Ezt olvasta már?


Pentelei Molnár János festményeiből nyílik kiállítás Kecskeméten

Pentelei Molnár Jánosnak, a 20. század elismert csendéletfestőjének munkáiból nyílik kiállítás csütörtökön a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén.

Osztényi Éva Gizella művészettörténész, a tárlat rendezője elmondta: Pentelei Molnár János egyéni festői stílusa a 20. század első évtizedében alakult ki. Festett nagyméretű bibliai tárgyú figurális kompozíciókat, továbbá életképeket és tájképeket, melyek legtöbbször szülőföldjéhez, Dunapenteléhez köthetők. Elsősorban mégis a csendélet műfajában lett ismert, mely különösen az 1910-es évek elején vált hangsúlyossá művészetében. Közöttük a szalonképektől kezdve egészen a letisztult festői megoldásokkal szerkesztett konyhai csendéletekig számos típus megjelenik - tette hozzá. Kiemelte: Pentelei Molnár János alkotásaiban igyekezett a Münchenben, Hollósy Simon festőiskolájában tanult széles, összefoglaló látásmódot alkalmazni. Figurális képein a Hollósy- és a Benczúr-iskola, plein air tájábrázolásain Ferenczy Károly művei, míg csendéletein a 17. századi holland festészet hatása érezhető.

Mit mondta, a technikailag rendkívül képzett festőművész igyekezett minél naturalisztikusabban megjeleníteni az egyes motívumokat virtuózan megfestett képein. A művészettörténész szerint későbbi sikereit jól példázza a számtalan hazai és külföldi elismerés, állami díj és ösztöndíj. Pentelei Molnár János alkotásai a 20. század eleji magyarországi műgyűjtés legjelentősebb képviselőinek, így például Beczkói Bíró Henrik és Nemes Marcell kollekcióiban is megtalálhatóak voltak. A festő munkái napjainkban a bécsi, a bukaresti és a müncheni múzeumokban is fellelhetők. Magyarországon őrzött alkotásainak többsége a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének része, de az Intercisa Múzeum mellett Dunaújváros önkormányzatának tulajdonában is vannak művei.

A kurátor szerint a kecskeméti Cifrapalotában megrendezett kiállításon szereplő festmények egy olyan egyedülálló gyűjtemény részei, mely méltó követője a 20. század eleji nagy elődök szellemiségének. A tárlaton a magángyűjtemény 39 darabja mellett a Kecskeméti Katona József Múzeum két Pentelei Molnár-csendélete is látható lesz. A festő egy konyhai csendélete a múzeum képzőművészeti gyűjteményének egyik legelső darabja, egy virágcsendélet pedig Nemes Marcell adományának köszönhetően került a gyűjteményükbe 1911-ben - mondta a múzeum munkatársa.

Osztényi Éva Gizella hangsúlyozta: a Cifrapalotában kiállított műtárgyak többsége csendélet. Pentelei Molnár János gyakran ábrázolt, visszatérő motívumai például a különféle porcelánedények, vizespoharak, virágok, az utóbbiak közül különösen a rózsák. Tájképein főként a szülőföldjét, a pentelei vidéket örökítette meg, de a kiállításon emellett látható lesz egy balatonlellei strandot megjelenítő alkotás is az 1910-es évekből. A tárlat szeptember 20-áig látogatható.

Pentelei Molnár János 1878. május 8-án született az egykori Dunapentelén, a mai Dunaújvárosban. Festészeti tanulmányait viszonylag későn, 24 éves korábban kezdte. Kortársaihoz hasonlóan látogatta Hollósy Simon müncheni festőiskoláját, majd 1903-tól a párizsi Julian Akadémián tanult. Visszatérése után a Benczúr Gyula vezette I. számú Festészeti Mesteriskola tagja lett. Festői pályafutásának korai, 1924. november 10ei halála vetett véget.







0
0
0

hírek innen, onnan

Óriási a kontraszt: amíg az olaszok el vannak ájulva Magyar Péter római éjszakájától, itthon keményen nekimentek

Utcai tánc a vatikáni audiencia után A vatikáni diplomáciai programját követően Magyar Péter Róma belvárosában,...

Felül kell vizsgálni a hároméves bérmegállapodást

„Egyetértettünk abban, hogy a korábban megkötött (hároméves) bérmegállapodást a makrogazdasági körülmények és tényadatok...

Etikátlan lenne bónuszt fizetni a HUN-REN vezetőinek az államtitkár szerint

Horváth Péter arról is beszámolt, hogy Stipsicz András kinevezése átmeneti.

„Anya, azt hiszem, megfáztam” – az orvos elárula, hogyan készítheted fel a gyerek szervezetét az őszi időszakra

Az iskolakezdéssel egyik napról a másikra megváltozik a gyerekek napirendje.

Molnár Áron nyíltan nekiment Magyar Péternek: kemény lépést követel Orbán Viktor ellen az elszámoltatási ígéretek miatt

Nyílt levélben sürgetik a volt miniszterelnök elszámoltatását Molnár Áron színész-aktivista a közösségi oldalán közzétett nyílt...

