Ezt olvasta már?


Tíz bemutató a kecskeméti Katona József Színház következő évadában

Tíz bemutatót, két felolvasóestet és egyetemi osztálytermi előadást is tervez a 2020/2021-es évadában a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház - derült ki a teátrum hétfői évadnyitó társulati ülésén.

Cseke Péter, a kecskeméti teátrum igazgatója elmondta: úgy érzi, közönségük készen áll az újranyitásra, hiszen két nap alatt annyi bérletet értékesítettek, mint a korábbi években öt hét alatt.

Hangsúlyozta: pályázatnak köszönhetően a nyílászárók cseréjével és fürdőszoba-felújításokkal folytatódik a színészház korszerűsítése. Bejelentette továbbá, hogy a sikeres közbeszerzési eljárás eredményeként féléves késéssel, de eldőlt, hogy kik tervezik a nagyszínház felújítását, amelynek konkrét munkálatai a tervek szerint 2022 nyarán kezdődhetnek meg.

A direktor kiemelte: a hét nagyszínházi bemutató közül az első október 2-án a Légy jó mindhalálig című musical lesz Nagy Viktor rendezésében. Az Egy csók és más semmi című zenés vígjátékot 2021. január 8-án Szőcs Artúr állítja színpadra, majd Gogol A revizor című vígjátékának bemutatóját Pataki András rendezésében 2021. március 5-én láthatja a közönség.

Donizetti A csengő című vígoperáját a színház igazgatója, Cseke Péter, Shakespeare egyik klasszikusát, a Szentivánéji álom című táncszínházi előadást pedig Barta Dóra viszi színre. Mindkettőnek 2021. április 16-án lesz a bemutatója.

A gyermekeket először október 7-én Barta Dóra rendezésében, a Kecskeméti City Balett előadásában a Hamupipőke című mesebalettre, majd 2021. január 27-én A jegesmedve szerelmese című zenés "klímamesére" várják, amelyet Cseke Péter rendez.

A Kelemen László Kamaraszínházban szeptember 25-én mutatják be a Nyolc nő című bűnügyi komédiát Kéri Kitty, december 11-én a Férjek és feleségek című komédiát pedig Szente Vajk rendezésében.

A Ruszt József Stúdiószínházban Szerednyei Béla állítja színpadra a Jövőre, veled, ugyanitt című romantikus vígjáték második részét, amelyet december 18-án mutatnak be.

Ősszel és tavasszal - szintén a stúdiószínházban - felolvasószínházi estéket is tartanak. Az első, október 10-én Tasnádi István Memo - a felejtés nélküli ember című előadást Kocsis Pál rendezi. A teátrum egyetemi osztálytermi előadását pedig Dohy Balázs egyetemi hallgató viszi színre.

A kecskeméti színház új főrendezője, Szente Vajk kiemelte: három irányelve közé tartozik az innováció, az új utak keresése, az új irány felé való törekvés. Szintén fontos számára az érthető, de közben elgondolkodtató színházi előadások megteremtése, akárcsak a teátrumban dolgozók lélektana, egymásra hatása, párbeszéde.

A színház új művészeti tanácsadója Pataki András lesz. A Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője hangsúlyozta: nagy öröm számára, hogy a világirodalom egyik legnagyobb remekét rendezheti Kecskeméten és a megújuló nemzeti színház koncepciójának felépítésében művészeti tanácsadóként részt vállalhat.

A színház tánctagozatát vezető Barta Dóra kiemelte: nyolcadik évadát kezdi meg a Kecskemét City Balett. Több taggal is bővülő társulatuk nemzetközi tánctalálkozón, vendégszerepléseken és nyílt napon is igyekszik megismertetni, népszerűsíteni a táncszínház, a balett műfaját.

Károly Katalin zenei vezető a színház zenei tagozatának bővüléséről számolt be, a zenekarba számos új tagot vettek fel és a közeljövőben önálló énekkara is lesz a teátrumnak. Kínálatukban pedig új műfajként az opera is megjelenik.

Cseke Péter a nyárról szólva elmondta: vendégelőadásaik ugyan elmaradtak, de pótolták két bemutatójukat és szeretnék megtartani októberben erdélyi fellépéseiket, majd novemberben a SZÍN-TÁR-t, a hazai és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatóinak találkozóját is.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Óriási a kontraszt: amíg az olaszok el vannak ájulva Magyar Péter római éjszakájától, itthon keményen nekimentek

Utcai tánc a vatikáni audiencia után A vatikáni diplomáciai programját követően Magyar Péter Róma belvárosában,...

Felül kell vizsgálni a hároméves bérmegállapodást

„Egyetértettünk abban, hogy a korábban megkötött (hároméves) bérmegállapodást a makrogazdasági körülmények és tényadatok...

Etikátlan lenne bónuszt fizetni a HUN-REN vezetőinek az államtitkár szerint

Horváth Péter arról is beszámolt, hogy Stipsicz András kinevezése átmeneti.

„Anya, azt hiszem, megfáztam” – az orvos elárula, hogyan készítheted fel a gyerek szervezetét az őszi időszakra

Az iskolakezdéssel egyik napról a másikra megváltozik a gyerekek napirendje.

