Pénteken sokan megérezhetik a hidegfronti hatást
Pénteken markáns hidegfronti hatás érvényesül a magasban a Kárpát-medence térségében, ezért az időjárás kellemetlen hatásait sokan megtapasztalhatják majd. Felerősödhetnek a szervezet gyulladásos folyamatait kísérő panaszok, illetve a görcsöket okozó betegségek tünetei.
Ma délelőtt csökken a felhőzet, de elszórtan, elsősorban északkeleten még zápor, hózápor kialakul. Délután a Kárpát-medence főlé érkező hideg, gyakran változó nedvességtartalmú légtömegben a felhőátvonulásokat elszórtan kísérik hózáporok. Megerősödik, gyakran viharossá fokozódik az északnyugati szél. 3, 8 fok között tetőzik a hőmérséklet.
Szombaton a változó felhőzet mellett a legtöbb helyen pár órás napsütésben is bízhatunk, legfeljebb elvétve fordul elő rövid hózápor. Északkeleten azonban erősen felhős idő valószínű, ott kisebb havazás is kialakulhat. Viharossá fokozódik az északnyugati szél. 0, 5 fokra melegszik a levegő.
Vasárnap nyugaton napos órák ígérkeznek, ugyanakkor nagyjából a Duna vonalától keletre jobbára erősen felhős lesz az égbolt, és a keleti, az északi határszél mentén kisebb havazás is kialakul. Az északnyugati szél erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, 3 fok között alakul.

- Adni jó! – Országos karácsonyi véradási akció
- Luca napja
- Véget ért a magyar-román közös madártani felmérés
- Szelet, esőt, szombaton már havat is hoznak a frontok
- Mai névnapok és eredetük
- A Raiffeisen Bank adománnyal segíti a gyermekeket
- Tizenhét centiméteres hó Bánkúton
- A legnagyobb kockázatot jövőre is az árvizek jelentik
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Melegfront miatt lehetünk figyelmetlenebbek
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Tájékoztató a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap működéséről
- Felhívás nevelőszülőkhöz
- Felhívás önkéntes jogvédő szolgáltatás nyújtására


