Pénteken hozzák nyilvánosságra a pótfelvételi ponthatárait
Pénteken hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait, akkor dől el, hogy ki került be az általa megjelölt képzésre.
A pótfelvételi során azok adhattak be kérelmet, akiket a rendes eljárásban nem vettek fel sehová, vagy akik korábban nem jelentkeztek egyetemre, főiskolára. Jelentkezni az e-felvételi rendszerében lehetett, egyetlen felsőoktatási intézmény egyetlen képzésére. A pótfelvételi keretében kizárólag önköltséges képzések indultak, ez alól kivétel volt az ápolás mesterképzési szak három felsőoktatási intézményben, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyes képzései.
A pótfelvételi ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 26-án meghatározottaknál, ha a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették, illetve a jogszabályi minimumnál (alapképzésen és osztatlan mesterképzésen 280 pont, felsőoktatási szakképzésen 240 pont, mesterképzésen 50 pont), amennyiben a képzést az általános eljárásban nem hirdették meg.
A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.
Az idén az általános felvételi eljárásban jelentkező 105 868 fiatalból 72 641-en nyertek felvételt - mondta el korábban Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár.
Horváth Zita közlése szerint állami ösztöndíjas formában 55 733-an, önköltséges formában 16 908-an tanulhatnak majd. Alapképzésben 47 684 diák, osztatlan képzésben 7462 hallgató, mesterképzésben 11 540 kezdheti meg tanulmányait. Felsőfokú szakképzésre 5955-en kerültek be. Nappali rendszerben több mint 51 ezren, levelezőn több mint 20 ezren tanulhatnak.
Az összes jelentkező közül első helyre 51 százalék nyert felvételt, összesen a jelentkezők 68,8 százaléka bekerült valamely felsőoktatási intézménybe.
Alap- és osztatlan képzésben gazdaságtudományokra 17,1 százalék, műszaki területre 15,4 százalék, pedagógusképzésre 13 százalék került be, amelyet az informatika, bölcsész, orvos és jogi képzés követ - ismertette.
hírek innen, onnan
Gyengénlátó idős hölgy kirablása miatt állhat bíróság elé egy miskolci férfi
Vádat emeltek egy férfi ellen a Miskolci Járási Ügyészségen, aki megfenyegetett, majd kirabolt egy gyengénlátó, idős hölgyet.
Egy párterapeuta elárulta a figyelmeztető jeleket, amik a kapcsolat végére utalnak
Minden házasságnak megvan a maga saját működési módja.
Olyan hidegfrontot hoz Sándor, József, Benedek, hogy sírni fogunk
Van egy régi mondás, miszerint „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget.” A magyar népi hagyomány szerint ez a három férfi...
Egy olcsó pendrive megmentheti a teljes számítógépedet
Egy egyszerű, legalább 16 GB-os pendrive segítségével helyreállító meghajtót készíthetünk Windows rendszerhez.
Veszélyben egy falusi örökség: miért volt régen minden háznál kemence?
Nemcsak sütöttek benne, a kemence a közösség, a takarékosság és a mindennapok szíve volt.
Különös születési rendellenességgel él együtt Kulcsár Edina, igy csúfolták gyerekkorában
Véletlenül tudta meg az egyik osztálytársa a titkát.
Fontos dátumra figyelmeztet az MVM, érdemes időben elintézni az online ügyeinket
Az MVM Next közleményében kéri ügyfeleit, hogy időben kezdjék meg az online elintézendő ügyeik rendezését, ugyanis karbantartás miatt...
Így készül Palik László a nagy visszatérésre
Négy éves szünet után március 23-án indul újra az Exatlon Hungary. A műsor forgatása már javában zajlik a Dominikai Köztársaság...
Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben
Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti...
Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe
Az első magyar űrnövénykísérlet, a Vitapric-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor...
Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket
A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési...
Király Linda szerelmét a szülei is befogadták, és szeretik
Király Linda lassan egy éve él boldog párkapcsolatban.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


