Tereprali - Dakarosok és Európa-bajnokok a hétvégi negyedik Riverside Baján
A Dakar-ralit is megjárt versenyzők és több Európa-bajnok mellett a tereprali legjobb magyar képviselői vesznek részt a negyedik alkalommal sorra kerülő Riverside Baja elnevezésű viadalon, amely pénteken kezdődik és vasárnap ér véget Magyargencsen és környékén.
A Veszprém-megyei település közvetlen környezetében több mint 300 kilométer gyorsasági szakasz vár a versenyzőkre. Az autósok és a kamionosok pénteken déltől szombat estig teljesítik a távot, míg vasárnap már csak az enduro magyar bajnokság motorosai száguldanak a számukra kialakított speciális szakaszokon, két kavicsbánya területén.
"A verseny jelentősen megújul az eddigiekhez képest, hiszen egyrészt Szombathely helyett az a Magyargencs ad nekünk otthont ezúttal, ahol korábban már a HunGarian Baja világkupa-futam egyik szakaszát is bonyolítottuk, valamint különlegesség, hogy a tereprali esetében több mint 300 kilométer szelektív szakasz mellé csak alig több mint 10 kilométeres összekötő szakaszt használunk, amely egy ekkora verseny esetében egyedülálló" - mondta Garamvölgyi Zoltán, a viadal rendezője.
A Riverside Baja a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a nyílt magyar tereprali-bajnokság futama is egyben. Az indulók között lesz többek között a korábban a Dakaron is számos alkalommal résztvevő cseh Miroslav Zapletal, és harmadszor nyerheti meg a versenyt a magyar bajnokságban szereplők közül az autósoknál Fazekas Károly, a motorosoknál pedig Hodola Richárd.
A nézők mindhárom napon ingyenesen tekinthetik meg a száguldást.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


