Réthelyi: a színház nem a politika gyakorlóterepe
Megnyitásának 10. évfordulóját ünnepelte vasárnap a Nemzeti Színház. Az ember tragédiája díszelőadása előtt tartott beszédében Réthelyi Miklós, a kulturális tárca vezetője többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a színház nem a politika gyakorlóterepe.
"De el kell fogadnunk, hogy a színház a maga módján reagál a körülöttünk zajló világra. Ezért szükség van a nagyvonalúságra" - hangoztatta. Ugyanakkor természetes - fűzte hozzá -, hogy mindenki véleményt alkothat: vajon egy-egy előadásban az alkotók felszínre hoztak-e minden gondolati és érzelmi tartalékot?
"A termékeny vitákra tehát szükség van, a színház a diskurzus terepe, joggal várható el a vélemények ütköztetése olyanok között, akik valóban látták az adott darabot. Hiszen azért született egy-egy színházi előadás, hogy új felismerésekhez juttasson, érzelmeket váltson ki" - fogalmazott.
Mint rámutatott: "a tét nagy. Nem véletlen, hogy kiemelt figyelmet kap az ország egyik legnagyobb és egyben legfontosabb kulturális intézménye, a Nemzeti Színház".
Miért van szükségünk színházra, Nemzeti Színházra? - tette fel a kérdést. "A műveltség nem feltétlenül felhalmozott tudást, hanem inkább tudatos, nyitott gondolkodást és életvitelt jelent, melynek része a színházba járás is. Ma a színház számára az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit kezd azzal a szabadsággal, amely 1989 után jött el" - fogalmazott a miniszter, aki szerint ma már nem érezzük a cenzúra okozta légszomjat, cserébe viszont meg kell küzdenünk a feldolgozhatatlan információáradattal, nem mindegy tehát, hogy mit emelünk ki belőle.
Ebben kulcsszerepe van a nemzet színházának, amelynek egyszerre kell kortárs válaszokat adnia korunk kérdéseire és fenntartania a klasszikus drámairodalom iránti érdeklődést - hangsúlyozta Réthelyi Miklós. Mint folytatta: ha klasszikus műveket veszünk elő, akkor nem a színházak emlékalbumát kell megvalósítani, hanem elő kell csalogatni a darabok valódi hangját, úgy, hogy kiderüljön: itt és most, a mi világunkban járunk.
Felidézte, hogy a budapesti Nemzeti Színház 1837-ben kezdte meg működését, 1840-ig Pesti Magyar Színház néven. Magyarország azóta várta, hogy igazi, saját színháza legyen, amióta 1913-ban lebontották az egykori Nemzeti Színház épületét, a társulat a Blaha Lujza téri színházba költözött ideiglenesen, és később is ideiglenes helyszíneken működött. Végül Széchenyi nagy álmát, a Duna partjára tervezett Nemzeti Színházat 2002 márciusában a polgári kormány valósította meg: 90 év után saját épületet emelt a nemzeti színjátszásnak.
"Ezt ünnepeljük most. A nemzet tíz évvel ezelőtti hatalmas teljesítményét és magát a magyar színjátszást" - emelte ki Réthelyi Miklós.
Alföldi Róbert igazgató beszédében felidézte: 10 éve, március 15-én a színfalak mögött készült kollégáival a színháznyitó Tragédia-előadásra, amelyben Lucifert játszotta. Arról beszélt, hogy mindannyian, akik abban az előadásban részt vettek, igaz meghatottsággal és emelkedettséggel dolgoztak, pontosan érzékelték, hogy történelmi pillanat részesei.
"A Nemzeti Színház léte vagy nem léte, lerombolása és újraépítése pontosan szimbolizálja a magyar földön oly sokat vágyott szabadság létét vagy nem létét" - mutatott rá.
A Nemzeti Színház elmúlt 10 éve bizonyítja, hogy különböző gondolkodású, pártállású, hitű emberek egy cél érdekében, jelen esetben az adott esti előadás érdekében kizárólag azt tartják szem előtt, amiért szövetkeztek. "Minden más, egymás különbözőségei csak színesítik és gazdagítják a közös célokat" - jelentette ki hangsúlyozva, hogy a kultúra igenis példát tud mutatni.
