Ezt olvasta már?


Polgár Judit hat táblán mérkőzött meg a világ különböző pontjairól bejelentkező csapatokkal

Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a 11. Polgár Judit Világsakkfesztivál, amelynek idén is a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont.

A sakk ünnepére több ezer látogató érkezett, akik harminc program közül válogathattak, a

fesztivál hármas mottójához híven: játék, inspiráció, élmény. A nemzetközi esemény

minden évben a sakk sokoldalúságát, kculturális értékeit és közösségépítő erejét szeretné

bemutatni egyedülálló formában és környezetben.

Az idei fesztivál egyik újdonsága a RubikSakk verseny volt, ahol ötven fiatal vegyes-páros

mérte össze tudását. A két játék szokatlan összekapcsolása sokak érdeklődést felkeltette,

hiszen a nevezések gyorsan beteltek. A verseny sikerét látva elképzelhető, hogy a jövőben a

fesztivál állandó programjai közé kerül ez az újdonság.

Az online közvetítésnek köszönhetően több százezren követték a közösségi szimultánt,

amelyen cl, többek között az interaktív digitális oktatóplatform, a Chessable, a

ChessIsForEveryone, a Prof. Vizi E. Szilveszter vezette „Magyar csillagok” valamint egy

korábbi sakkboksz-világbajnok által irányított csoporttal.

A fiatalabb korosztályok körében különösen népszerűek voltak a jövő sakkját bemutató

technológiai újdonságok, például a világ első, valódi bábukat mozgató, mesterséges

intelligenciával működő sakkrobotja, vagy a GoChess varázslatos sakktáblája, ahol a figurák

önállóan mozdulnak.

„A sakk számomra mindig is az alkotásról, a felfedezésről és a bátorságról szólt. Ezek az

értékek a fesztiválomon is megjelennek. Szeretném arra inspirálni a közönséget, hogy

merjünk kilépni a megszokott keretek közül, és fedezzük fel, mennyi lehetőséget ad a játék,

nemcsak a táblán, hanem az életben is!” – mondta Polgár Judit, a Világsakkfesztivál alapítója

és szervezője.

A fesztivál közönségét egész nap változatos és különleges programok várták. A főtámogató

Morgan Stanley színpadán mutatták be a Láthatatlan sakkjátszmát, amelyben Polgár Judit és

korábbi csapattársa, Ács Péter olimpiai ezüstérmes nagymester játszott Havadtőy Sámuel

vizuális installációs sakktábláján. Fesztiváltörténeti pillanatnak számított az első élő

ember–robot sakkparti, ahol a fiatal magyar sakktehetség, Karácsonyi Gellért mérkőzött meg

a SenseRobottal.

„Az idei Világsakkfesztivál ismét megmutatta, hogy a játék képes összekötni az embereket határokon,

generációkon és kultúrákon át. Nagyon inspiráló volt látni, ahogy Morgan Stanley-s kollégáink a

sakktáblánál is számot adtak arról a és stratégiai gondolkodásról, ami a mindennapi munkánkat is

jellemzi az informatika, a kockázatkezelés, a vagy épp a pénzügyi modellezés területén. A fesztivál

támogatása számunkra nemcsak a sakk ünnepe, hanem arról is szól, hogy új kapcsolatok és

közösségek születnek” – mondta el Mayer Dániel, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője.

Az eseményen Polgár Judit láthatatlansakk-partit vívott Ács Péter nagymesterrel, a Morgan Stanley

munkatársával, korábbi olimpiai ezüstérmes csapattársával.

 

A Rubik-sakk bemutatón Polgár Judit

Lizák Péter nemzetközi mesterrel játszott, aki a Morgan Stanley több mint ezer játékost megmozgató

belső, nemzetközi sakk-bajnokságának idei nyertese lett.

Azok sem maradtak program nélkül, akik a versenysakk miatt érkeztek: a Játék a négyzeten

sakkversenyen próbára tehették tudásukat, a Sakkozzunk! foglalkozások pedig Juhász Ármin

nemzetközi mester vezetésével a stratégiai gondolkodás fejlesztésére és az elemző szemlélet

elmélyítésére adtak lehetőséget. A Hívd ki a mestert! keretében a látogatók izgalmas partikat

játszhattak sakkmesterek ellen.

