Öttusa vk - Három magyar került a női döntőbe Kecskeméten
Három magyar öttusázó jutott be a női verseny szombati döntőjébe a kecskeméti világkupa-viadal nyitónapján.
A vk-sorozat harmadik állomásának csütörtöki selejtezőjében két csoportban zajlottak a küzdelmek, mindkettőben 34 versenyző - köztük hat-hat magyar - szerepelt. Az első 12 hely ért automatikusan döntőt, további 12 öttusázó pedig a pontszáma alapján juthatott tovább.
A tavaly egyéniben és csapatban is világbajnok Kovács Sarolta, valamint a vb-győztes válogatott másik tagja, Alekszejev Tamara magabiztosan, hatodikként, illetve hetedikként lépett tovább a B-csoportból, míg az A-ból Zs. Tóth Annának a 11. hely ért egyből finálét. Pontszáma alapján egy magyar versenyző sem tudott hozzájuk csatlakozni - nemzetközi szövetség honlapja alapján.
A hazai legjobbak közül hiányzott a 2013-ban egyéniben Európa-bajnok, tavaly csapatban szintén vb-aranyérmes Földházi Zsófia, aki - amint azt Kállai Ákos szövetségi kapitány másfél hete, a vk sajtótájékoztatóján elmondta - még nem teljesen épült fel korábbi sérüléséből.
Pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik meg Kecskeméten, hétvégén a két döntőre, hétfőn pedig a vegyes váltóra kerül sor.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


