Ezt olvasta már?


Öttusa vk - Kovács Sarolta bronzérmes Kecskeméten

Kovács Sarolta bronzérmet nyert az öttusázók kecskeméti világkupaversenyén.

A döntő másik két magyar résztvevője, Alekszejev Tamara és Zs. Tóth Anna a kilencedik, illetve a 31. helyen végzett.

A tavaly egyéniben és csapatban is világbajnok Kovács második volt úszásban, majd a pástokon is hasonlóan eredményesen szerepelt, így két szám után az élen állt. Lovaglásban nem hibázott, csupán minimális időtúllépésért vontak le tőle két pontot az eredeti háromszázból, ezzel biztosan őrizte első helyét.

A lövészetekkel megszakított futásnak az akkor második Gulnaz Gubajdullina előtt 33 másodperccel vághatott neki, de nem lőtt jól, így az orosz utolérte őt, és mindkettejüket megelőzte az ötödikként - Kovács után 43 másodperccel - induló Laura Asadauskaite, a litvánok londoni olimpiai bajnoka.

"Ez az első világkupaérmem. Európa-bajnokságon és világbajnokságon már szereztem érmet, de világkupán még nem. Szerintem nincs még egy olyan ember, akinek annyi negyedik-ötödik helye lenne, mint nekem" - nyilatkozott az MTI-nek Kovács, hozzátéve, hogy Asadauskaitét nem lehetett feltartóztatni, de egy jó lövészettel az ezüstérem meg lehetett volna.

Két szám után Kovács mögött még második volt vb-győztes csapattársa, Alekszejev Tamara, ő azonban a lovaspályán az egyik akadály vétele után a lendülettől leesett a lováról, ami komoly pontveszteséget eredményezett. A kombinált számot tizenegyedikként kezdhette meg, majd két pozíciót sikerült javítania.

A 19 éves Zs. Tóth Anna végig a mezőny második felében állt.

Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya az idei harmadik vk után dicsérte Kovácsot és Alekszejevet, s azt mondta, hogy bár csak a negyedik verseny után hirdet Eb-, illetve vb-csapatot, az ő helyük már biztos. Mint fogalmazott, a jó formában lévő Kovács Sarolta idei versenyzését "élvezet nézni", Alekszejev Tamarának pedig a hozzáállását, felfogását emelte ki, illetve azt, hogy stabilizálódott a vívóteljesítménye.

Földházi Zsófiáról azt mondta, lábsérülése olyannyira nem gyógyul, hogy nem tudja, egyáltalán mikor lehet versenyeztetni őt.

 

Eredmények:

1. Laura Asadauskaite (litván) 1377 pont

2. Gulnaz Gubajdullina (orosz) 1369

3. Kovács Sarolta 1353 (úszás: 2:10.56 perc/289 pont, vívás: 24 győzelem/10 vereség/245 pont, lovaglás: 298, futás-lövészet: 12:59.91 perc/521 pont

...9. Alekszejev Tamara 1320 (2:19.50/271, 22/12/234, 273, 12:38.52/542)

...31. Zs. Tóth Anna 1221 (2:18.90/273, 12/22/172, 279, 13:23/497)







0
0
0

hírek innen, onnan

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Radnai Márk: Egy dolgot le kell szögeznünk, srácok, nők nélkül sehová sem jutnánk

Barátnőjének mondott köszönetet a Tisza Párt alelnöke.

Az NKA több bizottsági tagja is azt állítja, ők nem a celebgazdagító-galuskaevős programokat hagyták jóvá

A Telex megszerezte azt a dokumentumot, ami feltehetően a tagok elé került, és ebben csak a Márai- és a Jókai-program szerepel.

MI-hallucinációt találtak Dél-Afrika mesterséges intelligenciát szabályozó javaslatában

Vicces leckét kapott a dél-afrikai kormány arról, miért is kell odafigyelni a mesterséges intelligenciára

Vért izzadva küzdötte le a bosnyákokat: EK-döntős a Tatabánya

Hatalmas küzdelem után szenzációs siker.

Kétszeres termés ugyanarról a területről: Így hozhatod ki a maximumot a retek utáni másodvetésből

A hónapos retek betakarítása után sokan elkövetik azt a hibát, hogy hetekig üresen hagyják a területet, pedig a felmelegedett,...

Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, csak heteik vannak hátra

A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy...

Magyar csoda keringhet a Hold körül

„A Holdért folyó globális űripari versenyben Európa jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe, de a kisműholdas technológia az a...

Új fegyvert vet be Brüsszel, amivel már a tervezőasztalon kigyomlálják a káros nemzeti szabályokat

Az Európai Bizottság figyelmeztette a tagállamokat, hogyan alkalmazzák az arányosság elvét az egységes piacot érintő nemzeti szabályok...

Ez volt a világ legelső automatája: meglepő, mit árultak benne az ókorban

Amikor a pályaudvarokon aprót dobunk a kávégépbe, bele sem gondolunk, hogy egy több mint kétezer éves technológiát használunk. A...

5 pompázatos szúnyogűző virág: elhajtják a vérszívókat és roppant mutatósak

Ezek a látványos és könnyen gondozható szúnyogűző virág fajták természetes módon segíthetnek csökkenteni a szúnyogok jelenlétét,...

Szolgálatba állnak a motoros és kerékpáros „gyors-beavatkozó" egységek

A kétkerekűvel járó mentősök állandó mozgásban lesznek, hamarabb odaérnek egy baleset helyszínéhez, így életmentő beavatkozást...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0