Rendőrségi nyílt nap Baján
Látványos rendőrségi kutya- és fegyverbemutató, KRESZ park valamint a robotrendőr is várta a diákokat.
A Bajai Rendőrkapitányság április 20-án a Petőfi-szigetre invitálta azon helyi óvodák és általános iskolák alsó tagozatos diákjait, akik a tanév során részt vesznek a bűn- és balesetmegelőzési foglalkozásokon, oktatásokon.
Korábban a rendőrség épületében fogadták az egyenruhások a kicsiket, ezúttal viszont a belvárosban lezárt területre érkezett a hozzávetőleg 500 helyi kisdiák. Közelről megtekinthettek egy rendőrautót és rendőrségi motort, az egyenruhások által használt fegyvereket, bilincset, és bemutatkozott Tamás rendőr robot is. A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ munkatársai a bűnügyi technikusok munkájából adtak ízelítőt, többek között az ujj-és tenyérnyomat vételt, valamint az nyomkutatás egyes technikáit mutatták be számukra.
A tanév során már megtanult alapvető közlekedési szabályokat egy felépített mobil KRESZ park segítségével, kisebb gokartokat vezetve gyakorolhatták a látogatók.
A nap legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a Bácsbokodi Határrendészeti Kirendeltség szolgálati kutyavezetők és szolgálati kutyák izgalmas, rendkívül látványos bemutatója volt. A több száz gyermek előbb feszülten figyelte, majd hatalmas tapssal köszönte meg a rendőrök és kutyáik előadását.
forrás: baja.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


