Ezt olvasta már?


Öt hónapja bővül, újabb rekordszintre ért a magyar ipar

Havi alapon 1,6, éves összevetésben 11,6 százalékkal javult a hazai ipar teljesítménye a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptemberre vonatkozó első becslése szerint.

Az ágazat a koronavírus okozta drasztikus visszaesés után 2020 elejéhez képest is közel tíz százalékkal magasabb rekordszintet produkál. A havi bővülés az ukrajnai háború és a szankciós energiaválság ellenére idén május óta töretlen - így kommentálta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a kedden megjelent előzetes adatokat.

 

A közleményben felidézték: 2022 első három negyedévében a múlt év azonos időszakához képest 6,7 százalékos az ipari teljesítményjavulás. A magyar termelés egyelőre ellenállóbbnak bizonyult a nemzetközi kihívásokkal szemben: a hazai ágazati mutató jócskán az uniós átlag felett alakul, és az európai élmezőnybe tartozik.

Idén szeptemberben az alágak többségében, köztük a legnagyobb súllyal rendelkezőkben - például a jármű-, elektronikai és élelmiszeriparban - is növekedett a termelés. Bár a geopolitikai feszültségek és az energiahordozók szankciós felára mostanáig nem vetették vissza a bővülést, e tartósan fennálló nehézségek hosszabb távon a csökkenés kockázatát hordozzák - figyelmeztetett a TIM.

A közlemény idézi Kutnyánszky Zsolt, iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár szavait, aki kiemelte: "a kormány célzottan segíti az ipari teljesítmény több mint kilenctizedét adó feldolgozóipar cégeit az elszálló energiaárak hatásainak mérséklésében. Az energiatámogatási programban negyedik negyedéves rezsinövekményük felét vállaljuk át a szektor kis- és középvállalkozásaitól, egyúttal energiahatékonysági beruházásaikat is ösztönözzük. Regisztrálni december közepéig lehet a www.energiatamogatas2022.hu honlapon" - hívta fel a figyelmet az államtitkár.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Meglepő vád: Polgár Árpád és Tünde azt állítja, Gombos Edina csúnyán beszélt róluk a kamerák előtt

Alaptalan pletyka, vagy bántó megjegyzések állnak Polgár Árpád és Tünde Gombos Edináéktól való elhatárolódása mögött? A...

Három pedál a múlté? Drámai fordulat jöhet a BMW-nél

Úgy tűnik, egy korszak végéhez közeledik az autóipar: a manuális sebességváltók lassan eltűnnek az új modellekből. A BMW sportos...

A GPS-t nézte az út helyett, súlyos balesetet okozott egy Pest vármegyei sofőr

Súlyos, maradandó sérüléssel járó közlekedési baleset miatt emeltek vádat egy férfi ellen Pest vármegyében – közölte az...

Botrány a kolbásztöltő fesztivál után: Orbánt parodizálta a polgármester, Pócs János kőkeményen nekiment

Nyilvános konfliktus alakult ki Pócs János fideszes országgyűlési képviselő és Budai Lóránt jobbikos polgármester között a...

Búcsúzik a Wizz Air, felszállt az utolsó gépük Bécsben

Távozik a bécsi reptérről a Wizz Air.

Hormuzi-szoros: fogy Donald Trump türelme, de jön a bejelentés

Az amerikai elnök emlékeztetett, hogy az USA korábban súlyos külső fenyegetésekkel szemben védte meg a szövetséges országokat, melyek...

Piszkavassal verte szét a demens anyósa fejét egy nő, mert megunta az ápolását

Két nap alatt 38-szor sújtott le rá a piszkavassal, de azt állítja, nem akarta megölni.

Nem tudnak beköltözni a gyermekek az új szolnoki lakásotthonba, mert nincs szakember, aki ott dolgozzon

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint egyelőre keresik a munkaerőt.

Mészárszékre küldik a Ferencvárost, drámai információk érkeztek az Európa-ligából

A szokatlan időpont után újabb fordulat érkezett a Ferencváros számára az Európa-ligában.

Izrael szárazföldi invázióba kezdett a Hezbollah visszaszorítása érdekében

Izrael szárazföldi hadműveletet indított az utóbbi napokban Dél-Libanonban azzal a céllal, hogy megnövelje az ütközőövezet mélységét...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Verstappen kiakadt az F1-re: Borzasztó, akinek ez tetszik, az nem tudja, mi a versenyzés

A négyszeres világbajnok szerint egyáltalán nem szórakoztató, ami a száguldó cirkuszban zajlik.

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Tóth Gabi jött ki a Békemenet veszteseként, senkit ennyire nem aláztak meg

A mérges tömeg Papp Máté Bencét sem kímélte.

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

0