán egy oldalt írt, hanem a legfontosabb fejezetek egyikét. Felismerték egyrészt a magyar népdalokban rejlő emberi, művészi erőforrást és ezt a több ezer csodát nemcsak egyszerűen megmentették és továbbadták, hanem új életre is keltették.
Mint mondta: Kodály Zoltán fiatal zeneszerzőként egy korábban járatlan úton elindulva felismerte azt, hogy ha "nemcsak túlélni akarunk, hanem szépen is élni, akkor ez, csakis saját kultúránk ápolásán keresztül lehetséges". Hangsúlyozta: 2017-ben 118 pianínót, tankerületenként két hangszert vásárolt, ennyi pénzt Magyarországon még soha nem fordítottak hangszercserére.
Balog Zoltán kiemelte: a kormány azt szeretné, ha minden zeneiskolában ki tudnák cserélni az elhasznált hangszereket, ezért erre a célra 2018-ban 2,8 milliárd forintot fordítanak.
Felidézte, hogy a kórusok támogatására kiírt 10 millió forintos pályázatra mintegy 300 iskola jelentkezett. A felhívásra a határon túlról is jelentkeztek. A pályázatnak köszönhetően 61 új kórus alakult a Kárpát-medencében.
Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere a díjátadón elmondta: Kodály Zoltán nem csupán komponistaként, hanem zenepedagógusként is sokat tett, azért hogy a népdalkincs beépüljön a magyar zenei nevelésbe. Ösztönzésére Kecskeméten alakult meg az első ének-zenei tagozatos általános iskola és Kecskemét ma már méltán mondhatja, hogy a hazai zenei oktatás fellegvára lett.
A gálaesten a Kodály Zoltán által gyűjtött népdalok a helyszínen jelenlévő kecskeméti kórusok előadásában hangoztak el, amelyhez az élő közvetítésnek köszönhetően a világ számos pontjáról csatlakoztak. Az énekkarok között voltak kétszemélyes és száz fős kórusok is, a felvidéki Galántán és Kolonon át többek között Beregszász, Pelsőc, Nagykörű és Kolozsvár is Kodálytól műveitől volt hangos.
A kecskeméti kezdeményezés ezzel jelentősen túllépte az eddigi "egy időben ugyanazt a dalt éneklés" rekordját, amelyet 2013-ban állítottak fel. Akkor 79 kórus, mintegy 2000 fő összesen 31 településen énekelt együtt.
Az októberben indult Kodály nyomában online zenei vetélkedő középpontjában a 135 éve született és 50 éve elhunyt Kodály Zoltán és zenei öröksége állt. A kettős évforduló kapcsán a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ több intézmény szakmai együttműködésével egy háromfordulós országos vetélkedő keretében hívta közös játékra, éneklésre ás alkotásra a különböző korosztályokat. Céljuk az volt, hogy minél többen megismerjék Kodály Zoltán életét, munkásságát és felkeltség az érdeklődést művei iránt. Fontos szándék volt, hogy sokan megtapasztalják az együtt éneklés örömét is. A hagyományos feladatokat és a fiatalok körében is népszerű szórakoztató-kulturális elemeket ugyancsak tartalmazó játékra egyéni versenyzők és csapatok is jelentkezhettek.
Az első forduló ráhangolódás volt a Kodály-életműre, amely azoknak kedvezett, akik olvasni, kutatni és rejtvényt fejteni szeretnek. A második fordulóban a zeneszerzés iránt fogékonyak és a szövegírói vénával rendelkezők mutathatták meg, hogyan dolgoznának át egy Kodály által gyűjtött népdalt. A harmadik fordulóra azok nevezését várták, akikhez inkább a képzőművészet vagy a tánc állt közelebb. A játékokban összesen több mint ezren vettek részt.
A fordulók és a közönségszavazás nyertesei a pénteki gálán vehették át jutalmukat. Az első fordulóban a Katalinka csoport és Puskás Szilvia Erzsébet diadalmaskodott. A második feladatnál a Zatibom formáció és szintén Puskás Szilvia Erzsébet bizonyult a legjobbnak, a különdíjat a Partiumi kontyocskák, a közönségszavazást pedig a Penta Paks csapata nyerte. A harmadik forduló illusztráció kategóriájának győztese a Dorogi Quintett és Deák Andrea lettek, míg a táncos kategóriában a Movement Dance School csapata végzett az élen és a Katalinka csoport produkcióját ítélte legjobbnak a közönség. A játék fődíját Puskás Szilvia Erzsébet érdemelte ki. A győztesek mindannyian egy kulturális programokkal teli wellness hétvégét tölthetnek el Kecskeméten.