A sakkélmény mellett a Magyar Nemzeti Galéria múzeumpedagógusai tematikus

tárlatvezetésekkel gazdagították a napot, így a látogatók a sakk mellett a művészet világában

is elmerülhettek.

A Polgár Judit Világsakkfesztivált 2015 óta minden évben megrendezik, világszerte milliókhoz

juttatja el a sakk értékeit. Az esemény a sportág népszerűsítésén túl a sakk univerzális

nyelvén keresztül épít hidat kultúrák, generációk és közösségek között. Az idei fesztivál is

bizonyította: a sakk nem csupán játék, hanem élmény, amely inspirál, összeköt, és örömöt

szerez minden korosztálynak.

Eredmények:

RUBIK SAKK:

1. Miklós Luca – Jan Marco Albers (Egyházaskozár-Bikali Általános Iskola) (5/4,5 pont)

2. Miklós Hanna – Dunai Ádám (Egyházaskozár-Bikali Általános Iskola) (4,5)

3. Dan Tábita – Mázsár Bálint (Egyházaskozár-Bikali Általános Iskola) (4)

Részletes eredmények: https://s1.chess-

results.com/tnr1263763.aspx?lan=1&art=1&rd=5&SNode=S0

Közösségi szimultán:

A hat közösség mindegyikét legyőzte Polgár Judit. A magyar csapat tagjai a következők

voltak: Vizi E. Szilveszter, Gárdos Péter, Geszti Péter, valamint két fiatal tehetség: Nagy

Norbert (10 éves), Nagy Illango (8 éves)

Játék a négyzeten sakkverseny:

1. Pápai Máté (5/5 pont)

2. Ilkó-Tóth András (4,5)

3. Major Róbert (4,5)

4. Capek Pavel (4,5)

5. Czikiollai Erik (4)

6. Puskás Mihály (4)

Legjobb U16-os lány: 5/4 ponttal Lytvynenko Sofi (8 éves).

A díjat Anastasia Sorokina,  FIDE Női Sakkbizottságának elnöke adta át.

Legjobb U16 fiú: Pápai Máté (5/5 ponttal)

Részletes eredmények: https://s1.chess-results.com/tnr1263717.aspx?lan=1

Hivatalos weboldal: https://www.globalchessfestival.com/index.php/hu/







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A címvédő győzelemmel indított az Euroligában

A Fenerbahce győzelemmel kezdte a férfi kosárlabda Euroligában, miután 96–77-re legyőzte a Parist.

Sokkoló hír: Abortuszt javasoltak Szoboszlai Dominik édesanyjának

Megrázó tanácsot kapott orvosaitól Szoboszlai Dominik édesanyja, mikor megtudta, hogy terhes.

A Paris Saint-Germain elverte a Barcelonát

A Villareal a Juventusszal, a Monaco a Manchester Cityvel játszott szerdán.

Szennyezett folyami rákot hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság...

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi...

A végén jött a csattanó a BL-rangadón, elrontották a Barcelona estéjét

A Paris Saint-Germain zsinórban háromszor győzött a katalánok vendégeként.

Megsérült a francia válogatott csatára

Marcus Thuram hiányozni fog a francia labdarúgó-válogatottból a 2026-os világbajnoki selejtezők októberi, Azerbajdzsán és Izland elleni...

Bukayo Saka a hosszabításban biztosította be az Arsenal újabb győzelmét

A mögöttünk hagyott idényben BL-elődöntőig jutó Arsenal hazai pályán 2–0-ra győzte le a görög Olympiakoszt a Bajnokok Ligája...

Szabadulj meg a pénzügyi stressztől: ezeknél a csillagjegyeknél megoldódnak a súlyos pénzügyi gondok októberben

Október izgalmas fordulatokat hozhat azoknak a csillagjegyeknek, akik elég bátor lépnek ahhoz, hogy rendet tegyenek az életükben és végre...

Első felesége után 41 évvel a másodikat is kivégezte

Életfogytiglant kapott, többet nem követhet el még egy ilyen szörnyűséget.

Felejthetetlen együttlétre vágysz? Így rendezd be a hálószobát az esti mókához

Az együttlétekhez nyugodt, intim térre van szükség.

