Ezt olvasta már?


Szeptember második felében rendezik meg a Kecskeméti Népzenei Találkozót

Rendhagyó népzenei órák, prímásverseny és -találkozó, hagyományőrző gálaműsor, népzenei konferencia, nemezkiállítás, táncházak és koncertek is szerepelnek a csütörtökön kezdődő Kecskeméti Népzenei Találkozó programjai között.

A szervezők - a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, valamint a Hagyományok Háza - tájékoztatása szerint, a maga nemében egyedülálló rendezvénysorozat összeállításakor nagy figyelmet fordítanak a kodályi örökség és szellemiség megőrzésére, amely mind a közönségnek szóló, mind a szakmai programokban megmutatkozik. A XXIX. Kecskeméti Népzenei Találkozó első napján, szeptember 19-én Nagy Mari és Vidák István nemezkiállításának megnyitóját követően Csík János és a Mezzo formáció lép színpadra.

A szervezők a rendezvényhez minden alkalommal konferenciát is kapcsolnak. Az idei, Él-e még a népzene? - Népzenei terepkutatás a XXI. században című tanácskozás előadói egyebek mellett a magyar népzenei keletkutatás legfrissebb eredményeit ismertetik.

Minden évben kiemelt eseménye a találkozónak a hagyományőrző gálaműsor is, amelyre több tájegységről hívnak népzenész és énekes mestereket. Idén az Alföld, a Dunántúl, Erdély és a Felföld hagyományőrző népzenészeivel találkozhat a Hírös Agóra közönsége szeptember 20-án. A színpadi produkciót táncház követi a Góbé zenekarral és Berecz Istvánnal.

Az Agócs Gergely vezette Fonó Zenekar Atyai ág című produkciójában egy több évtizedes gyűjtőmunka eredményét, a magyar népzene Kodály által kijelölt, keleti irányú kapcsolatait tárja a közönség elé szeptember 21-én Dagesztánból, a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságból, a Kabard-Balkár Köztársaságból és Baskortosztánból érkező énekes és zenész vendégekkel. Az esten fellép többek között Arszlanbek Szultanbekov énekes és dombra-játékos is. A nap eseményeit a Parapács zenekar vezette táncház zárja.

Szeptember 22-én kézműves foglalkozásokra, Paár Julcsi családi koncertjére, majd a Duna Művészegyüttes Örökkön örökké című táncszínházi előadására várják az érdeklődőket.

A népzenei találkozó keretében idén is lesz Kecskefőző Fesztivál. Az iskolákban rendhagyó órákat tartanak, és megrendezik a prímástalálkozót, valamint a VII. Kecskeméti Prímásversenyt is, amelyre idén táncházzenész hegedűsök jelentkezhettek.

Az első Kecskeméti Népzenei Találkozót még 1967-ben Heltai Nándor helytörténész és Kálmán Lajos népzenekutató szervezte meg, teret adva az autentikus magyar népzene, valamint az irodalom és a népzene találkozási pontjainak bemutatására.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Az Ersténél van? Hamarosan önnél is megszűnhet a mobilbankolás

Az Erste Bank tájékoztatása szerint március 28-tól megszűnik a George App mobilalkalmazás támogatása az Android 9-et futtató...

Orbán Viktor: Ötmillió magyar fog dolgozni a jövőben

Egerben folytatódott Orbán Viktor választás előtti országjárása.

Orbán Viktor Egerben tart utcafórumot: "Dobó István lábainál állni megtiszteltetés"

Kedden este Orbán Viktor miniszterelnök országjárása újabb állomásához érkezik, Egerben tart majd utcafórumot este 18 órától a Dobó...

Így csökkentheti akár 30%-kal is a rezsit egyetlen felújítással – Szakértő segít

Egyetlen felújítás, amely látványosan csökkentheti a rezsit. A szakértők szerint a korszerű nyílászárók és árnyékolástechnikai...

7 álomszép ruha az Oscar-gáláról, ami tökéletes inspiráció lehet egy esküvőhöz

A 2026-os Oscar-gálán feltűnően sok híresség tündökölt menyasszonyi stílusú ruhában. A klasszikusan hófehér kreációkban úgy...

Feljelentést tett az ukrán Oscsadbank a magyar hatóságok ellen, terrorcselekmény gyanúja is felmerült

Nemcsak a lefoglalás jogalapját vitatják: súlyos vádak is előkerültek, köztük terrorcselekmény és jogellenes fogvatartás gyanúja.

Donald Trump szerint a NATO „nagyon ostoba hibát” követett el

Elutasították a segítségnyújtást Iránnal kapcsolatban.

Emlékszel még a ’80-as évek szívtiprójára? Tony Danza ősz hajjal szinte felismertetetlen

A színész alkotásai hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendtek

A nők fele megjátszotta már. Miért színleljük az orgazmust?

A színlelt orgazmus ezer meg egy újságcikk és film – legyen az dráma vagy vígjáték – témája, de most végre a tudomány is...

Ruszin-Szendi Romulusz a meghurcolt Laponyi Zsoltnak: Április 12. után újra megtalálhatod a helyed a rendőrségnél

A Tisza Párt honvédelmi szakpolitikusa szerint ha valaki komolyan veszi a szakmáját és kiáll az igazságáért, az a jelenlegi rendszernek...

Rossi felülírta a Liverpool edzőjének véleményét, Szoboszlairól mondott meglepőt

Marco Rossi kihirdette keretét, hamarosan ismét pályára lép a magyar válogatott.

Megint rendőrök jöttek a Baywatch egykori sztárjáért

Őrizetbe vették az amerikai Wisconsin államban a Baywatch sorozatból ismert Alexandra Paul-t: a színésznő egy állatjogi akcióban vett...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

0