Ezt olvasta már?


Százkét éves korában elhunyt Ieoh Ming Pei világhírű kínai-amerikai építész

New Yorkban 102 éves korában elhunyt Ieoh Ming Pei, a világhírű kínai-amerikai építész, a párizsi Louvre üvegpiramisának tervezője - jelentette a The New York Times című lap csütörtök este az építész fiára hivatkozva.

A Kantonban született Pei 18 esztendős kora óta élt az Egyesült Államokban, kiemelkedő alkotásai szerte a világban dicsérik tehetségét. Alkotásai között van a párizsi Louvre előtti üvegpiramis, a bostoni Kennedy Könyvtár, a washingtoni Szépművészeti Múzeum keleti szárnyának modern épülete vagy a Katarban nemrégiben megnyílt Iszlám Művészeti Múzeum, de tervezett iskolákat, kórházakat, irodaépületeket, lakóházakat is.

Munkásságát számtalan amerikai és nemzetközi díjjal ismerték el.

Tehetős bankár fiaként érkezett az Egyesült Államokba, kevés angoltudással. Elvégezte a tekintélyes bostoni műegyetemet, majd ipari formatervezésből mesterfokú diplomát szerzett a Harvardon. Saját céget alapított 1955-ben. Tizenkét évvel később, 1967-ben a coloradói Boulderban épített, a Sziklás-hegységhez illeszkedő légkörkutató intézet megtervezésével robbant be az építészvilágba. Mint később emlékezett: "hálózsákkal és olcsó vörösborral" ment terepfelmérésre Walter Orr Robertsszel, az intézet alapító igazgatójával.

Pei nagy műgyűjtő volt, valamint a költészet és a természet szerelmesként is számon tartották. Feleségét, akivel hetvenkét évig élt házasságban, öt éve vesztette el.

Franciaország és a Louvre pénteken tisztelgett a művész emléke előtt.

"Modern koncepcióval nagyon igazságosan tudott vitázni a korábbi klasszikus struktúrákkal" - hangsúlyozta közleményében Franck Riester francia kulturális miniszter.

"Radikális mértani formáival a Pei márkában érvényesült a formai tisztaságra és hatékonyságra, valamint a közjó szolgálatára való kettős törekvés, amelyet a Bauhaustól, Walter Gropius és Breuer Marcell látnoki építészektől örökölt, és amelyet Frank Lloyd Wright és Le Corbusier ihletett" - tette hozzá.

Jack Lang, aki az üvegpiramis építése idején volt kulturális miniszter, szintén fejet hajtott "építész egyszersmind klasszikus és modern zsenialitása előtt".

Pei művészete "a történelemben gyökerezett, és egyben összhangban volt a saját korával" - mondta a néhai Francois Mitterrand elnök volt minisztere.

A Louvre dolgozói több percen át tapsoltak a Piramis alatt. "Tisztelet Ieoh Ming Peinek, a Piramis építészének. Intelligenciája, eleganciája és hihetetlen mosolya a lelkünkben marad" - írta a Twitteren a múzeum.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fotókon az elmúlt hét legemlékezetesebb pillanatai: botrányok, drámák, meglepetések - galéria

Az utóbbi egy hét sem volt mentes az izgalmaktól. Sokféle, egymástól egészen eltérő hír kavarta fel a mindennapokat úgy belföldön,...

A fiatal felnőttek körében egyre gyakoribb vastagbélrák összefüggésben állhat egy itthon is használt gyomirtóval

Egy új kutatás egy elterjedt gyomirtóval hozta összefüggésbe a korai kezdetű vastagbélrák növekvő esetszámait. A felfedezés azért is...

Hosszú Katinka friss fotókon mutatta meg családját, és őszintén beszélt az anyaságról

A háromszoros olimpiai bajnok úszó anyák napja alkalmából osztott meg képeket, amelyeken férjével és két kislányával, Kamíliával és...

Saját tévé a zárkában: megszólalt a Till Tamás-ügy vádlottjának anyósa

A vádlott anyósa beszélt a férfi fogvatartási körülményeiről. A férfi egyedül van a zárkájában, de saját tévét nézhet. A család...

„Nincs érintés, nincs ölelés, és hidd el, ez kibírhatatlan!” - Csonka András szívszorító üzenetet küldött elhunyt édesanyjának

A népszerű színész egy közösségi médiás bejegyzésben fordult elhunyt édesanyjához. A posztban a fizikai érintés hiányát nevezi a...

Ilyen lesz ellenzékben a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az újonnan megalakuló Országgyűlésben mindig azon lesz, hogy ellenzéki pozícióból megvédje az...

Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő...

Már szivárognak a részletek a meglógott 220 millió dolláros iráni olajszállítmányról

Valószínűleg már Donald Trump amerikai elnök is tud az incidensről.

Nem marad el az EU válasza Trump büntetővámjára

Az USA jövő héttől növeli a vámtarifát. Az Európai Unió válaszlépéseket fontolgat az Egyesült Államok drasztikus az egyoldalú...

A tudósok szerint lehetséges üzenetet küldeni a múltba, egyre közelebb az időutazás

A Csillagok között című film segíthet a magyarázatban.

A profi asztrológus komoly üzenete három csillagjegynek, akik, most nehéz időszakot élnek meg

A hivatásos asztrológus megnyugtatott három csillagjegyet, akik most nehéz időszakon mennek keresztül.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

0