Molnár Áron nyíltan nekiment Magyar Péternek: kemény lépést követel Orbán Viktor ellen az elszámoltatási ígéretek miatt

Nyílt levélben sürgetik a volt miniszterelnök elszámoltatását Molnár Áron színész-aktivista a közösségi oldalán közzétett nyílt...

Bődületes kapushiba okozta Haalandék vesztét Portugália ellen, a görögök történelmi győzelmet arattak Németországban

Az ír bojkott elmaradt Debrecenben, de a szigetországiak így is nyertek Izrael ellen.

Nemzetek Ligája: Sokk Németországban, Izrael 12 perc alatt bukta el viharos meccsét Debrecenben - videó

Klopp hazai bemutatkozása vereséggel zárult a német válogatott kispadján, Portugália viszont újabb győzelmet aratott a Nemzetek...

Drámai pillanatok a stúdióban: valaki kiesett, nem folytathatta a Sztárban Sztár műsorát

Vasárnap este ismét megtelt a Sztárban Sztár stúdiója, a versenyzők pedig a második élő adásban is alaposan megdolgoztatták a zsűrit....

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai szeptember utolsó és október első napjaiban?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a szeptember...

Hajtóvadászatot indított a rendőrség, miután két dél-afrikai szórakozóhelyen is lövöldözés tört ki egyetlen este alatt

Ezekben 27-en vesztették életüket, de egyelőre egy elkövetőt sem sikerült elfognia a hatóságoknak. Egyre nagyobb gondot jelentenek az...

Mindig kifogástalan illatod lesz, ha beveted ezt a 6 trükköt

Kíváncsi vagy, mi a titka azoknak, akiknek mindig fantasztikus az illata? Akik a legnagyobb kánikulában is üdén illatoznak, mintha most...

0

Sport

Piros lapért kiált a Szoboszlaiék párbaját végignéző ex-játékvezető

Sokkal erélyesebben kellett volna megfékeznie a balhét az angol bírónak Budapesten.

Soha nem látott szakadék a magyar labdarúgásban, a problémára továbbra sincs megoldás

Az NB I iránti érdeklődés továbbra is messze elmarad az MLSZ elvárásaitól.

Szoboszlai meglökte az ukránt, aztán a haját kezdte igazgatni - imádta a jelenetet a The Sun

Szoboszlai Dominik meglökött egy ukrán játékost a pénteki nemzetek Ligája-találkozó végén kitört balhé során, majd lazán elsétált és megigazította a haját – a jelenetet a legismertebb brit bulvárlap sem hagy

Luka Modric örök, felállva tapsolta a horvát zsenit Prága közönsége

A Wembley-ben az angol védelmi hibák és Harry Kane kihagyott büntetője sokba kerültek.

Súlyos sérülés miatt szakadt félbe a meccs: "Valami nincs rendben a fejekben" - keményen kritizálta csapatát a klubelnök

Több mint fél órára félbeszakadt a Sajóbábony VSE és a Parasznya SE megye I-es mérkőzése, miután a hazaiak egyik játékosa súlyos arc- és fejsérülést szenvedett, és mentővel kórházba kellett szállítani. A v

Visszatért a Liverpoolban, Szoboszlai mellett tarthatja a Real Madrid kiszemeltjét

Még nem sikerült új szerződést kiharcolnia Liverpoolban, nem úgy, mint a vele szinte egyszerre érkező Szoboszlai Dominiknek. 

Két támadót is itthon hagyott Rossi az északír meccs előtt: "Ez nem edzőtábor, hanem kórház"

A magyar labdarúgó-válogatott Jurek Gábor, Tóth Rajmund és Szalai József nélkül utazott el vasárnap Belfastba, ahol hétfőn Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi nyilatkozott a talá

0
0

Bulvár

Tíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerek

Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület két alapítója elárulta, miért haragszanak az előző kormányra, és milyen áttörést sikerült elérniük az újjal.

Hollywood ünnepelt filmsztárjából prostituált lett: 39 évesen, teljesen lecsúszva halt meg a gyönyörű színésznő

Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében is ritk

Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná

Toroczkai László a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán bejelentette: tárt karokkal várja a cigányokat és zsidókat a pártban, miközben Zelenszkijéket azonnal megállítaná.

„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott

A Magyar Péter elleni fizikai támadások aggodalomra adnak okot, és még időben szigorítani kellene a miniszterelnök védelmén.

Vég-kiárusításba kezdett a Lidl: a bolti átlagár harmadáért vásárolhatsz be ezekből a csemegékből

A Lidl központilag szerzi be az árut, így a harmadáras akció valószínűleg a legtöbb hazai diszkontüzletében elérhető. Érdemes nyitott szemel járni!

Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Péter a tojásdobálással megzavart szolnoki fórumán

Tojással próbálták megdobni Magyar Pétert Szombaton Szolnokon; a miniszterelnök a szigorúbb vagyonadóról, a katáról és a tervezett gyárról is beszélt. A Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Pé

Bóka János: Már a jövő héten megindul a hajtóvadászat

Politikai leszámolásnak nevezte a Mandiner, a Terror Háza Múzeum és az Alapjogokért Központ körül zajló eseményeket a Fidesz frakcióvezetője.

Rendkívüli döntés: árplafont vezetnek be a gázolajra és benzinre a lakosságnak a töltőállomásokon

A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.

A nagymamád is viselte, most újra menő: a frog fastening kabát lesz az ősz slágere

Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új életre kelt,

0