Ezt olvasta már?


Szigorú feltételekkel indul októberben a kosárlabdaszezon

Szigorú járványügyi előírásokkal indul el október elején a férfi és női kosárlabda NB I 2020/21-es idénye.

A szövetség (MKOSZ) honlapján közzétett alapelvek szerint a kispadon kizárólag azok a sportolók és szakemberek ülhetnek, akik az első bajnoki mérkőzésük előtt 72 órán belüli negatív PCR-tesztet tudnak felmutatni. A sportolóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy az elmúlt 72 órában nem mutattak légúti fertőző betegségre utaló tünetet, nincs karanténban tartózkodási kötelezettségük és tudomásuk szerint az elmúlt hét napban nem érintkeztek fertőzött személlyel.

Hasonló kötelezettségek vonatkoznak a játékvezetőkre és ellenőrökre is.

Ha egy sportszervezet bármely sportolójának, vagy szakemberének teszteredménye pozitív, gondoskodni kell az azonnali elkülönítéséről és az állami járványügyi protokoll megindításáról. Tünetmentes COVID-19 pozitív teszteredmény esetén a sportolóknak legalább kettő-négy hétig javasolt a fizikai kímélet, a verseny- és szabadidősport mellőzése. Tünet esetén ugyanez hat hét.

Az MKOSZ közölte, rendkívül fontos, hogy a járványhelyzet alatt a sportlétesítményekben a nézők által használt terület szigorúan elkülönüljön a sportolók által használt területtől, és a sportolók a nézőkkel ne kerülhessenek fizikai kontaktusba. A kispadokat, a jegyzőasztalt és a technikai asztalt a nézőtértől átlátszó fallal el kell választani, ennek hiányában a nézőtér érintett részét le kell zárni.

A sportlétesítménybe történő belépéskor a testhőmérsékletet érintésmentes méréssel ellenőrizni kell. A nézők kizárásával sorra kerülő mérkőzéseken legfeljebb 21-21 főnyi sportoló lehet jelen, illetve a segítőkkel és a személyzettel együtt a teremben tartózkodók összlétszáma nem haladhatja meg a száz főt.

A szövetség négy készültségi szintet határozott meg a járványhelyzet alakulásának a függvényében. Vörös besorolás esetén a csoportos kosárlabda-tevékenység nem engedélyezett, narancs szinten kizárólag edzés engedélyezett pályánként legfeljebb húsz fővel, sárga fokozatban mérkőzés és edzés is engedélyezett pályánként legfeljebb ötven fővel, míg zöld szinten mérkőzés és edzés engedélyezett a jogszabályi korlátoknak megfelelő nézőszámmal.

A tervek szerint a férfi és női NB I küzdelmei október 3-án kezdődnek meg.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Radnai Márk: Egy dolgot le kell szögeznünk, srácok, nők nélkül sehová sem jutnánk

Barátnőjének mondott köszönetet a Tisza Párt alelnöke.

Az NKA több bizottsági tagja is azt állítja, ők nem a celebgazdagító-galuskaevős programokat hagyták jóvá

A Telex megszerezte azt a dokumentumot, ami feltehetően a tagok elé került, és ebben csak a Márai- és a Jókai-program szerepel.

MI-hallucinációt találtak Dél-Afrika mesterséges intelligenciát szabályozó javaslatában

Vicces leckét kapott a dél-afrikai kormány arról, miért is kell odafigyelni a mesterséges intelligenciára

Vért izzadva küzdötte le a bosnyákokat: EK-döntős a Tatabánya

Hatalmas küzdelem után szenzációs siker.

Kétszeres termés ugyanarról a területről: Így hozhatod ki a maximumot a retek utáni másodvetésből

A hónapos retek betakarítása után sokan elkövetik azt a hibát, hogy hetekig üresen hagyják a területet, pedig a felmelegedett,...

Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, csak heteik vannak hátra

A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy...

Magyar csoda keringhet a Hold körül

„A Holdért folyó globális űripari versenyben Európa jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe, de a kisműholdas technológia az a...

Új fegyvert vet be Brüsszel, amivel már a tervezőasztalon kigyomlálják a káros nemzeti szabályokat

Az Európai Bizottság figyelmeztette a tagállamokat, hogyan alkalmazzák az arányosság elvét az egységes piacot érintő nemzeti szabályok...

Ez volt a világ legelső automatája: meglepő, mit árultak benne az ókorban

Amikor a pályaudvarokon aprót dobunk a kávégépbe, bele sem gondolunk, hogy egy több mint kétezer éves technológiát használunk. A...

5 pompázatos szúnyogűző virág: elhajtják a vérszívókat és roppant mutatósak

Ezek a látványos és könnyen gondozható szúnyogűző virág fajták természetes módon segíthetnek csökkenteni a szúnyogok jelenlétét,...

Szolgálatba állnak a motoros és kerékpáros „gyors-beavatkozó" egységek

A kétkerekűvel járó mentősök állandó mozgásban lesznek, hamarabb odaérnek egy baleset helyszínéhez, így életmentő beavatkozást...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0