A Nemzeti Színház azt szeretné megmutatni, hogy sokféle gondolkodás lehet hiteles, hogy nem ideológiák által vezérelve, hanem szabadon, felnőtten, felelősen, mindenféle kirekesztés nélkül vizsgáljuk a világot és önmagunkat - fogalmazott.
Az igazgató szólt arról, hogy egy kis létszámú nemzet nagysága, legfontosabb öndefiníciója a kultúra. Magyarország világhírű a kultúrájáról, a művészetéről - emlékeztetett. Ma nehéz gazdasági körülmények között kell dolgoznia mindenkinek - tette hozzá -, de nem lehet éppen a kultúra területe a legnagyobb vesztes, mert akkor a legfontosabb különlegességünket veszítjük el.
"A Nemzeti Színház szeretne élni azzal a szabadsággal és felelősséggel, amit megépülése jelentett és jelent azóta is mindnyájunknak. Mindenkinek, akik építették, akik az épületben dolgoznak, akik idelátogatnak, akik figyelnek ránk, akik hisznek abban, hogy közösen és egyfelé tartva, valóban felépíthetjük az új és boldog Magyarországot" - zárta beszédét Alföldi Róbert.
A Nemzeti Színház a jubileumra délután 14 órától este 22 óráig tartó programsorozattal készült: átadták a Rákóczi-híd pesti hídfőjénél a néhai nemzet színészeit ábrázoló dekorációs falfestményt, két kiállítást - a falfestmény elkészítését dokumentáló fotókiállítást és a Tragédia-fotópályázat alkotásaiból összeállított tárlatot - is megnyitottak ezen a napon. A Tragédia díszelőadására közel négyszáz pedagógust hívtak meg tíz városból, akiknek a színházjegy mellett az utazást is ingyen biztosították.
mti
hírek innen, onnan
A vádemelés miatt az Állami Számvevőszék elnöke mérlegeli az Integritás Hatóság elnökének elmozdítását
Windisch László korábban nem látta indokoltnak a kereset benyújtását.
Gyerekeket szállító kisbusz szaladt bele egy kamionba Biatorbágynál, nyolc gyerek megsérült
A baleset a Budapest felé vezető oldalon történt.
A körmök is figyelmeztethetnek a magas koleszterinszintre: ezekre a jelekre érdemes odafigyelni
Bár a magas koleszterinszintet gyakran semmilyen panasz nem jelzi, a szakértők szerint bizonyos körömelváltozások arra figyelmeztethetnek,...
Pár nappal a foci-vb előtt vonták vissza az iráni szurkolók összes jegyét
A döntés sokakat váratlanul ért, mivel a szövetség már elkezdte az értékesítést, és több drukker már az utazását is lefoglalta. Az...
Kiderült, honnan származik Radnai Márk hirtelen megugrott vagyona
Vagyonnyilatkozata szerint egy budapesti lakással és két BMW-vel gazdagodott nemrég.
Brutális támadás: le akartak fejezni a nyílt utcán egy férfit
Letartóztattak egy szomáliai férfit gyilkossági kísérlet gyanújával, miután durván rátámadt egy másik férfira Belfastban.
Bekameráztatta a jegyző irodáját, pénzbüntetésre ítélték a volt balatonalmádi polgármestert
A részben a tárgyalóasztalra, részben a páncélszekrényre is rálátott a berendezés.
Csak helikopterrel lehet elérni egyes régiókat a Fülöp-szigeteken, az utórengések is nehezítik a mentési munkálatokat
41 ember életét vesztette, több mint 400-an pedig megsérültek.
Kevesebbet fizet az állam a megtakarítóknak: csökkennek a lakossági állampapírok kamatai
Újabb kamatvágás érkezik a lakossági állampapíroknál, mutatjuk, mit kell tudni róla.
Sokan rosszul használják ezt a mosógép-programot – és észre sem veszik, hogy ártanak a ruháiknak
Ha te is automatikusan a „kímélő”, „easy care” vagy „műszálas” programot választod a mosógépen, mert úgy gondolod, az a...
Egy különleges méz, ami képes legyőzi a szuperbaktériumokat
A manuka méz laboratóriumban képes gátolni az MRSA szaporodását, sőt, a gyomorfekélyért felelős Helicobacter pylori-t is.
Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában
Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