Bődületes kapushiba okozta Haalandék vesztét Portugália ellen, a görögök történelmi győzelmet arattak Németországban

Az ír bojkott elmaradt Debrecenben, de a szigetországiak így is nyertek Izrael ellen.

Nemzetek Ligája: Sokk Németországban, Izrael 12 perc alatt bukta el viharos meccsét Debrecenben - videó

Klopp hazai bemutatkozása vereséggel zárult a német válogatott kispadján, Portugália viszont újabb győzelmet aratott a Nemzetek...

Drámai pillanatok a stúdióban: valaki kiesett, nem folytathatta a Sztárban Sztár műsorát

Vasárnap este ismét megtelt a Sztárban Sztár stúdiója, a versenyzők pedig a második élő adásban is alaposan megdolgoztatták a zsűrit....

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai szeptember utolsó és október első napjaiban?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a szeptember...

Hajtóvadászatot indított a rendőrség, miután két dél-afrikai szórakozóhelyen is lövöldözés tört ki egyetlen este alatt

Ezekben 27-en vesztették életüket, de egyelőre egy elkövetőt sem sikerült elfognia a hatóságoknak. Egyre nagyobb gondot jelentenek az...

Mindig kifogástalan illatod lesz, ha beveted ezt a 6 trükköt

Kíváncsi vagy, mi a titka azoknak, akiknek mindig fantasztikus az illata? Akik a legnagyobb kánikulában is üdén illatoznak, mintha most...

0

Sport

Piros lapért kiált a Szoboszlaiék párbaját végignéző ex-játékvezető

Sokkal erélyesebben kellett volna megfékeznie a balhét az angol bírónak Budapesten.

Soha nem látott szakadék a magyar labdarúgásban, a problémára továbbra sincs megoldás

Az NB I iránti érdeklődés továbbra is messze elmarad az MLSZ elvárásaitól.

Szoboszlai meglökte az ukránt, aztán a haját kezdte igazgatni - imádta a jelenetet a The Sun

Szoboszlai Dominik meglökött egy ukrán játékost a pénteki nemzetek Ligája-találkozó végén kitört balhé során, majd lazán elsétált és megigazította a haját – a jelenetet a legismertebb brit bulvárlap sem hagy

Luka Modric örök, felállva tapsolta a horvát zsenit Prága közönsége

A Wembley-ben az angol védelmi hibák és Harry Kane kihagyott büntetője sokba kerültek.

Súlyos sérülés miatt szakadt félbe a meccs: "Valami nincs rendben a fejekben" - keményen kritizálta csapatát a klubelnök

Több mint fél órára félbeszakadt a Sajóbábony VSE és a Parasznya SE megye I-es mérkőzése, miután a hazaiak egyik játékosa súlyos arc- és fejsérülést szenvedett, és mentővel kórházba kellett szállítani. A v

Visszatért a Liverpoolban, Szoboszlai mellett tarthatja a Real Madrid kiszemeltjét

Még nem sikerült új szerződést kiharcolnia Liverpoolban, nem úgy, mint a vele szinte egyszerre érkező Szoboszlai Dominiknek. 

Két támadót is itthon hagyott Rossi az északír meccs előtt: "Ez nem edzőtábor, hanem kórház"

A magyar labdarúgó-válogatott Jurek Gábor, Tóth Rajmund és Szalai József nélkül utazott el vasárnap Belfastba, ahol hétfőn Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi nyilatkozott a talá

0
0

Bulvár

Tíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerek

Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület két alapítója elárulta, miért haragszanak az előző kormányra, és milyen áttörést sikerült elérniük az újjal.

Hollywood ünnepelt filmsztárjából prostituált lett: 39 évesen, teljesen lecsúszva halt meg a gyönyörű színésznő

Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében is ritk

Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná

Toroczkai László a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán bejelentette: tárt karokkal várja a cigányokat és zsidókat a pártban, miközben Zelenszkijéket azonnal megállítaná.

„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott

A Magyar Péter elleni fizikai támadások aggodalomra adnak okot, és még időben szigorítani kellene a miniszterelnök védelmén.

Vég-kiárusításba kezdett a Lidl: a bolti átlagár harmadáért vásárolhatsz be ezekből a csemegékből

A Lidl központilag szerzi be az árut, így a harmadáras akció valószínűleg a legtöbb hazai diszkontüzletében elérhető. Érdemes nyitott szemel járni!

Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Péter a tojásdobálással megzavart szolnoki fórumán

Tojással próbálták megdobni Magyar Pétert Szombaton Szolnokon; a miniszterelnök a szigorúbb vagyonadóról, a katáról és a tervezett gyárról is beszélt. A Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Pé

Bóka János: Már a jövő héten megindul a hajtóvadászat

Politikai leszámolásnak nevezte a Mandiner, a Terror Háza Múzeum és az Alapjogokért Központ körül zajló eseményeket a Fidesz frakcióvezetője.

Rendkívüli döntés: árplafont vezetnek be a gázolajra és benzinre a lakosságnak a töltőállomásokon

A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.

A nagymamád is viselte, most újra menő: a frog fastening kabát lesz az ősz slágere

Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új életre kelt,

0