Ezt olvasta már?

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek országos megnyitó istentiszteletét Bu­da­pes­ten, a Deák téri evangélikus templomban tartják - közölte a Magyaro...

0

Sokfelé havazik, köd és eső is nehezíti a közlekedést

Sokfelé havazik a Dunántúl nyugati, északnyugati részén, valamint a főváros és Székesfehérvár térségében, Fonyód és Dunaújváros környékén eső esik, míg az Alföld déli és északkeleti részén köd miatt korlátozottak a látási viszonyok - közölte az Útinform csütörtökön a honlapján.


hirdetés

A közlemény szerint az M7-es autópálya Székesfehérvár-Siófok közötti szakaszán latyakos a burkolat, a többi gyorsforgalmi útszakasz országszerte vizes, sónedves.

Télies útviszonyokra lehet számítani több alsóbbrendű úton Komárom-Esztergom, Somogy, Fejér és Nógrád megyében, továbbá a Tiszántúlon.

Sűrű köd miatt száz méter alatti a látótávolság Szeged térségében, míg Lenti, Szekszárd, Mohács, Szentes, Hódmezővásárhely, Gyomaendrőd és Mátészalka körzetében száz-háromszáz méter között alakul a belátható út hossza.

A hőmérséklet a Dunántúl nyugati részén mínusz 2 és plusz 2 fok között változik, keletebbre mínusz 10 és mínusz 3 fok közötti értékeket mérnek - írták.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

10 év kihívás a királyi családdal: őrület, ennyit változtak az évek alatt

Katalin hercegné, Vilmos herceg, Meghan Markle és Harry herceg

Megszereztük az újra összeállt Romantic új klipjét - mutatjuk

Ami 2018-nak a Hol van az a lány, az 2019-nek a Vágyom rád! Közel 20 év után egy vérpezsdítő feldolgozásban tér vissza a kétezres évek...

Magyar lány a top 20-ban: előkelő helyen végeztünk a Miss Universe világversenyen

Bangkok Több mint hét év után újabb előkelő helyet sikerült szereznie Magyarországnak a Miss Universe világversenyen, amelyet Thaiföld...

Ez aztán a kockahas. - Csupa izom Weisz Fanni teste - fotó

Odafigyel testalkatára a gyönyörű magyar modell, Weisz Fanni.

Újabb gyomros a műanyagnak - a Nestlé teljesen újrahasznosíthatóvá teszi a csomagolóanyagait

A cég 2020 és 2025 között világszerte minden terméke esetén kivezeti az összes olyan műanyagot, amely nem vagy csak nehezen...

Bradley Cooper és Irina Shayk most a legstílusosabb sztárpár

Túl menők. Ez jutott eszünkbe, mikor megláttuk a Bradley Cooperről és Irina Shaykról készült legfrissebbek fotókat. De mi a titkuk?

Kádár Tamás öt évet kapott

Az 53-szoros magyar válogatott két éve játszik a Dinamo Kijevben.

Berlusconi indulni akar az európai választásokon

Felelősségérzetből jelölteti magát a májusi európai  parlamenti választásokon  - jelentette be a 82 éves Silvio Berlusconi volt...

Elképesztő hőség tombol, átsült a hús az autóban - fotó

Már a 46 fokot is elérte a nappali hőmérséklet Ausztráliában.

Pély Barna ilyen módszerrel távolítja el magától a válás miatt érzett fájdalmat

Már fél év telt el Pély Barna és Galambos Dorina válása óta, s most arról beszélt a népszerű zenész, hogyan tette túl magát a...

Hajléktalanbanda fosztott ki egy férfit

Négyen egy ellen: hajléktalanokból álló banda fosztott ki egy férfit Manchesterben. Körbevették és fojtogatták áldozatukat, mielőtt...

0

Sport

Fucsovics-dráma az Australian Openen

Megsérült és kiesett a magyar teniszező.

Óriásit harcolt, és továbbjutott a kéziválogatott a világbajnokságon

Az ezer sebből vérző magyar csapat döntetlent játszott Egyiptommal, és ott van a középdöntőben.

Nagy bajba került a francia kézicsapat a világbajnokságon

A címvédő együttes csapatkapitánya a torna hátralévő részében biztosan nem léphet pályára.

Ronaldo gólja döntött az olasz Szuperkupa-döntőn

A portugál fejes góljával nyerte a Juve a Milan elleni döntőt.

