Ezt olvasta már?


Ötvenmillió forintot költenek a bajai kórházra

Technikára, kényelmi eszközökre és higiéniai megelőző beavatkozásokra helyezhetik a hangsúlyt a bajai kórházban. Egy program részeként családbarát korszerűsítésekre költhetnek a szülészeten.

Családbarát korszerűsítésekre 51 millió forintot költhet a Bajai Szent Rókus Kórház – adta hírül a napokban az intézmény. Közleményükben azonban a konkrét beszerzésekről, fejlesztésekről nem esett szó. A változásokról kérdeztük dr. Tóth Gábort, az intézmény főigazgató-főorvosát.

– Két irányból kívánunk fejleszteni a Családbarát Szülészeti Pályázati Programon belül. Egyrészt korszerű eszközök beszerzésével, továbbá a tartós higiéniai védelem biztosításával igyekszünk magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani a hozzánk fordulóknak – fogalmazott az intézményvezető. Kiemelte: a szülészeti és nőgyógyászati osztály családközpontú ellátásának célja, hogy a szülés előtt álló párok teljes körű szakmai és lelki tanácsadásban vehessenek részt, az édesanyák és az újszülöttek kiemelkedő, modern ellátásban részesülhessenek. A pozitív szülésélmény segítése, az édesanyák folyamatos támogatása a vajúdás és a szülés közben szintén fontos szempont, ahogy az édesapák, családtagok részvétele is.

A kórházban töltött időt a kismamák és a babák kényelmi igényeinek szem előtt tartása mellett, valamint a modern felszerelések használatával megbízható és pontos ellátás teremthető. Ennek egyik alappillére a kórházi higiénia, ami a szülés időszakában fokozottan előtérbe kerülő szempont. A kórházi falak tisztítása sokkal nehezebb és körülményesebb eljárás a bútorzat vagy a használati tárgyak tisztán tartásánál. Az osztályon az úgynevezett fotokatalitikus falbevonat a magasabb fokozatú védelmen túl idő- és energiamegtakarítást is jelent majd a kórház számára.

A jövő júliusig tartó programban eszközökre is költhet a kórház. Ezt több szempontból kiemelkedő fontosságúnak tartja a menedzsment, ezért több olyan korszerű orvostechnikai eszközt is vásárolnak, melyek a babák állapotának pontos és megbízható diagnosztizálását teszik lehetővé a születés alatt és az azt követő időszakban. Emellett a ma legkorszerűbbnek tartott újszülött-­életmentő eszközt is biztosítani kívánják.

Másfelől a kismamák igényeinek megfelelve, megkönnyítve a szülés folyamatának átélését, élményének emelését olyan eszközöket is igyekeznek beszerezni, melyek teljes mértékben az ő kényelmüket szolgálják. Mindezek mellett a kórházi dolgozók munkakörülményeinek javítását biztosítják azok a tervezett beszerzések, amelyek a vizsgálatokhoz, a szülések levezetéséhez szükséges eszközök, továbbá a kórtermek berendezései, kellékei. A beszerzendő eszközök listáján NST-gépek, baby dopplerek, gimnasztikai labdák, fali újszülött-melegítő lámpák, fototerápiás ágyak és lámpa, újszülött-élesztőasztal, apnoe alarm párnák, kórházi elektromos mellszívó, elektromos digitális csecsemőmérlegek, szoptatós fotelek, fejőtálak szerepelnek.

 

Forrás: baon.hu







0
0
0

0
0
0
0