Rengeteg gólya érkezett Kecskemétre
A Neumann János Egyetem kecskeméti karain összesen 1066 hallgató kezdi tanulmányait az 2018/2019-es tanév őszi félévében.
Hétfőn a szokásoknak megfelelően ünnepi szenátusi ülés keretében rendezték meg a Neumann János Egyetemen a tanévnyitó ünnepségét. Szolnokon 295 hallgató, a kecskeméti karokon pedig összesen 1066 egyetemista kezdi meg a tanévet nappali és levelező tagozaton: a GAMF-ra 607, a Gazdaságtudományi Karra 186, a Kertészeti és Vidékfejlesztési Karra 92, a Pedagógusképzőre pedig 181 hallgató nyert felvételt.
Az elsőévesek a hagyományok szerint ünnepi fogadalmat tettek, az egyetem vezetése részéről dr. Ailer Piroska rektor és Finta Zita kancellár, míg az önkormányzat részéről dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester köszöntötte a gólyákat.
Ailer Piroska biztosította az elsőéveseket, hogy nagyon jó döntést hoztak, amikor a Neumann János Egyetemen meghirdetett szakok közül választottak.
– Nemcsak azért, mert az itt megszerezett diploma értékes és piacképes tudást, az itt elsajátított gyakorlati tapasztalatok és kompetenciák alapos és sokoldalú felkészültséget biztosítanak, hanem azért is, mert a statisztikai adatok szerint az itt végzett hallgatók rövid időn belül kiváló esélyekkel és az átlagnál magasabb jövedelemmel tudnak elhelyezkedni a munka világában – mondta a rektor.
Az ünnepségen a szenátus Professor Emeritus és Professor Emerita címeket is adományozott. Idén ezt a címet kapta meg dr. Horváth Ágnes Emília, aki több mint három évtizeden át, 1986 és 2018 között dolgozott a Neumann János Egyetemen, illetve annak jogelőd intézményeiben, 2000-től főiskolai tanár munkakörben, a felsőoktatási intézmény irányításában pedig főigazgató-helyettesként, illetve rektorhelyettesként, valamint dr. Kovács András nyugalmazott főiskolai tanár, címzetes egyetemi tanár, és dr. Lévai Péter nyugalmazott főiskolai tanár, címzetes egyetemi tanár.
Forrás: baon.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


