Palkovics: a kormány célja, hogy a vidéki városok is erősödjenek a tudomány és az innováció terén
A kormány célja, hogy Budapest mellett Magyarország más városai is erősödjenek a tudomány és az innováció terén - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) tudáscentrumának pénteki bejárásán.
hirdetés
Palkovics László kiemelte: a magyar tudományos élet Budapest centrumú, a kutatási tevékenység kétharmada Budapesthez vagy Pest megyéhez köthető. Ezen szeretnének változtatni a klasszikus egyetemi városok mellett más települések - például Balatonfüred, Nagykanizsa vagy Zalaegerszeg - bevonásával, hogy a közelben működő vállalatok hozzáférjenek ugyanahhoz a tudáshoz, mintha Budapest vagy valamelyik nagy egyetemi központ közelében működnének. A miniszter hangsúlyozta: a kormány az egyetemekre a helyi innovációs ökoszisztéma meghatározó szereplőiként tekint, ezért támogatják, hogy az egyetemek ne csak a saját városukban, hanem más városokban is létrehozzák telephelyeiket.
A tudományos innovációs parkok rendszere Európában ismert, a kormány az egyetemekkel közösen szeretné maximálisan kihasználni azt a lehetőséget, ami a különböző szereplők együttműködésében rejlik - közölte Palkovics László. A miniszter kitért arra is, hogy az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvánnyal való küzdelem nem csak a pandémiás helyzet kezelését jelentette, a gazdasági nehézségekre is fel kellett készülni. Kiemelte: a nehéz helyzetbe került munkavállalókat oktatásokkal is segítik, ezek közül az egyik legkiemelkedőbb az informatikusképzés, melyre közel 65 ezren jelentkeztek. Bóka István, Balatonfüred kormánypárti polgármestere hangsúlyozta: a koronavírus-járvány is megmutatta, hogy nem lehet egy gazdasági lábon állni, hiszen a csak turizmusból élő települések nehéz helyzetbe kerültek. Ezért az a céljuk, hogy Balatonfüredre hozzanak olyan vállalkozásokat, amelyek viszonylag kis területi igénnyel magas hozzáadott értéket tudnak produkálni. A polgármester úgy fogalmazott: soha egyetlen kormány nem tett még annyit a Balatonért, mint a jelenlegi. Nemcsak turisztikai területen hanem az élet valamennyi terén jelentős források nyíltak meg a régió előtt, és az egy főre eső fejlesztési források tekintetében a Balaton régió meghaladja az országos átlagot - tette hozzá. Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője fontos fejlesztésnek nevezte tudáscentrumot a térség jövője érdekében. Örömét fejezte ki, hogy Balatonfüred amellett, hogy vonzó turisztikai célpont és a magyar kultúra egyik fellegvára, a tudományos élet felé is nyit. Kotán Attila a BME kancellárja elmondta: az intézmény tízéves, 2030-ig tartó Science Park programjának részeként megvalósuló balatonfüredi tudásközpontban felsőoktatási képzéseket, szakképzéseket, nyáron középiskolásoknak ágazati táborokat, versenyeket is tarthatnak majd. Charaf Hassan a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának karjának dékánja hangsúlyozta: a tudáscentrum a vállalati igényeknek megfelelő kutatásokra, egyszerű, "tűszerű" képzésekre, illetve kutatási infrastruktúra biztosítására is alkalmas lesz. Az 1,9 milliárd forintból megvalósuló Balatonfüredi Tudáscentrum kialakítása 2018-ban kezdődött és 2021 májusáig tart. A közel kétezer négyzetméteres komplexum több száz hallgatói férőhellyel és 30 fős kutatói-adminisztrációs kapacitással rendelkezik majd. Kialakítanak kilenc oktató és négy kutató helyiséget, két előadótermet és négy tárgyalót, a központban 275 hallgatói munkaállomás működik majd.
hírek innen, onnan
Ne menj ma messzire: jégeső, felhőszakadás, záporok és zivatarok is lesújtanak ránk
Jobb, ha nem tervezel szabadtéri programot.
Kolléganőnk tortilla tölcsérbe pakolta az avokádókrémet – szuper vacsi lett
Az avokádókrém az egyik legfinomabb szendvicskrém, illetve mártogatós, és egyáltalán nem bonyolult az elkészítése. A tortilla...
"Megtaláltam a nagy Ő-t." – osztotta meg örömét a Házasság első látásra egykori felesége
Jól mutatnak együtt.
Elszólta magát Kulcsár Edina: születendő kisfiáról van szó
Hamarosan kiderül, de addig is....
Nem csak szép, tehetséges is: Hunyadi Donatella megmutatta káprázatos énekhangját
Méltán büszke rá édesanyja.
Ezek a legnagyobb tévhitek a nyugdíjról: ha elrontod, rengeteg pénzed bánja
Hibázhatsz, ha ezeket a tévhiteket igaznak vélve hozod meg a nyugdíjaddal kapcsolatos, fontos döntéseket.
Bizonytalan a forint, még ne szaladjon a váltókhoz a pénzeszsákkal!
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi...
Joe Biden azonnali gázai tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett
Joe Biden azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben, Izraelt ennek végrehajtására szólította fel, valamint a kétállami...
Tétován kezdte a hetet a forint
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi...
Zivatar és szél ronthatja el a jó időt
Fátyolfelhők lesznek felettünk, de főleg a délnyugati, nyugati országrészben erőteljes lesz a gomolyképződés. Az éjszaka első felében...