A rendezvényt Bogányi Gergely zongoraművész koncertje zárta, aki a saját közreműködésével fejlesztett Bogányi-zongorán adta elő műsorát.
hírek innen, onnan
Anna Kurnyikova elárulta, milyen nevet kapott Enrique Iglesiasszal közös negyedik gyerekük
Tavaly év végén hatfősre bővült a családjuk.
A Fradi mégsem indulhat a Bajnokok Ligájában, hiába lesz bajnok az NBI-ben
Szomorú hír került nyilvánosságra, durván lepontozták a magyar bajnokságot.
Íme a Mi Hazánk konkrét ígéretei
A Mi Hazánk a Fidesz-KDNP és az ellenzéki pártok mellett olyan nagy ellenfelekkel is küzd a választási kampányban, mint a Facebook és a WHO.
Fontos dolgot jelentettek be az amerikaiak, a MOL már ugrásra készen
Ismét meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat működési engedélyét.
Visszalép a „legerősebb ellenzéki párt javára” a Jobbik szabolcsi képviselőjelöltje, Földi István
„A párt jelenlegi helyzetében felelősséggel tartozom nemcsak magamért, hanem mindazokért, akik hittek bennem, és mindazért az ügyért,...
Rémálom Vecsésen: megkéselte az édesanyát a férfi, ő válaszul arcon lőtte
Az eset három éve, januárban történt. Azért élte túl a többgyermekes édesanya a brutális támadást, mert gázpisztollyal...
Belefért a vereség Vargáéknak hazai pályán, spanyol ellenfél vár az AEK Athénra a Kl negyeddöntőjében
Baráth Pétert kiállították a Mainz ellen.
Ezt a 4 rákot sokszor összetévesztik mással: ezért könnyű félrediagnosztizálni
Ezért maradhatnak észrevétlenek bizonyos daganatok akár évekig is.
Vészhelyzet miatt leszállt Bécsben a Düsseldorfból Budapestre tartó Eurowings-járat
Egyelőre nem világos, miért kellett megszakítani az utat.
Ortopédcipő-maffia: 4,5 milliárdos költségvetési csalásra bukkantak a nyomozók egy békéscsabai cégnél
77 gyanúsítottal szemben javasoltak vádemelést.
Óriáskígyók vére hozhatja el a fogyókúra forradalmát: Itt az új, mellékhatásmentes csodaszer
Vége a hányingernek? Megérkezett a Wegovy természetes riválisa a burmai pitonoktól - a tudósok szerint a piton vérében található...
Már nem kell a televízió, Samsung és beszállítói dolgozói az utcára kerülhetnek
A dél-koreai elektronikai óriás bezárja szlovákiai televíziógyártó üzemét, a Galántán dolgozó 700 alkalmazott mellett a...
Sport
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának
Ismét kiemelkedően futballozott Szoboszlai Dominik.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Lenézik Szoboszlaiékat: kiderült, milyen esélyt adnak a Liverpoolnak a BL-ben
Megvan a pontos menetrend, az angol bajnok párharca mellett a spanyol házirangadót is szinte egyoldalúnak tartják.
Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra
Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Kiderült, hogy melyik zenekart szereti a legjobban Szoboszlai Dominik – videó
Reméljük készül majd videófelvétel.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Bulvár
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk
Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.
250 tonna TNT-nyi energia szabadult fel, miközben fényes nappal felrobbant egy 7 tonnás meteor Ohio felett
Ez a robbanás hozta létre azt az erős lökéshullámot, amely hangrobbanásként söpört végig a térségen.
3 szót súgott Magyar Péter a Fidesz vezető politikusának fülébe, ez mindenkit ledöbbentett
Lehullt a lepel a titokról.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
blogmorzsák
6 eltiporhatatlan férfi ruhadarab
Bár a férfidivat folyamatosan változik, számos olyan ruhadarab van, melyek minden trendhullámot túlélnek.
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.
Egy örökbefogadás szívbe markoló története
Emese retteg, mióta visszavitték a menhelyre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


