Ezt olvasta már?


Régészeti látványtár is várja majd a látogatókat Baján

Vajdasági partnerekkel és önállóan is több, egyenként több tízmillió forint nagyságrendű projekteket indíthatott a Türr István Múzeum. A múlt héten megtartott hivatalos nyitóesemény infrastrukturális és tartalmi, szakmai fejlesztések összegzésére adott lehetőséget.

– Olyan kincsekkel büszkélkedhet Baja, amelyek méltó körülményeket igényelnek és a támogatásoknak köszönhetően ezeket meg is tudjuk valósítani – fogalmazott Kovács Zita múzeumigazgató a projektnyitó rendezvényen, melyen négy, egymáshoz különböző szálakon kötődő fejlesztést hivatalosan is útjára indítottak. Ezzel beigazolódott, hogy az időnként ideiglenesen megbicsakló pénzszerzési próbálkozások után az elképzelések átcsoportosítása eredményre vezethet, azaz fejlesztési és működési forrásokhoz juthat az intézmény.

Többször szó esett róla az utóbbi években a múzeum kapcsán, hogy a helyüket kereső intézmények között a bajai olyan tartalmi és formai változások mellett kötelezte el magát, amelyekhez az általa használt épületek felújítása és részbeni átalakítása mellett a korszerű technika kínálta lehetőséggel is látogatóvonzó kínálatot kíván teremteni és megmutatni.

Mindezek mellett a vendégkör derékhadát adó tanulók elvárásaihoz próbálják igazítani szolgáltatásaikat, rendezvényeiket. Ezen átfazonírozás egyik nagy lépése volt az Örökségszálló program első ütemének megvalósítása, a látványtár kialakítása és őszi megnyitása. Most a következő szakasz kezdetét jelenti az újabb sikeres pályázati csomag kibontása.

Alig egy évvel ezelőtt a múzeum három, az Európai Unió határon átnyúló kezdeményezéseket támogató alapjához benyújtandó pályázatra adta áldását az intézményt fenntartó önkormányzat. Akkor egymillió eurót célzott meg az intézmény különböző vajdasági partnerekkel megvalósítandó projektre, ennek a keretnek a fele került volna Bajára. A háromból azonban csak egy terv nyert támogatást, a bácskai épített örökség megőrzéséért a vajdasági műemlékvédelemmel és a szabadkai városi múzeummal együtt megvalósítandó, 235 ezer eurós költségvetésű projekt. Emellett viszont az úgynevezett EFOP-keretből mintegy 125 millió forintos támogatást könyvelhet el a múzeum.

– Három EFOP-pályázatunk szorosan kötődik a nemzetközi együttműködésben megvalósítandó projekthez. Egyrészt az épület infrastruktúráját szeretnénk megújítani azért, hogy a hozzánk látogatók, a térségben élő érdeklődők és a turisták jobb körülmények között láthassák a műtárgyakat, a kiállításokat, illetve, hogy a múzeumpedagógiai foglalkozásokra hozzánk érkező gyerekek jobb körülmények közé kerülhessenek. Nemzetiségi bázisintézményként nyilvánvaló a kötődés Dél-Bácska felé is, úgyhogy erre is fókuszálunk. Igyekszünk nem csak tudományos intézmény lenni, az oktató-nevelő munkában és a szabadidős tevékenységben is olyan szolgáltatásokat kívánunk nyújtani a hozzánk látogatóknak, amelyek élményalapúak – összegezte terveiket Kovács Zita.

Ezeket részletesebben ismertetve elmondta: a határon átnyúló pályázatban a jelenlegi könyvtár helyére restaurátorműhely épül, az év végétől egy szakembert is alkalmazhatnak, így csökkenthetik elmaradásukat a gyűjteményi anyaggal kapcsolatban. Régészeti látványtárat alakítanak ki a most megújítandó épületrészben, ehhez egy olyan múzeumi foglalkoztató terem is csatlakozik, ami kifejezetten a régészeti témájú rendezvényeket szolgálja majd. Ezen a részen lesz majd a Mese­pont, ami a három éven át tartó – versenyekkel, kiadványokkal is tarkított – projekt egyik központjaként működik majd. Ezekkel együtt a 2600 négyzetméteres épület emeleti szárnya, reményeik szerint, 2019 szilveszterére teljesen megújulhat.

Eszközfejlesztésre, a diákok utaztatására is költhetnek, ennek köszönhetően több környékbeli alap-, illetve középfokú iskola diákjai ingyen látogathatják a múzeum összes rendezvényét.

– Reményeink szerint két-három éven belül állandó kiállításainkat is sikerül megújítani, az Örökségszálló megnyitása óta nagyon nagy a különbség ezek és a raktárak között, ráadásul éppen fordítottan, mint ahogy az illene – fogalmazta meg az átalakítássorozat következő, vágyott lépését az igazgató.

 

Forrás: baon.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ez a 6 világhírű sci-fi folytatás nélkül maradt

Ezek a nagyra tartott sci-fi alkotások máig nem kaptak folytatást, pedig történetük megérdemelné.

Itt a pofon. Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a...

Egy apró antitest világíthatja meg, kinél működik a célzott daganatkezelés

Amerikai kutatók olyan antitestet fejlesztettek, amely PET-vizsgálaton láthatóvá teszi az EphA2-fehérjét hordozó daganatokat.

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.

Ilyen fordulatot rég láttunk a Netflixen

A diplomata harmadik évada után a Netflix legerősebb politikai thrillere lett.

Senki sem számított rá, de ez a sci-fi letarolta az HBO Maxot

A South by Southweston debütált sci-fi film 97 százalékos értékeléssel hódít az HBO Max kínálatában.

Igazi kincs lapult egy férfi nappalijában éveken át, most került elő

Egy nappaliban porosodó autó, amelyről azt hitték, örökre elveszett – most pedig a filmtörténelem egyik legértékesebb darabjává válhat.

Miután a NATO-országok kikosarazták, Donald Trump közölte, hogy nincs is szüksége rájuk

A NATO-szövetségesek egyértelművé tették, hogy nem akarnak belépni az iráni háborúba. Az amerikai elnök fenyegetőzése sem hatott.

Áprilistól újra elérhető az a gyógyvíz, amit nem nevezhetünk gyógyvíznek

Milyen javallatai vannak a nagyberényi termálvíznek, amely április elsejétől – Siófokon – újra elérhető lesz? A Veronika-kút vize a...

Karrierváltás 2026-ban: Hogyan találd meg álmaid állását a Jooble segítségével?

Unod a jelenlegi munkádat, és szeretnél valami újat? 2026-ban a karrierváltás könnyebb, mint valaha, de csak ha tudod, hol keresel....

Elképesztő döntés: Szenegált megfosztották az Afrika-kupától, Marokkó lett a győztes

Az Afrikai Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága megsemmisítette az Afrikai Nemzetek Kupája január 18-i döntőjének...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0