Kártyavárként omlik össze az Arsenal Wenger utáni korszaka

Távozik az a Sven Mislintat, akinek eredetileg fontos szerepet szántak a klub átalakításában.

A szíve viszi a kéziválogatottat, de valakinek most elő kell lépnie, mert baj lesz

Elfogytunk, pedig most jönnek a fontos meccsek, és ha nem lesz egy statisztából gyorsan főszereplő, elúszik az olimpia.

A Chelsea megszerezte a Juventus sztárcsatárát

A kegyvesztett Álvaro Morata az Atlético Madridhoz kerülhet.

Kiütötték az Atlético Madridot

Komoly meglepetésre kiesett az Atlético Madrid a Király-kupából.

A svédek ellen zárják a vb-csoportkört Nagy Lászlóék - sportmenü

Az Ausztrál Open, a kézi-vb és a kosárlabda Euroliga uralja a csütörtököt.

Újabb döntetlenjével is továbbjutott a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-30-as döntetlent játszott Egyiptommal a vb-n.

Horvátországba igazolt Kleinheisler

Az NK Osijek csapatában folytatja Kleinheisler László miután szerződést bontott a kazah Asztanával.

Az újabb veszteség után kettőt cserélt a vébén a férfi kézilabda-válogatott

A kapitányoknak nem maradt választásuk, bele kellett nyúlniuk a csapatba.

0

Bulvár

Milliárdos vagyont foglalt le a NAV a dunántúli számlagyárban

Fiktív számlák kiállításával foglalkozott az a bűnszervezet, amelynek működését országos akcióban számolta fel a NAV. A bűnszervezet tagjainál több gépfegyvert és pisztolyt találtak.

Vágó István elmondta Gundiról is a véleményét

A kvízműsorok egy legismertebb hazai alakja volt, azonban kilenc éve nem láthatjuk a tévében Vágó Istvánt, és őt ez nem lepi meg.

Az 5 legolcsóbb fajtatiszta kutya, akiket imádni fogsz

Vannak olyan fajtatiszta kutyafajták, amelyek messze híresek arról, hogy nagyon sok pénzbe kerülnek. Ugyanakkor tévhit lenne azt gondolni, hogy mindegyik kész vagyon, és csak a keverékeket lehet "jó áron" beszerezni! A Gobankingrates egy listán összegyűjtötte, melyek a legolcsóbb fajtiszta kutyafajták, vásárlási ár és fenntartási költségek figyelembe vételével. Lássuk, ezt figyelembe véve mik kerültek fel a mi listánkra.

Óriási változás jön a magyar használt autóknál

Ennek már nagyon ideje volt, régóta várt fordulat történik.

Meztelenül állt modellt Hegyi Barbara: fotó

Miss Októberként pózol, ruha nélkül.

Ez a kabát még vagy 10 évig tuti divat lesz: ha most beszerzed, nem kell lecserélned egy darabig

Megannyi divathullám közül sosem könnyű megtalálni azokat a kedvenceket, amiket aztán akár évekig is elhordhatsz, most mégis itt van egy, ami szerencsére még sokoldalú is.

Négy csodás európai sziget, ahol a turista hiánycikknek számít

Az év azon szakaszához értünk, amikor néhány plusz Celsius-fokért és pár kósza napsugárért akár hosszabb utakra is hajlandóak vagyunk. A jó hír, hogy a boldogság sokkal közelebb van a Maldív-szigeteknél.

Nézd, kivel futott össze Palik László Dominikán

Az Exatlon Hungary forgatásai festői helyszínen, Las Terrenas-ban zajlanak. Palik László nemcsak a fantasztikus kilátást élvezi, hanem új cimborára is lelt ott! ˝Ő a legújabb barátom itt Dominikán˝ - írta a közös fotójukhoz.

Élve falta fel egy 700 kilós krokodil az őt etető tudóst - videó

A tragédia egy indonéz gyöngykagylófarmon történt, miközben hússal etette az állatot a gondozója.

Mutatjuk, mikor jön a legközelebbi havazás

A hét második felében azonban visszaesik a hőmérséklet.

Alig várja a mentett kacsa, hogy gazdija hazaérjen a munkából - cuki videó

Kevesen részesülünk olyan fogadtatásban, mikor hazaérünk a munkából, mint a Petunia nevű kacsa gazdija!

0