Ezt olvasta már?


Szalai: fájó kimondani, de ez a realitás

Szalai Ádám szerint fájó kimondani, de ez a 3-0-s vereség a realitás a magyar labdarúgó-válogatott számára az Európa-bajnok Portugália vendégeként. (Pécsi Napilap)

"Nehéz most mit mondani. Idejöttünk az Európa-bajnokhoz és simán kikaptunk. Sajnos ennyivel jobbak. Egyelőre nem tudok a pozitívumokra gondolni" - mondta csalódottan a Hoffenheim csatára.

Kalmár Zsolt viszont látott olyan dolgokat, amelyeket sikerült megvalósítania a csapatnak. Szerinte helyenként sikerült jól megtartani a labdát és kihozni a hátsó harmadból. Úgy vélte, a legnagyobb probléma az volt, hogy nem tudták végigvinni az akciókat.

"Sok kidolgozott helyzetük nekik sem volt, de azt a keveset kiválóan kihasználták. Ha egy pici területet kapnak, máris életveszélyes támadásokat tudnak vezetni" - beszélt a riválisról Kalmár.

Gulácsi Péter többek között arról beszélt, hogy az első gólnál tehetetlen volt, a másodiknál Cristiano Ronaldo takarásból lőtte el a labdát, viszont a harmadik találatnál úgy érezte, hibázott, mivel az ő oldalára érkezett a Real Madrid szélsőjének szabadrúgása, de egy lépést tett befelé, amiatt nem érte el a labdát.

A Leipzig kapusa nem kívánt a világbajnoki selejtezőcsoport állásával foglalkozni, mert úgy vélte, jelen helyzetben - a százszázalékos éllovas svájciak nyolc, a portugálok pedig öt ponttal előzik meg a magyarokat "féltávnál" - lépésről lépésre kell haladni.

"Elsőként nyerni kell júniusban Andorrában, aztán meglátjuk a többi eredmény hogyan alakul" - mondta Gulácsi.

Gyurcsó Ádám úgy érezte, nem volt sokkal jobb a portugál válogatott, de minden egyes hibát kegyetlenül kihasznál, ezért a világ egyik legjobbja.

"Azért volt kevesebb lehetőségünk, mert világklasszis csapat ellen játszottunk, nem azért, mert kevesebb támadó szellemű futballista volt pályán. Mindent megtettünk, a labdát sikerült jól megtartanunk, de az utolsó passzok nem sikerültek. Ennek egyik oka, hogy a mi játékosaink nem topligákban játszanak. Tanulnunk kell ezekből a meccsekből" - értékelt az MTI kérésére Bernd Storck szövetségi kapitány, aki hozzátette, a játékosoknak azt mondta, emelt fővel hagyhatják el a stadiont.

Kollégája, Fernando Santos a csoportállásról udvariaskodva úgy vélekedett, nem szabad még leírni a magyarokat a kijutásra esélyes csapatok közül, hiába kerültek most jelentős hátrányba.

A magyar válogatott legközelebb június 5-én Oroszországot fogadja barátságos mérkőzésen, majd négy nappal később Andorra vendége lesz vb-selejtezőn.







0
0
0

hírek innen, onnan

A tested üzen: 8 meglepő tünet a várandósság alatt, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

A várandósság időszaka tele van változásokkal – testi és lelki szinten egyaránt. Miközben sok tünet természetes velejárója ennek az...

Máris egymásnak feszült Magyar Péter két minisztere, a Tisza kormány megalakulása előtt robbant a vita

Nem egyeztettek erről Magyar Péterrel, nagyon mást gondol a két miniszter.

Kövérnek láttam magam: egy lányt, aki azt hitte, a kilókkal küzd – pedig valójában a testképével

„15-16 évesen kezdtem el méricskélni magam. Nemcsak a mérlegen, hanem a tükörben is: fejben listát vezettem arról, miből kellene...

Átszabja hadseregét Ukrajna – itt a terv

Ukrajnában haderőreformot dolgoznak ki - közölte pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Végre lefelé mozdult el az olajár

Vegyes hangulatban zártak a világ tőzsdéi pénteken: miközben Londonban enyhe visszaesést mértek, az amerikai piacok erősödtek.

Meghúzta a váratlant a forint május elseje alkalmából

Péntek délutánra érezhetően erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.

Keményen üzent Kína az iráni háború miatt: felszólították az Egyesült Államokat a tengeri blokád feloldására

Kína ENSZ-nagykövete szerint létfontosságú az iráni tűzszünet fenntartása. Ha a Hormuzi-szoros Donald Trump kínai látogatásáig zárva...

Tacskóhadsereg vette be a Városligetet – videó

Május 1-jén ismét megtelt élettel a Városligeti Nagyrét: az elmúlt években Magyarország egyik legmeghatározóbb kutyás közössége...

Te gondoltad volna? Térképen mutatjuk, mely országokban számít nemzeti ünnepnek május 1.

Május elseje a legtöbbünknek a majálist és a pihenést jelenti, ám a globális térkép meglepő különbségeket mutat.

Majka odamondott: „Nagyszájú csaj” – ezt gondolja az X-Faktor új mentoráról

Az X-Faktor 2026-os szériájában nemcsak a mentorok, hanem a műsorvezetők névsora is alaposan megváltozott: Gáspár Laci és Majka párosát...

Most rosszabb helyzetből indulunk az euró bevezetéséhez, mint 25 évvel ezelőtt

A Téma legújabb adásában Bod Péter Ákos közgazdásszal az euró bevezetésének előnyeiről és kihívásairól beszéltünk....

Magyar Orvosi Kamara: Tüneti kezelés lenne a szabad orvosválasztás visszavezetése

A kamara Kapitány István leendő gazdasági miniszter szabad szülésorvos-választásról szóló bejegyzésére reagált.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0