Több mint 10 százalékkal nőtt a Bács-Kiskun megyei vállalkozások árbevétele 2018-ban
A Bács-Kiskun megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 10,2 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évhez képest - hangzott el a TOP 100 - Bács-Kiskun megye gazdasága 2019 című kiadvány csütörtöki bemutatóján, Kecskeméten.
Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kiadvány bemutatóján hangsúlyozta: "az előző év a stabilitás és a növekedés időszaka volt". Stabilan nőtt a megye gazdasága minden adat, így az árbevétel, az export, az import és a bérek tekintetében is. A Bács-Kiskun megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások nettó árbevétele 2018-ban több mint 400 milliárd forinttal gyarapodott, ezzel megközelítette a 4500 milliárd forintot. Ennek 64,6 százalékát a 100 legnagyobb cég adta, 12,9 százalékos árbevétel-növekedést realizálva, míg a többi vállalkozás nettó árbevétele 5,5 százalékkal bővült. A száz legnagyobb cég között első helyen a kecskeméti székhelyű Mercedes-Benz Manufactoring Hungary Kft. áll, amely az előző évi 1102 milliárd forintról 2018-ban 1145 milliárd forintra növelte árbevételét.
A megye második legnagyobb vállalkozásának, a tiszakécskei Duna Aszfalt Kft.-nek 75,6 milliárdról 129,5 milliárd forintra, a harmadik helyen szereplő bajai Axiál Kft.-nek pedig 74 milliárdról 78,7 milliárd forintra nőtt az árbevétele. Benda Ferencné, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága igazgatója elmondta: a megye nettó árbevételének több mint fele a feldolgozóipar teljesítménye, ötöde a kereskedelem, a gépjárműjavítás eredménye. Az építőipar lendülete megmaradt, részaránya 2018-ban túllépte a 10 százalékot, a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat részaránya a negyedik legnagyobb nemzetgazdasági ágként azonban nem éri el az 5 százalékot, növekedése elmaradt a megyei átlagtól. A 100 legnagyobb vállalkozástól származik a feldolgozóipar árbevételének több mint 80 százaléka, az építőipar árbevételének több mint 70 százaléka és a kereskedelem árbevételének 40 százaléka.
A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ágban kevésbé jellemző a nagyvállalati jelenlét, a top 100 vállalkozás részesedése nem éri el a 15 százalékot. Bács-Kiskun megyében a vállalkozások létszáma a 2017-es 2600 fős csökkenést követően 2018-ban 265 fővel emelkedett, így tavaly 95 359 embert foglalkoztattak. A megyei létszám egyharmadát a top 100 vállalkozás, kétharmadát a többi vállalkozás foglalkoztatja. A 100 legnagyobb cég esetében mintegy 2700 fővel nőtt az alkalmazottak száma, míg a többi vállalkozásnál 2400 főt meghaladó létszámcsökkenés történt. Kása Katalin, a Központi Statisztikai Hivatal felhasználói kapcsolatok főosztályának vezetője kiemelte: Bács-Kiskun megyében 2017-ben 1522 milliárd forint bruttó hazai terméket (GDP) állítottak elő, az ország GDP-jének 4 százalékát.
Két éve az egy főre jutó GDP 3 millió forint volt, a mutató alapján az utóbbi években a főváros és a megyék rangsorában javult a megye pozíciója, 2012-ben még a 12., 2017-ben már a 7. helyet foglalta el. Előadásából kiderült, a vállalkozások 95 százalékát 10 főnél kisebb létszámmal működtették, 1476 volt az ennél többet, de legfeljebb 49 főt foglalkoztató, 244 az 50 és 249 közötti létszámú, és 43 az ennél is nagyobb létszámú szervezet. A Bács-Kiskun megyei vállalkozások 2018-ban 331 milliárd forint értékű új beruházást valósítottak meg, összehasonlító áron egyharmaddal többet, mint 2017-ben. Országosan 23 százalékkal növekedett a beruházások volumene.
Kocsis-Nagy Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) minőségfejlesztési és stratégiai főigazgatósága stratégiai referense a megyei 100 legjelentősebb vállalata körében végzett kutatásukat összefoglalva kiemelte: a felmérésben résztvevő vállalatok csaknem kétharmada 20 százalék, vagy annál kevesebb diplomást foglalkoztat. A munkaadók humánerőforrásra vonatkozó igényeit felmérő kutatás egyik fontos kérdése az volt, hogy a munkáltatók milyen kompetenciákkal rendelkező munkavállalókat keresnek. A szakmai kulcskompetenciák vonatkozásában kiderült, hogy a csapatmunkát, az együttműködő magatartást, a szervezet iránti lojalitást és a problémamegoldó képességet tartják a legfontosabbnak. Az általános kompetenciák tekintetében pedig a megbízhatóság, a felelősségtudat, az igényesség és a motiváció a legfontosabb emberi tényező a munkaadók számára - sorolta.
hírek innen, onnan
Az Ersténél van? Hamarosan önnél is megszűnhet a mobilbankolás
Az Erste Bank tájékoztatása szerint március 28-tól megszűnik a George App mobilalkalmazás támogatása az Android 9-et futtató...
Orbán Viktor: Ötmillió magyar fog dolgozni a jövőben
Egerben folytatódott Orbán Viktor választás előtti országjárása.
Orbán Viktor Egerben tart utcafórumot: "Dobó István lábainál állni megtiszteltetés"
Kedden este Orbán Viktor miniszterelnök országjárása újabb állomásához érkezik, Egerben tart majd utcafórumot este 18 órától a Dobó...
Így csökkentheti akár 30%-kal is a rezsit egyetlen felújítással – Szakértő segít
Egyetlen felújítás, amely látványosan csökkentheti a rezsit. A szakértők szerint a korszerű nyílászárók és árnyékolástechnikai...
7 álomszép ruha az Oscar-gáláról, ami tökéletes inspiráció lehet egy esküvőhöz
A 2026-os Oscar-gálán feltűnően sok híresség tündökölt menyasszonyi stílusú ruhában. A klasszikusan hófehér kreációkban úgy...
Feljelentést tett az ukrán Oscsadbank a magyar hatóságok ellen, terrorcselekmény gyanúja is felmerült
Nemcsak a lefoglalás jogalapját vitatják: súlyos vádak is előkerültek, köztük terrorcselekmény és jogellenes fogvatartás gyanúja.
Donald Trump szerint a NATO „nagyon ostoba hibát” követett el
Elutasították a segítségnyújtást Iránnal kapcsolatban.
Emlékszel még a ’80-as évek szívtiprójára? Tony Danza ősz hajjal szinte felismertetetlen
A színész alkotásai hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendtek
A nők fele megjátszotta már. Miért színleljük az orgazmust?
A színlelt orgazmus ezer meg egy újságcikk és film – legyen az dráma vagy vígjáték – témája, de most végre a tudomány is...
Ruszin-Szendi Romulusz a meghurcolt Laponyi Zsoltnak: Április 12. után újra megtalálhatod a helyed a rendőrségnél
A Tisza Párt honvédelmi szakpolitikusa szerint ha valaki komolyan veszi a szakmáját és kiáll az igazságáért, az a jelenlegi rendszernek...
Rossi felülírta a Liverpool edzőjének véleményét, Szoboszlairól mondott meglepőt
Marco Rossi kihirdette keretét, hamarosan ismét pályára lép a magyar válogatott.
Megint rendőrök jöttek a Baywatch egykori sztárjáért
Őrizetbe vették az amerikai Wisconsin államban a Baywatch sorozatból ismert Alexandra Paul-t: a színésznő egy állatjogi akcióban vett...
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