Okos kamera: a kényelmes és biztonságos okosotthon alapja
Okos kamera: a kényelmes és biztonságos okosotthon alapja
A TikTok fellép a mesterséges intelligencia ellen
A TikTok fellép a mesterséges intelligencia ellen
Sport
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Nagy öröm Kispesten: visszatér az NB I-be a Bp. Honvéd.
Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a Budapest Honvéd - hét év elteltével - újra az NB I-ben méretheti meg magát a következő idényben.
„Jött a VAR-vizsgálat és a megdöbbentő ítélet” - a bronzról lemaradó Fehérvár védője csalódott, de...
Nem túlzás: a labdarúgó NB I utolsó fordulójában milliméterekkel csúszott le a bronzéremről a Vidi.
Csodás magyar siker Japánban: Ekler Luca világbajnok.
Ekler Luca aranyérmet szerzett 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon, a japán Kóbéban.
Négy távozót jelentett be a Ferencváros
A Ferencváros-Újpest bajnoki előtt a zöld-fehérek négy labdarúgó távozását is bejelentették, Muhamed Besic, Samy Mmaee, Lisztes Krisztián, és Henry Wingo is más klubban folytatja pályafutását.
Két gólt lőtt a magyar válogatott focista, a 94. percben jött a dráma Messiék meccsén
Először fordult elő, hogy Lionel Messi nem hozott össze gólt, vagy gólpasszt.
Egy Mbappé biztosan nem lesz a Real Madrid játékosa
Ethan Mbappét szurkolók támadták le autogramokért és, ha már ott voltak feltették neki a nagy kérdést.
„Ezt a bunyót én nyertem” - Fury szerint az orosz-ukrán háború miatt álltak Uszik mellé a pontozók
Elégedett volt saját maga teljesítményével a nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury, hiába maradt alul az immár vitathatatlan bajnok Olekszandr Uszikkal szemben.
Nem lehetett kérdezni Mészöly Gézától a sajtótájékoztatón
Mint ismert, a Ferencváros 2-0-ra legyőzte az Újpestet az NB I záró fordulójában. Mészöly Géza, a vendégek vezetőedzője ugyan megjelent a derbit követő sajtótájékoztatón, de a sajtófőnök még az értékelése
Kikapott Kanadától, nem jutott ki az olimpiára a magyar válogatott
A magyar női válogatott 21-10-re kikapott vasárnap Kanadától a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtorna harmadik helyéért rendezett találkozón, így nem jutott ki a párizsi ötkarikás játékokra.
Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-szeres bajnokcsapat, távozhat
Egybehangzó mexikói és brazil sajtóértesülések szerint megállapodott egymással Marquinhos és a mexikói UNAM Pumas, így már csak a Ferencvároson múlik, […] A Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-
Szomorú vasárnap: legendás játékostól köszönnek el Kispesten
A Honvédban összesen 13 évet játszó Ivan Lovricot a ma délután ötkor kezdődő, Gyirmót elleni találkozón búcsúztatja el a klub és a szurkolótábor.
Bulvár
Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
Így fogadták Mészáros Lőrincet a Várkonyi-családban.
Sejtik, hogy kik lehetnek a dunai tragédia áldozatai
Magyar fiatalok voltak a kisgéphajón. Érthetetlen hogy mit kerestek a nagyhajók sávjába.
Eltűnt a képernyőkről az ismert műsorvezetőnő, súlyos balesetet szenvedett
Meg is kellett műteni.
Botrány a Vígszínházban, most Rudolf Pétert vádolják: „Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz i...
A színházigazgatók élete sem fenékig tejfel. Mindig lesz, aki megbántva érzi magát, de kinek van igaza?
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Brit tábornok: Putyin atomháborús tervében Magyarország az egyik kulcs
Az orosz előretörés nem fog megállni a Donbásznál, figyelmeztet a brit hadsereg volt vezérkari főnöke.
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
Nincs erős Magyarország erős Európa nélkül. Magyarország érdekében olyanokra kell szavazni a június 9-i EP-választáson, akik hisznek egy erős Európában, akik ezért dolgoznak – hangoztatta a DK-MSZP-Párbeszéd ka
Titkos katonai kísérleti telep robbant fel, rengetegen haltak meg
A Patriot rakéták robbanófejét is itt fejlesztették.
Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt
Elhunyt Varga Szilvia rendezvényszervező szakember. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja vasárnap reggel, hosszú betegség után, 53 évesen halt meg - közölte a család.
Drámai fordulat állt be Robert Fico állapotában
Négy nap küzdelem után Szlovákia miniszterelnöke túljutott az életveszélyen.
Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, ahol információk szerint egy szállodahajó ütközött egy másik hajóval szombat éjjel
Darabokra szakíthatta a 100 méteres szállodahajó a nyolc utassal érkező motorcsónakot
A Budapesti Rendőr-főkapitányság képeket tett közzé a megtalált roncsról.
blogmorzsák
Az Empire State Building hivatalos megnyitója
Ebédelő útjavítók a Széchenyi István téren, keletnémet sportkocsi prototípusok kiállítása és még számos érdekes, ritka fotó a múltból.
A hét szava: gyűlölet
Mindenki mindenki ellen.
Újabb politikus szállt bele páros lábban von der Leyenbe
Ezúttal a zöldpolitikája miatt kritizálták élesen.
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje