Ezt olvasta már?


Több mint 150 ezer embert várnak a jubileumi VOLT-ra

Kilencven százalékos technikai készültségi szinten áll a 25. Telekom VOLT fesztivál, amely hétfőn tíz órakor nyitja meg kapuit, és amelyre több mint százötvenezer vendéget várnak - mondta Fülöp Zoltán, a rendezvény egyik főszervezője.

A gördülékenyebb bejutás érdekében a főbejárat áteresztő képességét megnövelték, emellett megnyitnak egy második bejáratot is. Újdonság, hogy megnövelték a nagyszínpad küzdőterét, idén mintegy 45 ezren bulizhatnak majd egyszerre azon a területen. Erre elsősorban a Linkin Park keddi koncertje miatt volt szükség - magyarázta Fülöp Zoltán.

Fodor Tamás, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a városnak legalább annyira fontos a fesztivál, mint a szervezőknek és a látogatóknak, így Sopron kibővíti ilyenkor programkínálatát. Példaként említette, hogy a Soproni Ünnepi Heteknél kiemelten figyelnek arra, hogy olyan elemek is szerepeljenek a felhozatalban, amelyek a fesztiválhoz kapcsolódnak. Ilyen a VOLT Art Group csoportos képzőművészeti kiállítás, amely július 16-ig tekinthető meg a Munkácsy-teremben.

A fesztivál negyedszázados történetében először idén hatnapos a rendezvény, amelyen több mint kétszáz produkciót láthat a közönség.

A második Petőfi Zenei Díjakat hétfőn, a mínusz egyedik napon egy látványos, két és fél órás show keretében adják át nyolc - az év dala, az év zenekara, az év férfi és női előadója, az év videoklipje, az év koncertje, az év DJ-je és az év felfedezettje - kategóriában. Az életműdíjat idén Demjén Ferenc veheti át. A gálát a Duna World, a Petőfi TV és a PetőfiLIVE élőben közvetíti. A gála után kétórás koncertet ad Fatboy Slim.

A Linkin Park a keddi nulladik napon lép fel a nagyszínpadon, szerdán Ellie Goulding és a Wellhello zenél. Csütörtökön a Rapülők, a Punnany Massif és Martin Garrix, pénteken az Enter Sikari, a Paramore és a Pendulum, szombaton a Cult, az Imagine Dragons és a Knife Party ad koncertet a nagyszínpadon.

A további színpadokon a teljes magyar könnyűzenei élmezőnyt láthatja a közönség, ott lesz a VOLT-on a Lóci játszik, a Subscribe, a Brains, a Vad Fruttik, a Kiscsillag, a Tankcsapda, a Quimby, a Halott Pénz, az Anna & The Barbies, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Péterfy Bori & Love Band, a Margaret Island, az EDDA, a Hiperkarma, a 30Y, az Ektomorf, a Fran Palermo, a Bëlga, az Irie Maffia, a Qualitons, Freddie, Fábián Juli & Zoohacker, Bródy János, a Budapest Bár, a Magashegyi Underground, a KFT és Charlie.

A fesztivál tizenkét hektáros területén hat színpad összesen mintegy kétezer négyzetméternyi felületén szól majd a zene hat napon át. A legnagyobb színpad a Telekom Nagyszínpad, amely ezer négyzetméter alapterületű, öt emelet magas és száz tonna. Felépítettek egy 18 méter magas tornyot, és a tavalyi évhez hasonlóan felállítottak egy tízemeletes ház magasságával megegyező óriáskereket is.

A fesztiválozóknak mintegy hatszáz mobil mellékhelyiséget és több mint százötven tusolót állítottak fel. A kemping hátsó részében mintegy ötezer sátorhely áll rendelkezésre.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Április végétől újra lubickolhatunk az orosz olajban – Itt a HVG hírpodcastja

Orbán csütörtökön újra az EU-val fog huzakodni, Magyar szerint még soha nem vezettek ennyire. A két nagy tömb mozgósít, Ukrajna...

Rendkívüli, ilyen lesz a 2026-os nyár, azonnal hátast dobsz a friss előrejelzéstől

Ilyen lehet a 2026-os nyár a farkasordító hideg után.

"Szélsebesen" itt lesz a hétvége, addig pedig ilyen idő vár ránk

Hiába a magasabb hőmérsékleti értékek, az északkeleti szél erős lesz, emiatt hidegebbnek érezzük majd a levegőt.

A TV2 sztárpárja titokban már házasságot is kötött

Titokban egybekelt a TV2 sztárpárja: Máté és Timi a A Kísértés című, népszerű reality-ben szerepelt együtt, s már onnan is együtt...

Ha ezt látod a leveleken, kártevő támadta meg

Furcsa foltok, pöttyök vagy elszíneződések jelentek meg a növényeid levelein? Ne hagyd figyelmen kívül, mert kártevők is állhatnak a...

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Tragédia történt egy iskolai kiránduláson – egy tinédzser diák is meghalt

Tragikus baleset árnyékolta be egy japán iskolai kirándulást, amikor két hajó felborult a tengerben, és a fedélzeten tartózkodók a...

A menopauza veszélyeket hordoz, de nem betegség – A legismertebb német nőgyógyász Budapesten mutatja be a könyvét, már egymillió példány kelt el

„Előre figyelmeztetlek: ebben a könyvben olyan orvostudományi titkokat tárok fel előtted, amelyek esetleg szöges ellentétben állnak...

Akkor is leáll a Jaecoo 5, ha nem akarom – Az Auto Bild Magyarország tesztjén a kínai SUV

Manapság nem gyakran fordulnak meg az emberek egy autó után. Sok szép kocsi van már, meg aztán – lássuk be – sok közülük elég...

Az otthonukat próbálta menteni a vihartól a négygyermekes Bence, amikor 3 emelet magasból lezuhant – Az orvosok sem tudják, hogyan maradt életben

Csodájára járnak a német orvosok is annak a magyar férfinek, aki három emeletnyit zuhant, majd egy fürdődézsára esett. Bence egy viharban...

Sések séfe: Egy baki miatt véletlenül elárulhatták, ki nyeri meg a műsort

Már a döntő hetén vagyunk a Séfek séfében, azonban lehet kiderült, ki lesz a győztes a végén.

Ez a sötét bogyós gyümölcs igazi csodaszer: tisztítja a májat és védi a szívet

evesen tudják, hogy van egy apró, sötét bogyós gyümölcs, amelyet sokan az egyik legegészségesebb növényként tartanak számon. Ez nem...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0