Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli érettségi vizsgák szerda reggel országszerte a középiskolákban. Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal (OH) közoktatási elnökhelyettese az MTI-t arról tájékoztatta, hogy sem a hivatalhoz, sem a kormányhivatalokhoz nem érkezett jelzés problémáról.
Az oktatási államtitkárság korábbi közlése szerint középszinten 1291 helyszínen 82.814 diák, emelt szinten 124 helyszínen 6897 vizsgázó ad számot tudásáról.
Történelemből középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, emelt szinten angol, francia, horvát, német, spanyol, szerb és szlovák nyelven is tesznek érettségi vizsgát.
A középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart és két feladatsorból áll: az egyszerű, rövid választ igénylő feladatok, valamint a szöveges (kifejtendő) feladatok megoldásából. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között, és azok megoldásának a sorrendjét is meghatározhatja.
Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat mintegy felét a XIX. és a XX. század történelme adja.
A történelem emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Két feladatsorból áll: egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, és szöveges - kifejtendő - feladatokból. A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg, majd a dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a II. feladatlapot.
Az írásbeli feladatsort itt is 60 százalékban a magyar, 40 százalékban az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat mintegy felét a XIX. és XX. század történelme adja.
Közép- és emelt szinten is szükséges segédeszköz vizsgázónként a középiskolai történelmi atlasz, erről a diák gondoskodik, továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény ad.
Hivatalos tájékoztatás a tételsorokról kora délután várható, a vizsgák vége után.
mti
hírek innen, onnan
10/10-es thriller előzetes érkezett, a tériszonyosok nem fogják tudni végignézni
Két nő, ötezer láb magasság és egy halálos kőomlás vár az év legfélelmetesebb túlélő-thrillerében.
Vegyes napja volt ma a forintnak: így áll most az euróval szemben
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
A Temu viszi a magyar piac tizedét, már nyáron is karácsonyi őrület tombol a csomagautomatákban
Átlépte a bűvös kétezer milliárd forintos álomhatárt a hazai online piac forgalma. A belföldi rendelések is élénkülnek, de továbbra...
Az SMA-betegséget kezelő készítmény lett az év gyógyszere
Az örökletes genetikai betegség, a gerinc eredetű izomsorvadás, a közvéleményben SMA-ként ismert betegség kezelésére szolgáló...
Nem sok vizet zavart a forint, de a dollárral szemben erősödött
Alig változott kedden a nemzeti valutánk árfolyama, legalábbis az euró jegyzésében.
Azonnal távoznia kellett a Zeneakadémiáról Almási-Tóth Andrásnak, az Operaház művészeti vezetőjének
Több médium abúzusvádakról írt, rendőrségi feljelentésről nincs hír.
A körzeti megbízott tárta fel a homok titkait Mezőcsáton: apa-fia páros bűneit rejtette a kupac
A mezőcsáti rendőrök rövid idő alatt azonosították és előállították azt a helyi férfit és fiát, akik egy bekerített szőlőből...
„Levendulába áztatott törölköző” – Ruszin-Szendi Romulusz számolt be elődje különleges kívánságairól
Egy ciprusi konferencia kapcsán osztott meg egy beszédes részletet arról, hogy egyes korábbi vezetők mennyire elszakadtak a valóságtól.
Kerkez titokzatos esküvő miatt hiányzik a válogatott meccséről - videó
Kerkez Milos vélhetően egy családi esküvő miatt hagyta el a válogatott edzőtáborát és hagyja ki a Kazahsztán elleni keddi...
Peller Anna nem tudta feldolgozni a szakítást: „A falat kaparva zokogtam, őrjöngve sírtam”
Peller Anna a fájdalmas párkapcsolati tapasztalatairól vallott. A 45 éves színésznő még ma is emlékszik arra, hogy fiatal nőként milyen...
Zsiday Viktor: Három erő szívja ki a pénzt a világból, ennek komoly ára lesz
A befektetési szakember szerint az állami hiányok, az AI-beruházások és a tőzsdére készülő óriáscégek egyszerre szippantják el a...
Hailey Bieber bikinis fotói felrobbantották a netet: fülig vörösödsz a látványtól
Haliey Bieber mindig tudja, hogyan váljon közbeszéd tárgyává: most legújabb bikinis fotóiért vannak oda a rajongók, melyeken ő maga...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