0

Sport

A Liverpool edzője kifakadt a 11-es után, amit Szoboszlai csinált

Az angol csapattal foglalkozó portálok ezúttal Kerkez Milost látták jobbnak.

Szoboszlai kósza jobb kezéről beszél egész Európa a pokoli isztambuli vizit után

Nem ment a Liverpoolnak, nem ment a két magyarnak sem.

A korábbi játékvezető is megszólalt Szoboszlai Dominik tizenegyesével kapcsolatban

A Liverpool egyetlen góllal kapott ki a Galatasaray otthonában.

Kiderült, miért vonták vissza a Liverpool büntetőjét

Az UEFA indokolta a Liverpool javára megítélt, majd visszavont büntetőről szóló döntését a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Áll a bál Angliában: nekiestek a Liverpool edzőjének Szoboszlai miatt

A lehető legrosszabb vége lett Arne Slot taktikai kísérletezésének.

„Nagyon okosan csinálta" – a csalódott Slot reagált Szoboszlai hibájára

A lecserélt sérültek állapotáról is beszélt a Liverpool edzője, akinek a számításait keresztülhúzta török kollégája.

Akkora a botrány, hogy az olimpiáról is száműzhetik a világ egyik legnépszerűbb sportágát

Ha a vádak igaznak bizonyulnak, a sportág legnagyobb balhéjával állunk szemben.

Ekler Luca világcsúccsal aranyérmes távolugrásban

A TFSE 26 éves atlétája mögött két kolumbiai riválisa végzett.

Szoboszlai hibája után kikapott a Liverpool a BL-ben

Zsinórban a második meccsét veszítette el az angol bajnok.

Szoboszlai nyakába varrják a vereséget? Íme a reakciók.

A magyar középpályás ismét jobbhátvédként kezdett, a hibája mellett egyáltalán nem játszott rosszul.

Rossz hír Pakson a Ferencváros elleni rangadó előtt

Vas Gábor, a labdarúgó NB I-ben éllovas Paksi FC hátvédjének egyik vállában elszakadtak a szalagok, ezért hónapokig nem játszhat.

0
0

Bulvár

Figyelmeztetnek a háziorvosok, mától megváltozott a rendszer itthon

A mai naptól, vagyis 2025 október elsejétől jelentős módosítás lép életbe Magyarországon, mivel átalakul a beutalási rendszer.

Most jött a drámai hír a 80 éves Kovács Katiról

Tiltakozások, fenyegetések. Mi történik?

Ez az otthoni háztartási gép annyi áramot fogyaszt egyszerre, mint 65 hűtőszekrény

Sokan nem is sejtik, melyik gép pörgeti fel igazán a villanyórát otthon. Van egy készülék, amelynek fogyasztása szinte felfoghatatlan – egyszerre annyit eszik, mint 65 hűtőszekrény.

Óriási bejelentéseket tett Magyar Péter, ezzel a Fideszt is alaposan meglephette

Elindult a Tisza Párt második Nemzet Hangja szavazása, egyúttal Magyar Péter olyan bejelentéseket tett, aminek sokan fognak örülni.

Visszatér az „elegáns nagymama-frizura” – ősszel újra hódít a Sciura stílus

Idén ősszel a hajtrendek között egy váratlan, mégis izgalmas visszatérő tűnik fel: az elegáns nagymama-frizura.

Lemondási díjat vezet be az ismert szolgáltató: ezért mostantól fizetned kell

Ha nem mondod le időben a szolgáltatást, díjat számolnak fel.

Furcsa dolgot vettek észre Orbán Viktor fülében - Hadházy Ákos megpróbálta kideríteni, hogy mi az

A független képviselő szerint a „ketyere” két dolog lehet, hallókészülék, vagy pedig „kémfülhallgató”, amin keresztül valaki diktálta, hogy miket válaszoljon Orbán a vitában.

Váratlan bejelentés élő adásban: 12 év után távozik az ATV műsorvezetője

“Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” - írta ki a közösségi oldalára, majd a kamerák előtt, 12 év után köszönt el.

„Nem bír magával, ha a férjem közelében van” – Nők, akik el akarják szeretni más párját

Néhány nő sportot űz abból, hogy mások párjaira hajt. Mi motiválja őket, és hogyan reagálnak a környezetükben élők? Ismerd meg a különböző történeteket és okokat.

0