Ezt olvasta már?


Terrorizmus: az Iszlám Állam globális hálózatát nem lehet egyszerre legyőzni

Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az Iszlám Állam terrorszervezet globális hálózatát nem lehet egyszerre legyőzni, minden sejtet külön fel kell számolni, majd meg kell oldani azokat a problémákat, amelyek teret adtak a terroristáknak.

Szalai Mátét és Kaiser Ferencet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensét arról kérdezték az M1 aktuális csatornán vasárnap, hogy sikerült felszabadítani az utolsó olyan kelet-szíriai területet, amelyet az Iszlám Állam még ellenőrzés alatt tartott.

Szalai Máté azt mondta: könnyebb dolguk van a nyugati szövetségeseknek, ha egy kvázi államként működő, területtel rendelkező terrorszervezettel harcolnak.

Kaiser Ferenc megjegyezte: a Közel- és Közép-Keleten az Iszlám Állam volt az első olyan terrorszervezet, amely megpróbált állammá szerveződni; erre Latin-Amerikában volt példa, viszont Kolumbia katonai képességei nem összemérhetők a szíriaiakkal vagy az irakiakkal.

Szalai Máté úgy vélte: nem biztos, hogy megbukott az Iszlám Állam, mivel történetük során több olyan időszak volt, amikor nem birtokoltak területet, mint amikor igen. Hozzáfűzte: Irakban 2017 júliusában jelentették be, hogy katonailag legyőzték a terrorszervezetet, de az azóta is rendszeresen követ el merényleteket.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz az Iszlám Állam harcosaival, Kaiser Ferenc azt válaszolta: lehet, hogy jön egy új szervezet, egy karizmatikusnak tűnő vezetővel, hiszen a problémákat, amelyekből a fanatizmus táplálkozik - a gyenge államiságot, a reménytelenséget, az éhínséget, a nyomort - nem lehet katonai úton megszüntetni, ezek összetettebb kérdések.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Balázs Andi gyásza nem szűnik: „Édesapám és édesanyám odaát várni fognak engem”

A színésznő híres az optimizmusáról, azonban a mosolya mögött drámai veszteségek húzódnak. Balázs Andi most fájdalmas évfordulóhoz...

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a...

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.

Kimondták Iránból, amire senki sem várt: örökre elvághatják a világkereskedelem egyik ütőerét

Mohammad Bagher Ghalibaf, az iráni parlament elnöke az X-en azt írta, a Hormuzi-szorosnál fennálló helyzet már soha nem lesz olyan, mint a...

A magyar civilek ellen is lejáratókampányt szervező izraeli cég vezetése a választásokra készülő Szlovéniában járt

Egy újságírókat és aktivistákat tömörítő szervezet szerint a Black Cube képviselői Orbán Viktor ottani szövetségesével, a most...

Egy volt rendőrtiszt molinóval tiltakozott Orbán vasárnapi beszéde alatt, civil ruhás fegyveresek rángatták el és bilincselték meg

Csőgör Péter szerint a TEK-eseknek őt kellett volna védeni, ehelyett kirángatták a tömegből.

Háborús feszültség Dél-Amerikában: Kolumbia bombázással vádolja Ecuadort

27 elszenesedett holttestet találtak Kolumbiában egy rejtélyes bombázás után.

Gulyás Balázs akkorát sóhajtott, hogy Dobrev Klára plakátja eldőlt mellette

A riporter arról kérdezte az ellenzéki párt elnökét, mit szól ahhoz, hogy egyik képviselőjelöltjük, Hanek Gábor a központi ...

Összeomlott egy belső udvari építkezés: négy halott.

A tűzoltóság, a rendőrség és a mentőszolgálat bevonásával nagyszabású mentőakció indult. A délutáni baleset oka egy udvaron...

Időutazás Csepelen: a kerülettel frissen ismerkedő fideszes jelölt országgyűlési képviselőként tette le a Lidl-bolt alapkövét

Király Nóra, a Fidesz új csepeli képviselőjelöltje, Borbély Lénárd polgármesterrel közösen kampányol a kerületben. Szövetségük a...

Dráma Vas megyében: egy pár holttestére bukkantak egy családi házban

Egy 65 év körüli férfit és női élettársát találták meg holtan Vas vármegyei otthonukban. A hatóságok szerint nem történt...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

0